Mikulás a sportcsarnokban

2007. december 5., szerda, Közélet

Karácsonyt megelőzően a Polyp Televízió és a kézdivásárhelyi polgármesteri hivatal ma 16 órától a városi sportcsarnokban ezerkétszáz kisgyermeknek ad át Mikulás-ajándékcsomagot.

A Mikulás-járást a kábeltelevízió egyenes adásban közvetíti. Az október 30-i ünnepélyes megnyitó óta a kézdivásárhelyi sportcsarnokban nem történt semmi, egyetlen sportrendezvényre sem került sor. Bába Lehel magánvállalkozónak köszönhetően december 22-én két magyarországi együttes, az R-GO és az Ámokfutók lesznek a sztárvendégek. Bába Lehel, a Székely vendéglő tulajdonosa a két együttessel aláírta már a szerződést. Lapunk érdeklődésére elmondta, hogy ezentúl kéthavonta szándékszik neves együtteseket meghívni Kézdivásárhelyre. A koncert napján a sportcsarnokban nagyméretű karácsonyfát is feldíszítenek. A szervezők arra kérik a város lakóit, hozzanak magukkal egy-egy szeretetcsomagot, és tegyék a fa alá, hogy aztán az árváknak és a szegény sorsú gyermekeknek adják át. Lapunk a koncert egyik médiatámogatója.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 717
szavazógép
2007-12-05: Közélet - Hecser László:

Bibarcfalván falufelelőst választottak

A vasárnap délutáni falufelelős-választás eredményeképpen Bibarcfalvát ezentúl Bogyor N. Miklós képviseli a baróti tanácsban, Bodosban viszont nem tudtak dönteni, így hét végén megismétlik a szavazást.
2007-12-05: Közélet - Ferencz Csaba:

A szabadpiac megöli a pityókatermelőket (Mezőgazdaság)

Válogatják az idei termést — nincs, ki megvegye
Akár százezer tonna eladatlan étkezési burgonya is lehet Háromszéken, miután — a vámok eltörlése következtében — az olcsóbb és jobb minőségű uniós burgonya elözönlötte a hazai piacot.