A középkor folyamán egyházi központ volt. 12. századi püspökét, Szent Ubaldust ma a város patrónusaként tisztelik, ereklyéit a város feletti domb tetején épült ferences remeteség zarándokhellyé vált templomában őrzik. A középkori város felemelkedése a 12. század második felében a Barbarossa Frigyestől és VI. Henriktől elnyert kiváltságokkal indult meg, ugyanebben az időben épült katedrálisa is. A városban megtelepedtek a ciszterciek, majd a következő században a ferencesek is, utóbbiak temploma a déli, Assisi irányába nyíló városkapu közelében található. Virág­korát a reneszánsz korban a Montefeltro hercegek birtoklása és irányítása alatt érte el, amikor jelentős kézművesközponttá emelkedett, az itt készített ónmázas kerámia hírnévnek örvendett. A gazdag régészeti és festészeti gyűjtemény mellett ezek is megtekinthetőek a 14. században épült, jelenleg múzeumként működő Palazzo dei Consoliban. A város a 17. század első évtizedeitől a Pápai Állam részét képezte egészen az egységes Olaszország létrejöttéig.
Gubbio ismertségét kétségkívül Szent Ferencnek köszönheti. A földi javait eldobó Ferenc első útja a hagyomány szerint ide vezetett, ugyanakkor élete során többször is felkereste a várost. Csodatételei közül egyik legismertebb a gubbiói farkas esete, amelyet a szent legendáját összegző Virágoskert (Fioretti) ekképpen rögzített: „Annak idején, amikor Szent Ferenc Gubbióban tartózkodott, a környéken egy hatalmas testű, rettenetes és vérengző farkas garázdálkodott, amely nemcsak az állatokat, hanem még az embereket is fölfalta… Az ordastól való félelem annyira hatalmába kerítette őket, hogy végül már senki sem mert a falakon kívül mutatkozni. Szent Ferencnek igen meg­esett a szíve rajtuk, és elhatározta, hogy fölkeresi a farkast, bár a lakosok óva intették őt. Keresztet vetett magára, és minden bizalmát Istenbe helyezve kivonult a városból… És halljatok csodát! Abban a pillanatban, amikor Szent Ferenc keresztet vetett rá, a szörnyű bestia összecsukta száját, lelassította futását, majd meghunyászkodva, szelíd bárányként kullogott oda a Szenthez, és lábai elé kuporodott… S a farkas, mint a kezes bárány, oly engedelmesen ment vele. Látva ezt a jelen levő polgárok, fölöttébb elcsodálkoztak, és a történteknek nyomban híre futott az egész vidéken.”
A városfalakon kívüli Madonna del Prato plébánia hűvös szobájában eltöltött éjszaka után az útleírások által jelzett medencés vendégszállásoktól fellelkesülve indul tovább a zarándok a Szent Ferenc cammino újabb, hatodik szakaszán. Az aszfaltút felkapaszkodik a csodálatos kilátást nyújtó dombra, majd erdők között, köves patakmeder mentén újabb és újabb emelkedőkön vezet a mintegy 25 km távolságra jelölt biscinai panzió irányába a vignetói Szent Péter-remeteség érintésével. Az útvonal több magánszállás mellett is elvezet, a díjszabások azonban mértékletességre intik a zarándokot. Az úszónadrág visszakerül a hátizsákba, vigaszként marad a perugiai származású Don Pascuale lugasának árnyékában a pihenés, valamint az alkalmi vendéglátónkkal és családjával való kellemes eszmecsere. A további, mintegy háromórányi járásra lévő Valfabbrica irányába az út leereszkedik a völgybe, a hasonnevű tó szélén kígyózó erdei út mentén, majd erdőkitermelések között vezet, és a hőségben végtelennek tűnő aszfaltcsíkkal végződik. Szo­kásunkhoz híven itt is a ferences barátokat vagy a helyi plébániatemplomot keressük, utóbbi helyen szállást is találunk. A felújítás alatt álló paplak épületét ajánlják a zuhanyozásért és fekvőhelyért hálás gyalogosoknak, ugyanakkor meglepetésünkre magyarul is üdvözöl a csendes kis városka papja a zarándokútlevelek láttamozása és a megtett 175 km során összegyűjtött bélyegzők számbavétele során. Innen már csak 15 km van Assisiig – szól a biztatás és a Szent Ferenc-féle köszöntés: Pace e Bene!
A Monta Subasio-hegy oldalára épült Assisi, legfőképpen a nyugati részében lévő Szent Ferenc-bazilika és konvent az előtte lévő térrel már korán megragadja a városba érkező figyelmét. A zarándok első útja is ide, az 1997-es földrengés utáni javításoknak köszönhetően újra régi pompájában tündöklő katedrálishoz, annak altemplomába vezet, hogy a világ minden tájáról érkező zarándokok hosszú sorát kivárva, végre megtekinthesse a szent ereklyéit. Szent Ferenc ugyan nem itt, hanem a városfalakon kívül eső Porziunculában halt meg 1226-ban, de szentté avatását követően (1228) kérésére a tiszteletére emelt templom főoltára alá (a jelenlegi altemplom) temették, föléje a század második felére felépült a gótikus bazilika (felső templom) is. Mindkét templomot többek között a trecento művészetének kiemelkedő toszkán alakjai, Cimabue és tanítványa, Giotto falképei díszítik, amelyek közül legismertebb a felső templom főhajójának falain fennmaradt, Szent Ferenc életének főbb mozzanatait ábrázoló, 28 képből álló falképsorozat. Az erdélyi templomok méreteihez szokott zarándok valósággal beleszédül a páratlan látványba, majd elcsendesedve, az égszínkékre festett mennyezetre szegezett tekintettel a megváltás felé vezető út lehetőségeiről mereng, míg a kereszthajóban gyermekkórus előadásában felhangzik a Rek­viem. Hát ilyen hely ez a világörökség részét képező Assisi, ahonnan egy gazdag kereskedőcsaládba született fiatal valamikor nyolc évszázaddal ezelőtt, engedve az isteni sugallatnak, meghódította a keresztény világot, a szeretet erejét és a krisztusi szegénységhez való visszatérést hirdetve.

Szöveg és kép: Csáki Árpád
és Henning János

(folytatjuk)