(Azt követően a korábbi Fehér vármegyét Alsó-Fehér vármegyének nevezték). Székhelye 1800 és 1849 között Már­tonfalva (a mai Szeben megyében), később Erzsébetváros (1733-ig neve Ebesfalva) volt. A későbbi Partium (Részek) törzsterületét a középkori Máramaros, Közép-Szolnok, Kő­vár vidéke (megyei jogú, önálló közigazgatású), Kraszna, Bihar, Zaránd vármegyék, továbbá Arad vármegye keleti fele és Temes vármegye egyes részei (lugosi és karánsebesi kerületek) alkották.
A különböző nemzetiségű történészek véleménye megoszlik abban a kérdésben, hogy a hét erdélyi vármegyéből, a székely székekből, a szász székekből és vidékekből, valamint Partiumból álló önálló Erdélyi Fejedelemség pontosan mikor, milyen aktussal jött létre. Leginkább az 1541, 1570 és 1571 évszámoknál és az azokhoz kapcsolódó eseményeknél állnak meg. (Önálló államisága korszakának végét leginkább 1690-re vagy 1711-re teszik, és I. Apafi Mihály fejedelem halálához, illetve a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc bukásához kapcsolják. Elvétve az 1867-es évszám is megjelenik ilyen vonatkozásban, de ez már azt jelenti, hogy egyenlőségjelet tesznek az önálló Erdélyi Fejedelemség és Erdély mint autonóm tartomány közé.) Jelentős részük hajlik arra, hogy az önálló fejedelemség az 1570. augusztus 16-án II. János, az 1540-ben megválasztott, de meg nem koronázott magyar király (I. Szapolyai János magyar király és I. Zsigmond lengyel király leányának, Jagelló Izabellának fia) és I. Habsburg Miksa magyar király (I. Ferdinánd fia és utódja) között létrejött speyeri szerződéssel alakult meg, amelyben II. János lemondott a választott magyar királyi címről, és János Zsigmond néven megkapta Erdély és Partium a Szapolyai családon belül- örökletes  (fenséges) fejedelmi címét. Ugyanakkor vállalta, hogy amennyiben fiú örökös nélkül hal meg, Erdélyt is a Habsburgok öröklik. Így az önálló Erdélyi Fejedelemség első fejedelme – többségi vélemény szerint – János Zsigmond volt.

János Zsigmond vagy Báthory István?
De voltak-vannak, akik szerint II. János a választott királyi címről való lemondással nem fejedelem lett, hanem Miksa királyságának erdélyi vajdája, következésképpen a speyeri szerződés nem az önálló Erdélyi Fejedelemségről rendelkezett. Annak létrejötte nem sokkal a felnőttként unitárius vallású János Zsigmondnak 1571 márciusában bekövetkezett utód nélküli halálát követően történt. I. Miksa király – a szóban forgó szerződés értelmében – a megüresedett helyre mást nevezhetett volna ki. Ebben az esetben a Habsburg-párti Bekes Gáspár lett volna a vajda. A török Porta viszont abban volt érdekelt, hogy a királyi Magyarország és Erdély ne kerüljön egy kézbe. A kiélezett helyzetben az erdélyi rendek az 1571. május 25-i gyulafehérvári országgyűlésen – Giovanni Castaldo Habsburg-hadvezér 1551–1556 közötti rossz emlékű erdélyi uralmának hatása alatt, és tartva (a Miksa-János Zsigmond „kokettálás” miatt) egy Erdély elleni török támadástól – egyhangúlag Báthory István megválasztása mellett döntöttek, aki az erdélyi vajdaságból és a hozzá csatlakozott Partiumból önálló fejedelemséget alakított ki, és így az első erdélyi fejedelemnek tekinthető. (1571–1586, 1576–1586 között Lengyelország királya is volt). A három és fél évvel korábban, 1568. január 6–13. között Tordán tartott országgyűlésen világtörténelmet írtak: Európában először törvénybe foglalták a lelkiismereti és vallásszabadságot, kinyilvánították a római katolikus, lutheránus, református és unitárius vallás egyenjogúságát. A nagyfokú vallási toleranciára jó példa, hogy az akkor már többségükben protestáns hitű erdélyi rendek a római katolikus Báthory Istvánt választották meg.
Az új állam területén a forgandó hadiszerencse és alkuk többször változtattak. A Bocskay István vezette győztes szabadságharcot (1604 október–1606 június) lezáró 1606-os bécsi béke – például – azonkívül, hogy elismerte az Erdélyi Fejedelemség fennhatóságát Partium felett, hozzá csatolt még – Bocskay élete tartamára – hét felső-tiszai vármegyét (Ugocsa, Bereg, Szatmár, Szabolcs, Borsod, Abaúj, Zemplén) és három fontos várat (Szatmár, Huszt, Tokaj). A II. (Habsburg) Mátyás magyar király (1608–1619) és Bethlen Gábor erdélyi fejedelem (1613–1629) között létrejött 1615-ös nagyszombati (Nagyszombat, szlovák neve Trnava) kiegyezés lényegében a bécsi béke utáni helyzetet szentesítette, s a kompro­misszum részeként elismerte egyrészt Erdély fejedelemválasztó jogát, másrészt, hogy a fejedelemség a magyar korona alá tartozik.
Az Erdélyi Fejedelemség (székhelye Gyulafehérvár) uralkodóit az erdélyi egykamarás országgyűlés szabadon választotta. Báthory István óta (1571) választással kerültek a fejedelmi székbe. A fejedelem mellett működött a Fejedelmi Tanács (megalakulásakor 22 fővel), tagjait a fejedelem választotta, döntései nem voltak kötelező érvényűek. A tehetséges, energikus fejedelem abszolút uralkodóként intézhette országa ügyeit, mivel közvetlen irányításával működött a közigazgatást kezében tartó kancellária, az egész igazságszolgáltatás, a kincstári hivatal és a diplomácia.

(folytatjuk)