A koronázás jelzi, hogy az uralkodó az összes magyarok nagyfejedelme, immár királyként teljhatalommal bír az összes „uruszágok”, hajdani törzsi fejedelmek uralmi területén. István rex christianus és sacerdos, olyan keresztény uralkodó, aki egyben a magyar egyház főpapja is. A pápai koronával felszentelt király teljhatalmú uralkodó, aki nincs alárendelve a pápának és a német-római császárnak. Nem vált hűbéres királlyá, saját belátása szerint dönthet az állam és az egyház szervezésének, irányításának bármely kérdésében. Önálló és független magyar egyházszervezetet építhet ki, pénzt verethet, törvényeket adhat ki, megszervezheti a közigazgatást, adót szedethet. Az apostoli, a pápai áldással felkent István tehát Isten kegyelméből uralkodhat.

Hetedhét országon át
Mielőtt Szent István állam- és egyházszervező munkáját ismertetném, röviden bemutatom a honfoglalástól az államalapításig terjedő kor politika helyzetét. Csak ennek ismere­tében érthető meg az a minőségi változás, amely István államalapításától kezdődött. A köztudat szerint a keresztény magyar állam István királlyá koronázásával alakult meg. A történeti valóság az, hogy a Kárpát-medencére kiterjedő politikai egységet, közigazgatást csak István király erőskezű uralkodásának negyedik évtizedére sikerült megszervezni.
Az Árpád vezette 895-ös honfoglalástól kezdve a magyar fejedelmek (törzsfők) még sokáig megőrizték a saját országaik (törzseik által lakott területek) fölötti irányítás jogát. Ők fejedelmei (urai) maradtak saját népüknek és az általuk birtokolt területeknek. Az urak birtokai, uruszágai (országai) fölött a nagyfejedelem, az Árpád-utód csak elvi, formai hatalommal bírt. A magyar nyelv nem véletlenül őrizte meg a „Hetedhét országon át” kifejezést, mert az emléke annak a történeti valóságnak, amikor hét úr, hét fejedelem birtokolta a magyar (nomád) államszövetség (laza törzsszövetség) népe által lakott Kárpát-medencét. E terület az „Óperenciás tengertől” (Ober+Enns), a mai Ausztriát átszelő Enns folyótól, a Felső-Ausztria és Alsó-Ausztria természetes határától a Kárpátok által körülölelt medencét foglalta magába. A törzsi fejedelmek elvileg már a honfoglalás előtt az ún. Vérszerződés kötésekor – Anonymus szerint 884 táján –, elismerték a nagyfejedelem törzsszövetség fölötti (katonai) hatalmát. Az Árpád halála (907) utáni évtizedekben a nagyfejedelmek hatalma vissza­szorult, csak a saját fejedelemségükben ural­kodhattak szuverén módon. Bíborban­szüle­tett Konstantin bizánci császár 950 táján írja, hogy a magyarok törzsei nem hunyászkodnak meg a (nagy)feje­delem előtt. A történészek több­sé­ge osztja e véleményt. „A 10. század ele­ji helyzethez képest tehát a 10. század közepére vissza­esett a fejedelemség központi irányító szerepe, és megerősödött a törzsi szeparatizmus”.
Géza nagyfejedelem uralma idején (972–997) a központi hatalom ismét megszilárdult. A véreskezűnek emlegetett fejedelem kemény, ellenkezést nem tűrő, célratörő munkával helyezte új alapokra a központi hatalmat, vonta saját irányítása alá az urak különálló uralmát, próbálta egyszerű tisztségviselőkké süllyeszteni őket az általuk uralt tartományokban, uruszágokban. Ez részben sikerült neki, de a teljes egység, illetve központosított állam megszervezésének nagy munkája fiára, Istvánra hárult. István, akit az utókor Szent István néven emleget, már 997-ben – uralkodásának első évében – Koppány leverése után, majd a királlyá koronázása alkalmával kinyilvánította azt a szilárd elhatározását, hogy a magyarságot egyetlen államba egyesíti, és az egész ország uralkodója kíván lenni.

Az István előtti kereszténység
A magyar nép körében a kereszténység már az államalapítás előtti korban gyökeret vert. Az egyistenhittel a magyarság már Szent István előtti századokban találkozott. Így a Kazár Birodalomban a judaista vallással. Mohamedán kereskedők és néptöredékek révén pedig az iszlám egyistenhittel. Írásos feljegyzés számol be arról, hogy a Krím-félszigeten (861-ben) az egyik magyar fejdelem nagy tisztelettel fogadta az egyik szláv hittérítőt, Konstantin Cirillt. A 880-as években az Al-Duna vidékén egy másik magyar fejedelem is találkozott a szlávok másik híres hittérítőjével, Metód érsekkel.
A Kárpát-medencében a honfoglalás előtti és utáni évszázadban gyér számú helyi keresztény lakosság is élt. Ugyan­akkor a magyar katonaréteg, a „kalandozásoknak” nevezett több tucatnyi győzelmes hadjárat során – amikor Eu­rópa országainak többsége a magyar katonafejedelmek adófizetője – a keresztény foglyok ezreit telepítik a magyar fejedelemségek területére. Az egyre nagyobb számú keresztény lakosság, valamint az első keresztény igehirdető szer­zetesek által már a X. század közepén is­mertté vált az új vallás és a keresztény világnézet. 948-ban két magyar fejedelem, a század leg­nagyobb hadvezér fejedelme, Bulcsú és Ár­pád vezér leszármazottja, Tormás fejedelem Kons­­tantinápolyban felvette a keresztény hitet. Négy évvel később a Dél-Erdélyben uralkodó Zombor gyula (fejedelem) Hierotheosz szerze­test nevezte ki Turkia (Kelet-Magyarország) el­ső püspökévé. Őt a konstantinápolyi pátriárka szen­telte föl. Később hozzá hasonlóan járt el egy másik fejedelem is, a Maros-vidéki Ajtony.
A magyar fejedelmek a keleti kereszténységre támaszkodva próbáltak szembeszegülni a központi hatalmat kiépítő Géza nagyfejedelemmel, később Istvánnal, akik a Rómából jövő latin kereszténységet karolták fel. A nagyfejedelmek nyugati egyház felé tájékozódását a politikai megfontolás is vezette. Taksony nagyfejedelem a kereszténységnek a magyarok körében való terjesztéséért (963-ban) Nyugatról kért keresztény papokat. 972-ben Géza nagyfejedelem szintén hittérítőkért, papokért folyamodott III. Ottó német-római császárhoz. Géza nagyfejedelem nemcsak jóváhagyta Sankt Gallen-i Brúnó szerzetes hittérítő munkáját, de nagyszámú magyar előkelővel együtt rátért a latin kereszténységre. Brúnót tekintjük a magyarok első felszentelt püspökének. A hagyománnyal ellentétben tehát a magyar egyház kialakulásának kezdete, megalapozása Géza nagyfejedelem nevéhez köthető. Az általa megkezdett munkát folytatta és fejezte be, tette visszafordíthatatlanná Szent István király.

(folytatjuk)