Ha az életben adódó csődhelyzeteket vesszük számba, legtöbbször elsiklunk az érzelmi csapdák fölött. Mivel az irigység a sóvárgást követő láncszem, és mindkettő közismert, általánosan elfogadott emberi érzés, könnyű azt hinni, hogy mi is irigyek vagyunk, hiszen más is az.
Ezzel az indoklással fel is mentettük magunkat a mérlegelés, az önvizsgálat terhe alól, és nyugodt lélekkel irigykedhetünk tovább.
Az irigységnek sok fajtája ismeretes: a vagyoni állapotra vonatkozó irigység, a rokoni alapú irigység, az idősnek a fiatallal, a betegnek az egészségessel szemben megnyilvánuló ellenérzései vagy a szakmai irigységként emlegetett változat, mely a haladást gátolja.
Az érzelmi skálánk ugyan változatos és nagyon árnyalt, s így egészen kis dolgok összefonódása sokszor nagy változásokat eredményez életünkben. Így az irigység átcsúszhat utálatba, gyűlöletbe, megszállottságba, és ekkor a negatív érzelem nem csak időszakos állapotként jelentkezik, hanem ,,partjelzőként". Ha ekkor sem veszünk tudomást róla, akkor már ,,a part szakad", azaz eluralkodik életünkön az érzelmi szövevény, beárnyékolja napjainkat, és holtvágányra taszít.
Ha mindez egy emberre irányul, megmérgezi az illető életét, és menekülésre vagy ellenállásra készteti végül. Hosszú távon vizsgálva az ilyen eseteket, gyökeres változtatásokkal ki lehet kerülni belőlük, persze csalódottabban, de érettebben. Például egy beosztott esetében, akire sikerei miatt irigy a főnöke, vagy egy megkeseredett beteg mellől, aki érzelmileg zsarolja az egészségest.
A gyűlölet legtöbbször a megbántottság, lenézettség, kitaszítottság érzésvilágában gyökerezik, amint ezt a merénylők, tömeggyilkosok, sorozatgyilkosok életrajzi vizsgálata is bizonyítja. Ezzel el is érkeztünk a gondolatmenet ama fordulópontjához, amelynél mindenkinek el kellene gondolkodnia, aki érzi kibontakozni magában a gyűlöletet, de az irigységet is. Ez pedig nem más, mint a tény, hogy a gyűlölet, az irigység nem csak romboló, hanem önromboló is. Miközben az egyént hajtja a bosszúvágy, és sokszor megtorlásra készteti — vélt vagy valós sérelmei kapcsán —, ő maga is tényleges áldozattá válik, saját érzelmeinek áldozatává. Már nem tud másra koncentrálni, már mindent ennek a tükrében lát, mindig értelmez és elvonatkoztat. Így lassan, de biztosan bezárkózik saját világába, és minden más helyét átveszi a gyűlölet.
Most, hogy közeledik karácsony, amikor egy napon magunkhoz öleljük a világot, itt az alkalom ismét, hogy megszabaduljunk ettől a bilincstől.
