És az amerikanizmus a rosszabb a kettő közül, mert a bolsevizmus csak az ember házát, foglalkozását vagy koponyáját zúzza szét, míg az amerikanizmus a lelkét roncsolja össze. D. H. Lawrence írta ezt A tollas kígyó című regényében. A mű a XX. század húszas éveiben született. Akkor még nem találkozhattak a bolsevizmus tartós hatásaival. Érthető, hogy károsabbnak tartotta az amerikanizmust, amit magam ma már modern liberalizmusnak vagy talán individualizmusnak neveznék. Ám az is lehet, hogy a minket ért lélekroncsolás valójában nem a bolsevizmus következménye, hanem épp a beszivárgó liberalizmusé. Milyen érdekes, hogy az individualizmussal élesen szemben álló kollektivista bolsevizmus nálunk szétvert minden nem általa létrehozott közösséget. Igen nagy baj, hogy társadalmunk a bolsevista kollektivizmusra szélsőséges individualizmussal reagált, s az elmúlt húsz év alatt nem vagy csak kevés közösséget épített. Magyarázhatjuk így vagy úgy, de lélekmentő munka nélkül nem fogunk tudni magunkra találni. Munkára fel tehát! Barátsággal köszönt: S. L.”
Magvas gondolatok, és – sajnos – igazak is, de a közösségépítés tekintetében vitáznék picinykét, hisz ha csak itt, Békésen a rengeteg feltámadt, újjáalakult, megalakult civil szervezetre gondolok, vagy a polgári körök ország- és nemzetmentő megalakulására, kitartására és máig szükségszerű voltára, akkor talán nem annyira kedvezőtlen a kép. Össztársadalmi szempontból természetesen a levélírónak van igaza, hisz a Mikola kolléga által oly sokat emlegetett nemzeti, kollektív magyar lélek napi 24 órás rendszerességű jelenlététől még valóban nagyon messze állunk. De ezt akarjuk, ezért teszünk öregedő, de nem lankadó határtalan lendülettel. És erre kiváló alkalom a mikós tüntetés is.
A másik levél is rettenetesen fontos dolgokat érint. R. J. T. írja: „Mindenki, aki befektetésekkel foglalkozik, érti az osztalék fontosságát. A befektetések, életbiztosítások, részvények lényege, hogy mennyi osztalék várható belőlük. Azt várjuk, hogy a legmagasabb hozammal, a lehető leghamarabb fialjon a pénzünk. Másfajta osztalékokat, hozadékokat is keresünk, hajszolunk. Szeretnénk előnyös kapcsolatokat kiépíteni ügyfeleinkkel, kollégáinkkal, beszállítóinkkal, néha még versenytársainkkal is, abban reménykedve, hogy ezek a kapcsolatok majd jövedelmeznek nekünk olyan »osztalékokat«, amelyek segítik majd üzleti eredményességünket és sikerünket. De vannak másfajta »osztalékok«, amelyeket nem lehet jelentésbe foglalni vagy pénzben kifejezni. Például a fizikai fittség iránti elkötelezettség egészséges táplálkozással és rendszeres testmozgással nagyszerű »hozadékokkal« jár majd nem csupán testi jólétünket illetően, hanem érzelmileg, mentálisan és szociálisan is. De mi van akkor is, ha a fókuszban az adakozás áll, és nem az, hogy kapjunk? Egy olyan korban, amelyben negatív dolgok vesznek körül minket, néhány jól megválasztott pozitív szó csodát tehet. Egy bók, egy dicsérő szó, egy elismerés is alkalmas erre. Vagy amikor valaki viszontagsággal, fájdalommal néz szembe, akkor egy vigasztaló, együtt érző szó erőt és reményt adhat. És azok, akik már elébb járnak, több bölcsességgel, tapasztalattal rendelkeznek, meg tudják osztani másokkal mindezt. Vagy az a munka, ami egy ember számára lehetetlennek tűnik, sokkal könnyebbé válik, ha más, ugyanazon cél iránt elkötelezett emberek kiveszik részüket a megvalósításból.”
Nos, ilyeneket ír a levél szerzője. Ugye nem szükséges kommentár hozzájuk? Csak követés és cselekvés.