Székely székek
1876 előtt Magyarországon és Erdélyben a vármegyéken kívül, de azokkal többnyire egyenrangú – mai kifejezéssel – közigazgatási-területi egységek még a székek, kerületek, vidékek és bizonyos városok voltak. A szék (latinul sedes) közigazgatási, igazságszolgáltatási és katonai autonómiával rendelkező területi egység a középkori Erdélyben, a Felvidéken és az Alföldön azoknál a népcsoportoknál, amelyek jogállása eltért a vármegyei lakosságétól (székelyek, szászok, szepesi gömörőrök, kunok, jászok). Maga az elnevezés feltehetően bírósági fórum jelentésű bírói székre utal.
Történészek a hét székely szék kialakulási folyamatának befejeződését a 14. század végére teszik. Ezek: Aranyosszék, Csíkszék, Kézdiszék, Marosszék, Orbaiszék, Sepsiszék és Udvarhelyszék. Később néhány szék kebelében fiúszékek jöttek létre: Csíkszékben Gyergyó és Kászon, Marosszékben Szereda, Sepsiszékben Miklósvár, Udvarhelyszékben pedig Bardoc és Keresztúr. Sepsi-, Kézdi- és Orbaiszék egyesülésével (Háromszék) hétről ötre csökkent a székely székek száma. Talán ma az egykori Aranyosszék az (székhelye Felvinc, román neve a 20-as évek végétől Unirea, korábban Vinţu de Sus), amely szigetszerűen elkülönült a többitől, és Marosszék területi kiterjedése a legkevésbé ismert. Támpontul szolgáljon néhány település neve, amely valamikor az említett két szék valamelyikéhez tartozott. Aranyosszék része volt a már említett Felvinc, továbbá Veresmart, Inakfalva, Csákó, Dombró, Mohács, Harasztos, Alsószentmihály, Felsőszentmihály (Mihai Viteazu), Bágyon, Csegez, Székelyhidas, Sinfalva, Mészkő, Várfalva, Székelyföldvár, Székelykocsárd stb. A Maros völgyében, Marosvásárhely térségében (neve Székelyvásárhely volt 1616-ig) Marosszék legészakibb települése Nagyernye, legdélibb pedig Nyárádtő volt, a ma hozzá tartozó Malomfalvával és Sóspatakkal (utóbbi felével, mivel a patakon túli fele Torda vármegyéhez tartozott). A szék területének egy része a Marostól Nyugatra, a Mezőségen terült el (Mező-Székelyföld), olyan helységekkel, mint Marosszentkirály (a középkorban Székelyházának is nevezték), Náznánfalva, Mezőbergenye, Mezőpanit, Mezőbánd, Mezőmadaras, Szabad, Marosszentanna, Szabéd, Mezőménes, Mezőfele, Mezőcsávás, Mezőkölpény, Mezősámsond stb. A széket a székgyűlés vezette. Főbb választott tisztségviselői a kapitányok és hadnagyok, a székbíró, a „szék vénei”, kinevezettek pedig a királybírók voltak. (Székelyföld Információs Portál: Egykori székely székek) A szék tisztviselőinek sorában a legtekintélyesebb a kapitány. A székkapitányok között későbbi erdélyi fejedelmek is voltak, mint Bethlen Gábor csík-, gyergyó- és kászonszéki kapitány és a fejedelemként mindössze három hónapig uralkodó, unitárius vallású Székely Mózes, Erdély egyetlen székely fejedelme, aki korábban az udvarhelyszéki főkapitány és főkirálybíró tisztét is betöltötte. Székelyföld (Terra Siculorum) mint régió az erdélyi történelmi székely székek területét jelentette. A székelyek ispánját mint Székelyföld legfőbb politikai, közigazgatási, katonai és törvénykezési tisztviselőjét a király nevezte ki a főurak, de sohasem a székelyek közül. Helyettese a viceispán volt. A középkor folyamán többnyire más hivatallal/hivatalokkal is össze volt kötve. Az erdélyi vajdák, majd a fejedelmek viselték a székely ispáni méltóságot. Utóbbi gyakran együtt járt (Erdélyen kívüli) vármegyék (Máramaros, Szabolcs, Temes, Ugocsa) ispánságával. I. (Hunyadi) Mátyás király (1458–1490) uralkodásától székhelye Görgény vára volt (Görgényszentimre, Szászrégentől 12 kilométerre keletre, a középkori Torda vármegyében). Szolgálati ideje alatt megkapta a 22 falura kiterjedő görgényi váruradalomhoz tartozó földesúri járandóságokat is. A II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc idején (1703–1711) a francia, lotaringiai származású gróf Jean-Louis Rabutin, a legkegyetlenebb labanc lovassági tábornok 1708-ban ostrommal bevette az utolsó erdélyi kuruc „bástyának” számító várat, és 1709-ben leromboltatta. („Rabutin járása” tragikus eseménysorozat 1705 végén, 1706 elején Erdélyben, majd az év novemberében Tiszafüred és Karcag térségében hadai raboltak, romboltak, magyar polgári lakosokat gyilkoltak.)
A székelyeket hadkötelezettségük okán ruházták fel nemesi joggal. Székelyföldön kívül járva is a nemesekkel egyenlő jogokat bírtak. A székely közösség, a székely nemzet (nem etnikai értelemben) közös ügyeit a székelyek ispánja által összehívott és vezetett nemzetgyűlés intézte. A székek „külkapcsolataikban” csak „korlátozott szuverenitással” rendelkeztek. Kifelé (király, vármegyék, szász univerzitas) csak egységesen, mint „székelyek összessége”, mint „székely nemzet”, mint Hét székely szék egyeteme (akárcsak, mint látni fogjuk, a Jászkun Kerület) nyilvánulhattak meg.
(folytatjuk)
