Országunk miniszterelnöke egy időben a sepsiszentgyörgyi országos méretű, az Igazság napja névvel fémjelzett, a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása ellen szervezett, az ország teljes magyarságát összefogó tüntetéssel felhívta a bíróságok figyelmét, hogy legyenek résen, s a tüntetők ellen indítsanak eljárásokat.
S amire az ország első embere felhívja a figyelmet, minden bizonnyal valóra is válik. Mert az az ELSŐ EMBER mégiscsak felelősséggel tartozik minden szaváért, minden kijelentéséért. S mert egyes felmérések szerint kb. 25–30 ezer ember volt ott a tüntetésen, ugyancsak nehéz feladat vár a bíróságokra. A négy erdélyi magyar egyház püspökével, az RMDSZ elnökével, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével, s sorolhatnánk a többi kiemelkedő személyiséget, akik nem átallottak kiülni a tribünbe, s onnan szónokolni, megnyugtató a bíróság helyzete, mert köztudott, hogy ott voltak, kezdődhet akár ma is az eljárás ellenük.
De a többi 25 000 személy kiszűrése ugyancsak komoly gondot okozhat az országos igazságszolgáltatásnak. Messzi vidékekről, az ország minden városából és falvainak is többségéből érkeztek a bűnösök. Talán a küldöttségek vezetőit elő lehet szedni, adják át a jelentkezők listáit. De miként azonosítják be a sok sepsiszentgyörgyi résztvevőt, akik lehettek volna még többen is, hiszen voltak, akik 500–600 km-ről utaztak idáig, de lehettek olyanok is, akik a húsz méterre levő tömbházlakásukban tüntettek részvételükkel. Gond, gond, aggasztó gond megállapítani, hogy ki volt ott, s ki nem.
Lesz itt munka! Vissza kell állítani feladatkörébe a tökéletesre kiképzett hajdani besúgóhadat, s az őket összefogó titkosszolgálatra is nemes feladatok várnak! Amiben mégis van valami megnyugtató is, hiszen új munkahelyek létesítését is lehetővé teszi a bűnösök kiszűrésének hatalmas feladata, no meg az ország papírgyártó ipara is fel fog lendülni, hisz a (fel)jelentések tíz meg tízezrei, no meg a harmincezer dosszié, szép kis mennyiség pluszpapírt fog igényelni… De benne a pakliban az is, hogy lehetnek, akik kimaradnak. Még netán velem is megtörténhetne, bár az egyik tévéközvetítésen felismertem az arcomat. No, de ki tudja, a derék bíróságnak van-e minden résztvevő beazonosításához lehetősége. Ezért határoztam el, pusztán hazafiúi érzésből, hogy könnyítek nehéz és felelősségteljes feladatukon, s feljelentem magamat.
Igenis, alulírott ott voltam az illegális, egy bírósági döntés ellen tiltakozók seregében. S nemcsak hogy ott voltam, még kiabáltam is. Kiabáltam azt, hogy IGAZSÁGOT, azt is, hogy MINDENT VISSZA! Sőt, még olyasmit is, amire a szervezők nem szólítottak fel, hogy AUTONÓMIÁT A SZÉKELYFÖLDNEK! Mert a rendbontó jelenlévők között elég nagy számban úgy véltük, hogy még a Mikó visszaállamosításánál is nagyobb jogsértés, hogy amiként Sepsiszentgyörgy polgármestere idézte, akárcsak a katalánok, mi is nem létező nemzet vagyunk! Igen! Nem létezünk az alkotmányban, nem létezünk Románia térképének azon a helyén, ahol minimum 1100 év óta élünk, s ebből az utóbbi 93 esztendőben teljes jogfosztottságban. S bár ezt nem kiabáltam, de szerettem volna, ha követeljük a Nyelv Jogát is! Azon a földön, ahol 1568-ban kimondatott a lelkiismeret szabadsága, hogy minden ember a maga hitén – és ez is természetes volt –, a maga nyelvén vallhatja meg önmagát, ott ma az én nyelvem NEM HIVATALOS! Azt is szerettem volna, ha elhangzik a sok vissza nem szolgáltatott épület felsorolásában az egész magyarság egyik legnagyobb kulturális kincse, a gyulafehérvári Batthyáneum, melyet teljes jogtalansággal orozott el a román állam a római katolikus egyháztól. Megvallom, döbbenten vettem tudomásul, hogy a római katolikus egyház feje ezt nem sérelmezte, amiként a Partium református püspöke igenis megnevezte a legfontosabb vissza nem juttatott javaikat. Hiszen így kaphatott volna még nagyobb hangsúlyt, hogy a Mikót ért jogtalanság csak egy a sok közül, melynek ma itt a sok szimbólumává kellett emelkednie. Elrabolt javaink szimbólumává!
Végül is: mint súlyosbító körülményt hozom fel magam ellen, hogy végtelenül boldog és büszke voltam ott, a tömegben, melyben falu- és várostáblák százai alatt emberek álltak, emberek, akik számára szent volt a nemzet ügye, s ottlétükkel arról tettek tanúságot, hogy ez az ügy fontosabb minden másnál. Érdemes érte, ha kell, száz kilométereket utazni, s tűző napon szenvedni. És arról – végre –, hogy Összefogásban az Erő! Ezért éreztem úgy, hogy jó magyarnak lenni! Még akkor is, ha Ponta úr úgy véli, a mi nemzeti méltóságunk bűnnek számít, és hogy ezért a romániai törvényszolgáltatásnak fel kell lépnie ellenünk. S mondta ezt azzal a hátsó gondolattal, hogy bizonyos törvényszéki vagy alkotmánybírósági döntések miatt őurasága is sérelmezettnek érzi magát.
Pedig hát ő az ország jelenleg legfőbb embere. Igen, a másik ember mellett, aki – szerinte – nem méltó hozzá hasonló módon magas tisztségéhez. De most, ezen a napon, szeptember elsején a főellenséget mi, magyarok testesítettük meg. Amit csak nem hagyhatott szó nélkül ő, aki mindenért felelős, ami ebben az országban történik.
