A tárlaton a Svédországban élő Rosario Ali és a sepsiszentgyörgyi Henning János fényképei láthatók, előbbi nyugati jólétben, utóbbi erdélyi, székelyföldi, gyötrődve élő emberek sorsára villant.

Az 1984-ben Szicíliában született Rosario Ali — aki egyébként a stockholmi egyetemen tanul politológiát, és a cigány származású nagyapja által alapított, svédországi Romani Glinda című lap fotósa ― képein elegánsan öltözött embereket látunk zenélni, táncolni, énekelni vagy akár sziesztázni egy tágas lakókocsi előtt, ezzel szemben Henning János fotóművész felvételein meghatározó a nyomor. A két, egymástól radikálisan különböző életvitelt az anyagi és ebből fakadóan a mentális különbségek teszik élesen szemben állóvá, noha ez nem jelenti szükségszerűen azt, hogy az itteniekben kevesebb lenne az életkedv, mint az ottaniakban. Két életforma tárul elénk, megdöbbentő a kontraszt, s nincs olyan szemlélő, ki ne szeretné, hogy az őrkőiek is olyan minőségű életet éljenek, mint nyugati sorstársaik. És ki ne kívánná azt, hogy a szentgyörgyi, erdélyi cigány gyermekek is olyan érdeklődéssel lapozzák a könyvet, miként Rosario Ali fotóján a gyermek?

A vizuális élmény mellett e kiállítás kapcsán talán el lehet töprengeni az erdélyi cigánykérdés megannyi megoldhatatlan, illetve nehezen megoldható problémáján. Elég megemlítenünk csupán a magas fokú írástudatlanságot, az ebből származó kiszolgáltatottság számtalan kínjával. Biztosan változtatni kellene az itteni cigányok civilizációs szintjén, miközben valahogyan át kellene menteni azt a kulturális hagyatékot, amely az itteniek örökségéhez tartozik. Hogyan? Miként? Ez a kérdés már túlmutat e kiállítás keretein, viszont sokaknak kellene gondolkodniuk a lehetőségeken.