Demográfiatörténeti eseményként is el lehet könyvelni a kistelepülés félezer éves fennállását, a jubileumi ünnep alkalmával azonban nem hallottuk a Csere-tető mögötti falu 1512-es, első írásos említésének pontos forrását. Az 1567-es összeírás alkalmával kilenc kapuval jegyezték, ami, ha az akkori családot átlagban hat személlyel számítjuk, félszáznyi lakosra rúg, s így hihető, hogy 55 esztendővel azelőtt is kis lélekszámú település volt. Fél évezred nem kevés idő, különösen ha számításba vesszük, hogy tele volt harcokkal-háborúkkal, pestisjárványokkal, aszállyal és az egymás után váltakozó politikai-társadalmi rendszerek rákfenéivel, melyek békés-csendes székely lakosságát mind próbára tették.
Lelki útravaló
A változatos ünnepi program istentisztelettel kezdődött. A XVIII. századi, de valós értékeket őrző ősi templomban Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese arról szólt, hogy olykor a nehézségben és a megpróbáltatásokban terhes időszakok is örömtelibbé tudnak változni, ha vallásos lélekkel éli meg az ember. Igemagyarázatában megelevenedett a hívek előtt a lepergett fél évezred göröngyökkel tele útja, és a mózesi biztatás a felemelő faluünnep utánra is megtartó útravaló volt.
Sepsimagyarós változatos történetét Fodor Sándor, a falu szülötte, a Marosvásárhelyen élő nyugalmazott magyartanár foglalta tömör kis falufüzetbe (2003). Sem ő, sem Lestyán Ferenc (Kolozsvár, 1996) nem jelöli meg az 1512-es írásos említés okiratát, utóbbi is csak Bálint Gyula sepsiszentgyörgyi demográfusnak az Aluta folyóiratban megjelent tanulmányára hivatkozik. Mindkét helyen a falu nevét Monyijoros néven említik. Gyakrabban jelenik majd meg akkor, amikor Báthori Gábor vagy Bethlen Gábor ármális leveleket adományoz itt élő személyeknek (1608, 1629). Fodor Sándor falufüzetéből idézünk: „A feljegyzések azt igazolják, hogy a falu lakói tanúi voltak a Mátyás király utáni országrombolásoknak, a Dózsa György vezette parasztháborúnak, az ország három részre való szakadásának, az erdélyi fejedelemség születésének. Átélték Erdély aranykorát és a Kuruc szabadságharcot is. Ma is látható a magyarósi határban a Kuruchalom, ahol 1706-ban Lisznyóból kiszorított és leölt kurucok nyugszanak.” A sepsimagyarósi székelyek ott voltak a Mária Terézia által kötelezővé tett határőrezredekben, ott az 1848–49-beli magyar szabadságharc és a háromszéki önvédelmi harcok forgatagában, s miként azt a templomban kifüggesztett névsorok bizonyítják, Galícia harcmezőin is, az első, majd pedig a második világháborúban. Ezt követően is sok megpróbáltatás érte a falu népét, de kitartással és akaraterővel, erős kálvinista hitükkel a nehéz időket is túlélték. A szovjet csapatok bevonulásának áldozatul esett Szabó József helybeli lakos – írta Fodor Sándor –, a Maniu-gárda embereinek kezéből pedig csodával határos módon szabadultak meg a magyarósi férfiak az uzoni csendőrőrsről, miként a kis falu a Ceauşescu-féle buldózer-politika veszélye elől is.
Miközben hangzott a templomi hálaének, Telchné Dancs Rózsa, a település szülötte, a Kanadában megjelenő Kalejdoszkóp magyar–angol havi folyóirat szerkesztője, akit a honvágy hozott haza a tengerentúli országból, a jubileumi megemlékezés társszervezőjeként felolvasta dr. Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár Ráduly Istvánhoz, Uzon község polgármesteréhez és Sepsimagyarós falu közösségéhez a fél évszázados jubileum alkalmával címzett üzenetét és jókívánságait. „Az anyaország kezét nyújtjuk Sepsimagyarós népe felé – idézünk a miniszterelnök-helyettes leveléből – és hívjuk az ott élőket, hogy legyenek teljes jogú állampolgárai nemzetünknek, s ezt az elhatározásukat pecsételjék meg az állampolgári esküvel. Isten éltesse Sepsimagyarós népét és minden állampolgárát!” Ezt követően Ráduly István polgármester bemutatta és átadta a faluközösség számára készíttetett történelmi zászlót, melyet a templomban helyeztek el.
Testvértelepülés
Ki hitte volna, hogy a száz és egynéhány lakossal rendelkező Sepsimagyaróst testvértelepülésévé fogadja a Békés megyei Mezőhegyes város. Az ünnepi istentiszteleten jelen volt a magyarországi város önkormányzati küldöttsége, élén dr. Kovácsné Faltin Erzsébet polgármester asszonnyal. A parókia tágas udvarán Márton Árpád parlamenti képviselő jelenlétében a két település polgármestere aláírta a testvértelepülési szándéknyilatkozatot. A baráti kapcsolat kieszközölője a falu szülötte, Simon Zsuzsa nyugalmazott tanár volt, aki fiával, Simon Lajossal együtt látogatott el e célból Mezőhegyesre, melynek polgármestere most átadta Uzon község polgármesterének a város jelképes kulcsát.
Mezőhegyest, a több száz éves múltú települést 1989 márciusában nyilvánították várossá. Az öreg fák, a régi épületek, a világhírű Ménesbirtok, a népszerű halastavak mind a település értékei, látnivalói. Mivel egyik jellegzetes és hagyományos értéke a ménesbirtok és lovarda, címerében is, amit ünnepélyes körülmények között kicseréltek Uzon község hivatalos címerével, egy ágaskodó nóniuszmén látható.
Tájházavató
Csak az utóbbi években volt része abban a falunak, hogy utcahosszat zengjen-szóljon a rezesbanda muzsikája. Az Ugron Ernő karnagy által vezényelt uzoni Atlantisz fúvószenekar indulójára vonult fel a templomi gyülekezet a falu közepén lévő térre. Az uzoni mazsorettek színes öltözetét élénkítette a ragyogó őszi napsütés, őket követte az uzoni hagyományőrző huszárok csapata és lovasfogata Bölöni doktor irányításával.
Beszámoltunk már, hogy az uzoni községi tanács – Ráduly István polgármester kezdeményezésére – egyetértését adta, és megvásárolták, egyben megmentették a falu főutcáján álló Bordás-féle, XIX. századi falusi tornácos lakóházat azzal a céllal, hogy tájházzá alakítsák. Az elképzelést tett követte. A leromlott ház kijavítását és felújítását Bálinth Zoltán árkosi tájmúzeum-alapítóra és műgyűjtőre bízták, aki a helyi kalákások lelkes segítségét is igénybe véve újra széppé, lakályossá-mutatóssá tette azt. Teljesen megújult a tetőzet, megerősítették a kibomló falakat és a roskadozó tornácot, kitakarították a pincét, megújították az udvaron álló búbos kemencét, még az udvari kútba is vizet varázsoltak.
A székely ház tisztaszobáját, konyháját-kamráját az egykor használatos háztartási eszközökkel rendezték be, középső szobájába muzeális értékű tárgyakat állítottak közszemlére. Ott voltak a tájház támogatói, többek között Csulak Ernő és családja, akik korabeli berendezéssel és bútorzattal segítettek, hasonlóképpen Sándor Imre sepsiszentgyörgyi műgyűjtő-műkereskedő. A hagyományőrző huszárok, az uzoni fúvószenekar és a templomból kijövő közönség elárasztotta a tájház udvarát, ahol a vén eperfa levelei sütkéreztek a szeptemberi napon. Hogy miként lett a községi tanács áldozatvállalása nyomán tájházzá az épület, arról Ráduly István beszélt, ismertették a falu rövid történetét, értékelő-üdvözlő beszédet mondott Márton Árpád parlamenti képviselő, Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke, gyerek- és fiatalkori emlékeit elevenítette fel az egykori ház lakója, Bordás Zita Katalin. A tájházat megáldotta Sánta Imre bikfalvi lelkipásztor, az avatószalagot Uzon község és Mezőhegyes polgármestere vágta el.
Kettős tisztelgés
A félezer éves évfordulóra sok minden összejött – örvendeztek a helyiek. Arra azonban nem is gondoltak, hogy emléktábla-avatóra is sor kerül. Évekkel ezelőtt ugyanis Kóréh Ferencről, a falu szülöttéről nevezték el az akkor felújított kultúrotthont, a néptanító Fodor János adott nevet a helybeli elemi iskolának. Az uzoni községvezetés úgy tartotta helyénvalónak, hogy emléktáblát állítson mind a két személyiségnek.
„Kóréh Ferenc
1909 Sepsimagyarós–1997 Englewood
jogász, író és újságíró
a Székely Nép c. háromszéki
napilap szerkesztője
a Szabad Európa és az Amerika Hangja
rádiók munkatársa”
– olvassuk a kultúrotthon homlokfalára elhelyezett emléktáblán, melynek leleplezésén tiszteletét tette Kóréh Ferenc Magyarországon élő két lánya: Kóréh Enikő és Kóréh Ilona. Utóbbi két kis történettel adózott édesapja emlékének, örömét fejezte ki, hogy a szülőfalu méltó emléket állított fiának, aki írásaiban is számtalanszor megörökítette gyermekkori emlékeit. Az érdeklődőket megajándékozta a Székelyföld hazai magyar kulturális folyóirat 2009/12-es számával, mely részletet közölt Kóréh Ferenc önéletrajzából.
Emléktáblát avattak az iskola épületén is. Édesapjára, Fodor János (1899–1969) néptanítóra, aki munkás évei alatt közel félezer magyarósi gyermeket oktatott-nevelt lánya, Fodor Irma nyugalmazott mérnök emlékezett.
Már délutánba fordult a nap, amikor az uzoni önkéntes tűzoltó-alakulat a falu népe előtt bizonyította, hogy mekkora szerepe van a tűzoltócsapatnak, fenntartása-segítése életszükséglet, mert csak akkor látjuk, hogy mennyit ér, amikor a piros kakas felrepül valakinek a háza tetejére. Ezt követően valóságos népünnepély bontakozott ki a Kóréh Ferenc Kultúrotthon udvarán. Mindenki ott volt, akinek szívügye falujának élete. Pénzhiány és válság ellenére, egy flekkenre, pohár sörre is áldozott, aki tehette, a kultúrotthon színpadán pedig Gál Erika helybeli tanítónőnek, a Sepsimagyarósért Egyesület elnökének Ráduly István polgármester átadta az egyesület számára készíttetett emlékzászlót. Tehetségüket bizonyították a színpadon a Fodor János-iskola tanulói, a Gáspár Attila koreográfus által vezetett uzoni Csere népi táncegyüttes, s az alkalomra szabott ének-összeállítással lépett fel a szentivánlaborfalvi Székely István dalkör Kelemen Alpár mérnök vezényletével.
