— Ha nem fogadtok szót, akkor elviszlek a cigánynéhoz, és otthagylak!

A hatás nem marad el: gyorsabban mozognak a kicsi kezek, lábak, majd kiül a félelem az arcokra.

Nem hiszem, hogy az lenne a leghatásosabb módszer gyermekeink nevelésében, hogy mumussal, netán cigánnyal riogatjuk őket. Így is van számtalan, apró kis dolog, amitől félni lehet, amit nem értenek. Nem kell a szorongást tudatosan is beléjük nevelnünk...

Sajnos, a cigánnyal való riasztgatás elég gyakori. De nemrég frappáns kis választ hallottam egy kisiskolás szájából: úgysem visz el a cigány, mert van neki gyermeke elég...

Kislányom is nehezen tudja leküzdeni a cigányoktól való félelmét. Pedig tudatosan soha nem tápláltam benne ezt az érzést. Elmagyaráztam neki néhányszor, hogy más is ember. Vannak vidékek, ahol az emberek bőrének színe lehet sárga, rézszínű, kreol, barna, fekete...

Aztán történt az ősszel egy különleges találkozás, ami nagyon pozitív élményt jelentett számára.

Majláth Attila középiskolás diák, az erdélyi tehetségkutató verseny többszörös díjazottja, az almási otthon lakója nem tudott egy délután hazamenni, és felajánlottam neki, hogy nálunk szállást kaphat. Előzőleg felkészítettem hatéves lányomat, Nonit, hogy estére vendégünk érkezik, de nem kell tőle félni... Kopognak, Attila, becenevén Kroki áll az ajtóban, elegánsan, mintha fellépésre készülne, nyakában az elmaradhatatlan sállal...

Noni a hátam mögül lesi az idegent, majd a mosolygós arcra ő is felenged. Rövid időn belül kérdéseket tesznek fel egymásnak.

Attila elmeséli, hogy a nyáron rengeteg fellépése volt, Dancs Annamarival is énekelt, klipeket készítettek. Majd előveszi a CD-t, amin maga énekel. Gyönyörű hangja van, áthívjuk Karcsi szomszédot is. Ezt az élményt nem szabad kihagyni... Miközben Kroki mesél a nyárról, és arról, hogy milyen nehéz az árváknak. Az édesanya hiányát senki és semmi nem tudja pótolni. Sem a szép ruha, a cigaretta, a csoki… és a siker sem. Ezt a fájdalmat akarja beleénekelni a nagyvilágba, hogy ne hagyják az emberek magukra az árvákat...

Talán azért olyan szívhez szóló A három árva... Noni ösztönösen bújik az ölembe, és váratlanul éri a kérdés:

— És mondd, milyen érzés, hogy van édesanyád???

— Jó...

Lehet, eddig meg sem fordult a fejében, hogy másképp is lehetne...

A szomorúság vidámsággá változik a vacsora alatt. Együtt mondjuk az asztali és az esti imát. A jóéjt, puszi mindkinek kijár...

Másnap reggel boldogan nézegeti lányom azt az ajándékot, amivel elaludt, s amit Krokitól kapott. Egy bőrből készült karperecet, amihez eddig vendégünk nagyon ragaszkodott, amit idegességében simogatott vagy forgatott, s ami véleménye szerint neki mindig szerencsét, sikert hozott. Most ajándékba adta...

Noni egy hét után sem akarta levenni a karperecet... Néha megkérdi, hogy mikor lesz még vendégünk...