Gőgöli magát az RMDSZ, amikor kerek perec kijelenti, hogy egyedül kíván indulni a tél eleji hazai parlamenti választásokon. A helyhatósági győzelem után ugyan körvonalazódott, hogy a szövetség a hazai magyar szavazók több mint nyolcvan százalékának bizalmát élvezi, s ez az ő olvasatukban kizárja az összefogás szükségességét.
Csakhogy tudniuk kell: bár több mint 80 százalék valóban rájuk adta voksát, ez csak 492 000 szavazatot jelentett, és szűken számolva is legalább négyszázezer magyar ember nem nyilvánított véleményt az önkormányzati választásokon. Van tartalék tehát, csak meg kell szólítani őket, s ha ezt jól cselekszik, megeshet, hogy sok magyar felébred nyári álmából, és télen majd elmegy szavazni.
Ilyen körülmények között a Toró T. Tibor vezette néppárt ajánlatát, miszerint vasárnapig lenne még esély az összefogásra, kár lenne semmibe venni, elutasítani. Sok vereség és csalódás után is mind a néppárt, mind a polgári párt nyom a latban, s választóik is kellene hogy számítsanak. Az is köztudott már, Szász Jenőnek előbb-utóbb le kell mondania, s bár halogatja, hogy feladja a kis párt nagy vezére szerepkört, a szeptember végére tervezett tisztújító kongresszus minden bizonnyal véget vet öntörvényű politikai szereplésének. S akkor már nem lehet akadálya legalább a két kis párt összefogásának. S kár lenne, ha az RMDSZ tovább vitézkedne ezzel az egyedül méretkezünk meg rögeszmével. Sok politológus dolgozik nekik, nem is rosszak, tehát tudniuk kell: az önkormányzati voksolás eredménye nem szavatolja a parlamenti választások sikerét. S az a látszat, miszerint kis tétovázás után az erdélyi magyarság visszatérni látszik az RMDSZ kebelére, csalóka is lehet. Ráadásul tudják, néha el is kottyintják, hogy nagyra és kizárólagosságra törő álmaiknak egyetlen gátja: az ötszázalékos parlamenti küszöb. Tartanak attól ugyanis, hogy a zűrös hazai belpolitikai helyzet okán a román pártok eget-földet megmozgatnak választóik urnákhoz csalogatása végett. Ha pedig valóban sok román megy el szavazni, a magyar demokratikusok bizony belebotolhatnak abba a fránya bejutási küszöbbe. Tehát minden szavazat számít, s nemcsak bűn, de érthetetlen mereven elutasítani a magyar–magyar összefogásnak még a gondolatát is.
Ha a két kis párt az ősz folyamán egyesülhetne, bizonyára szilárdabb alapokról tárgyalhatna az RMDSZ-szel. Végül is szemmel láthatóan nem fölösleges álomkergetéssel töltötték az elmúlt éveket, hanem a „nagy érdekvédők” árnyékában ugyan, de építkeztek, alternatívát kínálnak, s bizonyosan egy új szövetségben is helyt állnának.
Mert az RMDSZ sem ringathatja magát idők végezetéig abban a hitben, hogy „egy, csak egy legény van talpon a vidéken”.
