Amikor szeptember elsején Sepsiszentgyörgy központjában a Mikó-kollégium visszaállamosítása és a börtönbüntetésre ítélt köztisztviselőket ért méltánytalanság ellen több tízezren tiltakoztunk, néhány ember fejében megfordult, többen is lehettünk volna, hisz a tömeg zömét autóbuszok szállították ide Magyarországról, Erdély és a megye más településeiről.
Illetlenül sok szentgyörgyi otthon marad, pedig ha ott és akkor ötven-, hatvan-, esetleg százezren vagyunk, a Băsescu lány bazi nagy lagzija ellenére a román sajtó, s mi fontosabb, a hazai politikum felkapta volna a fejét: Sokan vannak! – Egy szólamban beszélnek! Talán jobban kellene figyelni rájuk. Az Igazság napjával mégis minden rendben volt, annyian, amennyien, de kimondták: törvényességet, magyar iskolarendszert akarunk, ragaszkodunk az igazsághoz, nem tűrjük további kifosztásunkat.
Mintha a sors fintora lett volna, másnap, illetve harmadnap nyilvánosságra hozták a pótérettségi eredményeit. S kiderült, gyermekeink keveset tanulnak, alig egynegyedük ment át az újabb vizsgán, négy-öt százalékkal kevesebben az országos átlagnál.
És hetek óta folyik a harc a marosvásárhelyi orvosi és gyógyszerészeti karon a magyar helyekért. Bizonyára sokan megalázottan hajthatják le fejüket, amikor hallják: a fizetős magyar helyekről kipottyant magyar diákoknak román társaiknál jóval alacsonyabbak a jegyeik. Lehet arra hivatkozni, hogy a román nyelv és irodalom vizsga miatt, de jobb lenne, ha nem áltatnánk magunkat. Elkényelmesedett gyermek, szülő, pedagógus egyaránt. Agyonpátyolgatjuk őket, mit szemük-szájuk kíván, megadjuk, csak épp azt nem tudatosítjuk bennük, hogy többet kell tanulniuk, mint román társaiknak, mert a kisebbségi sors nagyobb feladatot ró rájuk az iskolában és később abban a fránya nagybetűs életben is.
Akik itthon maradnak, a magyar köztisztviselők, vállalkozók vagy egyszerű munkavállalók még nyelvi jogaink megőrzésében sem jeleskednek. Az állami intézmények egynyelvűségére a diszkriminációs tanácsnak kell figyelmeztetnie, a házkapukon függő román feliratokat is néhány fiatal politikuscsemetének kellett lecserélnie, így már meg sem lepődünk azon, hogy a magyar, illetve székely áruk forgalmazójaként grasszáló sepsiszentgyörgyi Góbéban sincs magyar nyelvű árueligazító cédula a húskészítmények hűtőpultján.
Restség, tunyaság, nemtörődömség, takarékosság, az ég a megmondhatója, mi ennek az oka. Talán a tömbben élés langymelege?
