1876
Az 1876-os vármegyei rendezés megszüntette a régi vármegyéket és más hagyományos közigazgatási-területi egységeket (székek, kerületek, vidékek, mezővárosok, szabad királyi városok), és beillesztette ezeket az egységes vármegyei rendszerbe, új vármegyéket hozott létre. A rendezés utáni közigazgatási-területi egységek típusai a vármegyék, törvényhatósági jogú városok, a rendezett tanácsú városok, a főváros egy speciális jogállású város és kerülete, valamint a községek voltak.
Már 1869-ben törvény rendelkezett a közigazgatás és a bíráskodás szétválasztásáról. A nemesi vármegyét a polgári, az akkori kedvelt szóhasználat szerint: népképviseleti alapon szervezett vármegye váltotta fel. Ekkor már Tisza Kálmán, a kor egyik meghatározó személyisége volt a miniszterelnök, aki megszakítás nélkül tizenöt évig töltötte be a kormányfői tisztséget (1875–1890). A vármegye vezetésének legfőbb testülete, a törvényhatósági bizottság felerészben a vármegye területén legtöbb adót fizető állampolgárok (ún. virilisták) választottjaiból, felerészben pedig az országgyűlési választásokon szavazati joggal rendelkezők választottjaiból állt. A bizottsági tagok számát az illető vármegye népességének arányában állapították meg. A törvényhatósági bizottság közgyűlésen határozott a hatáskörébe utalt ügyekről. Tagjain kívül a közgyűlésen részt vehettek és szavazati joggal rendelkeztek bizonyos törvényhatósági tisztviselők is, mint az alispán, fő- és aljegyzők, főorvos, tiszti főügyész, árvaszéki elnök, pénztárnok, számvevő, levéltárnok, főszolgabírák stb. Elnöke a főispán, annak akadályoztatása esetén az alispán volt. Évente két rendes ülést (a tavaszit az előző év zárszámadására, az őszit a következő év költségvetésének elfogadására), indokolt esetben rendkívüli összejövetelt is tarthatott. A közgyűlés elé kerülő legfontosabb ügyeket az állandó választmány készítette elő. Az országos jogon belül a törvényhatósági joggal felruházott vármegyék és városok, valamint a községek helyhatósági szabályrendeleteket alkothattak. A szabályrendeletek az önkormányzati közösségek maguk számára, illetve saját tagjaikra és területükre vonatkozó jogszabályok voltak. A vármegyei szabályrendeleteket a vármegyei törvényhatósági bizottság közgyűlése alkotta meg. 1867 után az alispán a vármegyei közigazgatás fő irányítója, a vármegyei tisztviselőkar főnöke. A törvényhatósági közgyűlés mellé felállított kisgyűlés – a főispán elnökletével, az alispán, főjegyző és más vármegyei tisztviselők, továbbá 12–24 bizottsági tag részvételével – már a 20. század terméke. Mivel az 1876-os közigazgatási-területi felosztás az egykori történelmi Erdély területén 1950-ig lényegében nem változott, nem érdektelen részletesebben ismertetni.
Új vármegyék Erdélyben és a Partiumban
Belső-Szolnok és Doboka vármegye, valamint Kővár vidékének (román neve Ţara Chioarului) egy kis részéből Szolnok-Doboka vármegye, Beszterce, Naszód vidékéből, Belső-Szolnok vármegye egy kis darabjából és Doboka vármegye keleti nyúlványából jött létre Beszterce-Naszód vármegye, Kolozs és Alsó-Fehér vármegye mondhatni érintetlen maradt. Felső-Fehér vármegye megszűnt. Küküllő vármegyéből Kis-Küküllő vármegye lett, a Királyföldön vagy Szászföldön pedig két új vármegye, Szeben és Nagy-Küküllő (Segesvár) osztozott, Szászvárosszék kivételével, melyet Hunyad vármegyéhez csatoltak. Brassó és Fogaras vidékéből azonos nevű vármegye lett. Székelyföldön Háromszék, Csík- és Udvarhelyszékből három azonos megnevezésű vármegye alakult. Az Aranyos folyó forrásvidékétől (Nyugati-havasok) szinte a Maros forrásvidékéig, a Szászrégent és a Déda–Maroshévíz közötti Felső-Maros-áttörést is magában foglaló, hosszan elnyúló régi, középkori Torda vármegyéből, továbbá Aranyosszékből és Marosszékből két új vármegye lett: Maros-Torda (Marosvásárhely) és Torda-Aranyos (Torda). A Partiumban Máramaros vármegye területe nem változott. Viszonylag rövid ideig, 1849 és 1860 között Debrecen, illetve Nagyvárad székhellyel Észak- és Dél-Bihar vármegye is létezett. A Nagyvárad székhelyű Bihar vármegye három, Szabolcs vármegye tíz községgel járult hozzá az új, Debrecen központú Hajdú vármegye kialakításához, melynek magvát a Hajdú Kerület képezte. Szatmár vármegye Kővár vidéke nagy részével egészült ki. Szilágy vármegye Közép-Szolnok és Kraszna vármegye egyesülésével, a régi Doboka vármegye egy járásával kiegészülve alakult meg. A megszűnő Zaránd vármegyén Arad és Hunyad vármegye osztozott. A megszűnt vármegye utolsó székhelye, Körösbánya Hunyad vármegyéhez, a korábbiak, Zaránd és Pankota Arad vármegyéhez kerültek. Az 1876-os közigazgatási reform a Jászkun Kerületet Jász-Nagykun-Szolnok és Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye között osztotta fel.
(folytatjuk)
