„Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk. Ez a kultúra őrzött meg minket ezer éven át Európában, ezeket a hagyományokat kötelességünk éltetni és továbbadni a következő nemzedékeknek” – a Kossuth- és Magyar Örökség-díjas Kallós Zoltán lapunk érdeklődésére fogalmazta meg ezeket a gondolatokat hét végi sepsiszentgyörgyi fellépése alkalmából. A mezőségi Válaszútról származó neves népdal- és népzenegyűjtő szerint, ha ilyen szellemi javakkal táplálkozunk, biztos, még ezer évet kibírunk Európában.
– Több mint hetven évvel ezelőtt írta Kodály Zoltán, hogy „el kell jönni az időnek, mikor a népzene is a magyar műveltség alapköveihez számít”. Eljött-e ez az idő?
– Lassan, de jövöget. Tudjuk azt, hogy mindenkinek van egy anyanyelve, és kell legyen egy zenei anyanyelve is. Nekünk, magyaroknak csakis a magyar lehet a zenei anyanyelvünk. Ehhez szorosan kapcsolódik a mozgáskultúra, ez a kettő elválaszthatatlan egymástól. Valamikor az úri osztálynak és a középrétegnek a zenei kincse azonos lehetett, s bár magunkkal hoztunk egy keleti örökséget, nyugati hatásra megkülönbözött az úri osztály zenei ízlése. Például Válaszúton, Bonchidán számon tartanak egy ritka legényes táncdallamot, amiről azt tartják, hogy Rákóczi ritkamagyarja vagy indulója. Székről a negyvenes években Lajtha László gyűjtött olyant, hogy Rákóczi keservese. Jagamas János folklórgyűjtő, népzenekutató a bethleni zenészektől vette fel a Bánffyak lassúját. Bethlen Gáborról létezik egy olyan feljegyzés, miszerint olyan táncot járt, hogy alig mozgatta a lábát. Ez valószínű, a mezőségi akasztós, a nemzetségek tánca. Martin György tánckutató szerint ez lehetett a legrégebbi magyar páros tánc. Nekünk, kisebbségben élő népeknek nagyon fontos, hogy megőrizzük ezeket a hagyományokat. Belecseppentünk egy szláv, germán, latin tengerbe, és a csodával határos, hogy ezer évig megmaradtunk magyarnak. És ez ennek a népi kultúrának köszönhető.
– Említette, hogy jövöget az idő, amikor ez a népi kultúra, a népzene a magyar műveltség alapjának számít. Az ön által is támogatott magyar táncházmozgalomnak ebben igen nagy a szerepe. Vannak azonban ellenzői is, meg olyanok, akik nem érzik magukhoz közel a népi kultúrát, de bizonyos modern tálalásban elfogadják.
– Öröm, hogy a magyar táncházmozgalommal újból terjedni kezdett a magyar népdal és a magyar tánc. A magyar táncházmozgalom átlépte Magyarország és Európa határait is, mindenfelé a világon magyar mintára alakulnak a táncházak. Ez az a mozgalom, amely összefogja a világ magyar ifjúságát, de nemcsak a magyart, más nemzetiségűeket is, ugyanis a zene és a tánc nyelvén lehet a legjobban értekezni. Van egy olyan társadalmi réteg Magyarországon és itt is, amely azt mondja, hogy a magyar népdal idejét múlta, primitív, múzeumba való kacat. Ez nem igaz. A magyar népzene mindig érzelmeket ébreszt az emberben, és a szövegekből mindenki választhat tetszése szerint. Nem titkol el sem örömet, sem bánatot, egyformán beszél a bőségről és a szorongatott szükségről, a szerelemről, mindenről. Lehet benne válogatni, természetesen a legszebb szöveget a legszebb dallammal kell párosítani. Elfogadom a modern zenét is, ha van számomra mondanivalója akár hangzásban, akár szövegben, de ha csak csinnadratta, akkor nem. A feldolgozásokról, modern változatokról azt tartom, ha valaki nem tud szebbet csinálni belőle, akkor hagyja úgy, ahogy az Isten megteremtette. Ha olyant nem tud, mint Kodály, meg Bartók, akkor ne nyúljon hozzá. Nagyon gazdag a magyar népzene, van, amiből válogatni. Csak be kell menni a magyar népzene tárába, én magam vagy tizennégyezer dallamot vettem fel, azelőtt Kodályék és még sokan mások.
– Lészpeden kezdte tanítói pályafutását, ott ismerte meg a moldvai csángók hagyományait és ismerete fel az elrománosító politikát. Később egyik gyűjtési területévé vált a Kárpátokon túli magyar közösség, sorsáért a mai napig aggódik. Hogy értékeli az elmúlt húsz évben történt csángóföldi változásokat?
– Semmit sem változott, sőt, helyzetük rosszabbodott. És ebben a leghibásabb a katolikus egyház, a papok. Ők vették át a Securitate szerepét. A klézsei pap azt prédikálta a templomban annak idején, hogy halálos vétek a magyar ábécét a gyermekek kezébe adni, hát akkor mit várunk tőlük? És most is tűzzel-vassal tiltják. A Vatikánnak ez évszázados politikája. Moldva mindig missziós terület volt, missziós olasz papokat küldtek, hogy megtörjék a görög keleti egyház egységét. Ezért elrománosítják a moldvai csángókat. A bukovinai lengyelekkel is ugyanez ment végbe, és most beindult Szlovákiában is. Főleg a Zobor-vidéken panaszkodnak, hogy nincs magyar papjuk, a magyar papokat elküldik olyan falvakba, ahol szlovákok laknak, a szlovák papokat pedig magyar falvakba. Ezért veszítettük el a Szerémséget is, mert a püspökség lemondott róla. Annak idején Moldváról is lemondott az erdélyi püspökség, megalakították a iaşi-i püspökséget, és azonnal elrendelték, hogy Moldvában csak latinul és románul szabad misézni, énekelni. A magyar oktatási program keveset ér, a gyermekek megtanulnak írni és olvasni, aztán otthon továbbra is románul beszélnek. Kollégiumokat kellene létesíteni, mint a miénk, Válaszúton. Szórványkollégiumunkban, ahol jelenleg több mint kilencven utolsó éves óvodás és elemista tanul, a gyermekek ötöde vegyes házasságból származik, egy része nálunk tanul meg magyarul, sőt, szebben beszélnek, mint szüleik, mert az irodalmi nyelvet tanulják.
– Nyolcvanhat év alatt élt jót, rosszat. A hatalom bántotta, a szakma elismerte, 1990 után kitüntetések egész sorát ítélték Kallós Zoltánnak. Tanítványai, barátai szeretik, és támogatják kezdeményezéseit. Eddigi életének melyek voltak a legszebb időszakai?
– Életem legszebb pillanatai az adatközlőkkel, az énekesekkel teltek. Szülőfalumban, Válaszúton, de máshol is ezektől az emberektől kaptam a legtöbbet. Rózsa nénitől Moldvában, Miklós Gyurkáné Szájka Rózsától, akiről az Új guzsalyam mellett monográfiát írtam, de Hodorog Lucától is, meg másoktól. Nem lehet felsorolni, annyian vannak. És persze Bartók Bélától és Kodály Zoltántól, akivel kétszer találkoztam, és aki egy magnót adott nekem, amelyet a Securitate később elkobozott és elrontott.
Beszélgetésünk után Kallós Zoltán a sepsiszentgyörgyi őszi vásár színpadára lépett a Harmadik zenekarral, végigénekelte a válaszúti táncrendet, néhány kedves katonadalát és egy olyan bujdosót, amelyet a szépkenyerűszentmártoni Harangozó Ilonától gyűjtött, aki évekkel azelőtt Lajtha Lászlónak is elénekelte ezt a dalt. Legközelebbi tervei között szerepel, hogy karácsonyra elkészüljön a Balladák könyve eredeti felvételű hangzó melléklettel. Adjon az Isten egészséget, erőt Kallós Zoltánnak ehhez és egyéb terveihez.
