Az eltelt több mint másfél évtized alatt nem tudtak végleges döntést hozni Középajtán sem a kultúrotthon tulajdonjoga, sem pedig a református egyház tetemes erdőbirtokának ügyében.
Önkormányzat és egyház egyet akar: véglegesíteni a művelődés hajlékának helyzetét. T. Berszán István 658 lelket pásztoroló középajtai református lelkész elmondta: a parókia mellett álló művelődési otthont az egyház kezdte építeni a parókia telkéből kiszakított területen, majd 1946 után a faluközösség folytatta, mígnem 1966-ban az állam elvette, és az akkori község saját erejéből fejezte be. Az egyházközség tetemes erdővagyonnal rendelkezett, melyet a 247-es kormányrendelet alapján visszaigényeltek, de bonyolult és ugyanakkor ellentmondásos, némelyek részéről vitatható volt a vagyon helyzete, mind a két ügyet a bukaresti különleges visszaszolgáltatási bizottság elé terjesztették, de onnan nem kaptak választ. Időközben az egyházközségnek ügyvédet kellett fogadnia, aki kiderítette, hogy Középajtának tulajdonképpen kultúrotthona sincs, mert ilyen ingatlan nem szerepel telekkönyvben! A telek, melyre a kultúrház épült, s annak udvara a községi tanács telekkönyvén szerepel!
— Mi ismét Bukarestbe küldtük az igazoló aktákat, és nagyon reméljük, hogy döntenek az épület tulajdonjoga fölött — mondta a lelkész. — Mindenre igazoló iratunk van. Mindenképpen, amit nekünk ítélnek, azt azonnal telekkönyveztetjük, de amint az a nagyajtai önkormányzat aktáiból újólag kiderült, erdőjussunkat 1923-ban kisajátította a román állam, és azt nem kaphatjuk vissza. A kegyetlen múltnak ezt a baját most már igen nehéz lenne orvosolni. Vagy mégsem?
— Mi is azt szeretnénk már, hogy véglegesíteni lehessen a tulajdonjogot, mert eddig is pályázhattunk volna az épület teljes főjavítására-korszerűsítésére, de meg van kötve a kezünk. Ami nem a miénk, abba nem lehet befektetni. Mi egyet akarunk: tiszta vizet a pohárba, az épület mindenképpen a faluközösség tulajdonában marad, és tatarozni kell — vélekedett Brotea Olga nagyajtai polgármester.
