Az idei sepsiszentgyörgyi vállalkozói napok keretében egy útja feléhez ért uniós projekt bemutatása kapcsán – a hivatalos megjelölése POSDRU/92/31/S/62046, Bevezetés a vállalkozásfejlesztésbe címmel – az uniós pénzek lehívásának akadályai merültek fel. Radu Ionescu, a képzési rendszert kidolgozó és kilenc partnerrel – közöttük az Asimcovval – lebonyolító fővárosi RDI cég tulajdonos-igazgatója szerint ez a rosszul működő rendszer a bukaresti bürokrácia bűne. Lengyelországban például azért sikerült majdnem egészében érvényesíteni a lehívásokat, mert ott kiiktattak a projektek elfogadásába, illetve a támogatások eljuttatásába álló mindenfajta bürokratikus gátat. A trénerrel a rendszergondokon túl a vállalkozásfejlesztés fontosságáról is beszélgettünk.
– Mi az oka annak, hogy Románia ilyen alacsony mértékben tudja felhasználni az uniós forrásokat?
– Az uniós projektek megnyerése folyamán szerzett tapasztalatom szerint elmondhatom – e képzési projekt az egyik legnagyobb a kis- és középvállalkozók menedzsereinek szólók között –: alapvetően az ország rendszerképtelensége az ok. Ez persze nemcsak az uniós források lehívásában, hanem a nagy ellátórendszerek, az egészségügy, az oktatás működésképtelenségében is tetten érhető, vagy éppen abból is látszik, hogy nincsenek autópályák stb. Ez az ország nem tud még működőképes rendszereket felépíteni.
– Az uniós források lehívása kapcsán előadásában említette, hogy ettől függetlenül akkor igazi vállalkozó egy vállalkozó, ha a rendszerben mégis megtalálja azokat a réseket, a megoldásokat, amelyekkel sikerrel pályázhat.
– A kínaiak a válság fogalmát két írásjellel jelölik, az egyiket úgy olvashatjuk, hogy veszély, a másikat pedig, hogy célszerűség. Amikor helyzetbe kerülsz, az a fontos, melyik értelmezésre helyezed a hangsúlyt: a veszélyre vagy a célszerűségben rejlő lehetőségre. Minden rendszerben van lehetőség, az az igazi vállalkozó, aki ezt felismeri, és ki tudja használni. Egyedüli követelmény, hogy törvényes legyen.
– Mit lehetne tenni a rendszer megváltoztatásáért?
– A kérdés szerintem az, ki az, akinek ezt meg kellene tennie, és konkrétan mit. Sajnos, nálunk a döntéshozók nem tesznek semmit. Addig, amíg a politikum nem tudatosítja, hogy valamit tenni kell, nem lesz változás. Az utóbbi tíz év fejlődése mind Európából jött, az integrációs követelményeknek köszönhetően. Azokat teljesítették. De a politikusok nem saját kezdeményezésből, hanem a nemzetközi egyezmények kényszere alatt cselekedtek. Addig, amíg a román politikus nem kezdeményez koherens fejlődést, nem történik semmi pozitív. Az uniós alapok tekintetében most ismét érződik Brüsszel nyomása, hogy minél több pénzt lehessen fejlődésre fordítani. Mert tudatában van annak, hogy az alapok által biztosított pénz kedvező hatással lesz a román gazdaságra. Sokan Európa fővárosát okolják, hogy túl nagy a bürokrácia a strukturális alapok tekintetében, holott szerintem azért, hogy nem tudunk élni ezekkel a forrásokkal, teljes mértékben Bukarest a felelős.
– Egyértelműen a politika felelős?
– A politika két irányból „működik”. Egyrészt a politikusok, akik befolyásolják egy ország működését, de ott a közeg is, a választók, a közösség, amely nyomást gyakorol a politikusokra, hogy a megfelelő módon cselekedjenek. Ez utóbbi tényező nálunk nem létezik. De – visszatérve a projektre – az a tény, hogy mi 1200 menedzserrel, kis- és középvállalattal működünk együtt, azt jelenti, hogy a társadalom jelentős számú középvezetőjével állunk kapcsolatban. Ezt teszik más projekteken keresztül is, és azért válnak stratégiai jelentőségűvé ezek a képzések, mert közvetetten építjük a társadalom úgynevezett aktív középrétegét. Ennek hatása ma még nem érződik, de amikor eléri a kritikus tömeget – ez a következő három-négy évben szerintem bekövetkezik –, társadalmi hatásként jelenik majd meg, és óriási nyomást gyakorol a politikusokra.
– Ismertetné néhány szóban a projektet?
– Ezt a képzési projektet a 3.1-es intézkedési tengely mentén fejlesztettük ki, a vállalkozásoknak szól, és a képzések, tréningek által abban segítjük a cégvezetőket, hogy vállalkozói képességeiket, rátermettségüket fejlesszék. Gyakorlatilag arra vezetjük rá, miként lesz az ötletből cselekvés, a cselekvés során pedig hogyan lehet a megjelölt célt elérni. Ennek érdekében menedzseri, vállalkozói eszközökkel ruházzuk fel a résztvevőket.
– Mit mondana azok számára, akik fölöslegesnek, sőt, kidobott pénznek tartanak egy ilyen képzésen való részvételt?
– A meggyőzés valójában egy kereskedelmi aktus, én valamit el kívánok adni. Szerintem a legértékesebb eladási módszer a közvetlen tesztelés, gyere és nézd meg a termékemet, tapasztald meg, hogyan működik. Ezt közvetett módon azok révén valósítjuk meg, akik már részt vettek képzésen: kapcsolatba hozzuk azokkal, akik következ(het)nek. S ez nemcsak a projekt értékesítését segíti, hanem annak hatását is erősíti, része annak, hiszen a két tábor között kapcsolatot teremt, így nemcsak a képességek fejlesztése valósul meg, hanem egymás közötti üzletkötésre is sor kerülhet. Egyszerre több célt érünk el, hiszen ezáltal a magunk termékei, a tanfolyamok is értékesebbek lesznek. Nem titok, hogy nagyon magas áron – áfa nélkül napi 1500 euróért, a logisztikai költségek nélkül – tartunk kurzusokat, és van rá kereslet.
– Általános felfogás, hogy az ország legelmaradottabb vidéke vagyunk. Hogyan látja ön ezt a kérdést a fővárosból?
– Azoknak a kliséknek, amelyeket nyilvánosan használnak ebben az országban, semmi közük a valósághoz. Van valami genetikai jelleg ebben a népben, ami miatt csak a dolgok negatív oldalára figyel. A pozitív megközelítés teljesen más képet fest. Én például különlegesen értékelem az itteni közösségi szellemet, a kezdeményezőkészség miatt szerintem arányaiban itt működik a legtöbb kisvállalat, és nem utolsósorban az állampolgári öntudat sokkal fejlettebb itt, mint az ország átlaga.
– Mégis, Kovászna megyében a legalacsonyabb az átlagbér...
– Lehet, hogy így van, de ez nem ellentmondásos helyzet, amit nem lehet megvalósítani pénzből, azt itt közösségi szellemmel pótolják. Statisztikailag lehet, hogy itt a legalacsonyabb a kereset, de a statisztika nem méri azokat a javakat, amelyek más módon valósulnak meg, például a közösségi szellem működésével, így egy itteni ember életminősége jóval magasabb, mint azé, aki egy más vidéken többet keres.
