Az emberi öregedésben a biológiai és pszichoszociális tényezők meghatározó jelentőségűek. Az emberi öregedést a szervrendszerek homeosztatikus tartalékának folyamatos beszűkülése jellemzi, és a krónikus betegségek jelentik a legnagyobb ellátási feladatot. Nem korfüggő, hanem az időskorral gyakoribbá váló betegségekről beszélünk.
Pszichoszociális tényezők
Az önállóság, függetlenség elvesztése: a fizikai egészség megváltozásával gyakran együtt jár, hogy az idősek nem maradhatnak addigi megszokott környezetükben.
Az izoláció: a családi kapcsolatok beszűkülése, a társ elvesztése, az önellátási képesség romlása mind olyan tényezők, melyek az életkor előrehaladtával az elszigetelődés irányába hatnak. Nem szabad összetévesztenünk az izolációt és a magányosságot. Az idős ember szociális kapcsolatai jelentősen csökkenhetnek, de nem biztos, hogy ezzel párhuzamosan magányosnak érzi magát.
Az idősödési működésváltozást a képességszűkülés jellemzi, melynek során az idős ember segítségnyújtásra, támogatásra szorul, hogy a napi életegyensúly fenntartható legyen.
A személy és környezet egymásra hatása idős korban azt jelenti, hogy a csökkent testi képesség következtében az idős ember komfortosabb környezetet teremt magának az egyensúly fenntartása érdekében. Ha erre nem képes, akkor bezárkózik otthonába, és az ún. csigaház-szindróma alakul ki.
Nehéz élethelyzetükben a segítségre szoruló idősek családjaiktól, szomszédaiktól, barátaiktól, segítő foglalkozásúaktól számíthatnak támaszra. Azok az idősek, akik átlagosan vagy annál jobban részesednek támogatásban, kevésbé lesznek szorongók, mint az átlag alatt támogatottak.
A pszichoszociális kockázati csoportokba tartoznak: a 80 év felettiek, kórházból frissen hazabocsátottak, egyedül élők, szociálisan izoláltak, minimum jövedelemből élők, elváltak, özvegyek, gyermektelenek, rokkantak.

(For­rás: dr. Majercsik Eszter, Geronto.hu)