A mostani, rendkívüli időjárás hosszabbítja meg azoknak a gombáknak a frissességét, amelyekről azt írják a szakkönyvek, hogy – mivel fásodnak – őszre már nem fogyaszthatóak.
Tusnádfürdői tartózkodásomkor azonban még lágy húsú, sárga gévagombát fedeztem fel, s nem kellett a medve járta erdőbe sem bemenni érte, a parki sétaút mellett egy igencsak korhadó tönkön szerénykedett. Bár fénykép is készült róla, felületének szennyezettsége miatt nem ezt, hanem egy védettebb helyen növőt mutatok be.
A csöves termőrétegű sárga (narancssárga) gomba konzolosan, tetőcserépszerűen sokasodik egymás fölé félkörösen. Fiatalon fehéres húsa szivacsszerűen összenyomható, miközben levet ereszt. Ehető, sőt, aki egyszer megkóstolta (megfelelően elkészítve), „vadászik rá”. Nyersen íze savanykás. A szétszedett kalapokat hosszában vékonyabb szeletekre vágjuk, majd levét alapos (legalább 20 perces) főzés után elöntjük. Az így előkészített gomba panírozva, de akár tokánynak darabolva is felejthetetlen ízű, semmiben (csak tápértékében) nem különbözik a hasonló módon elkészített hústól.
