Szeptember 27-én érkeztünk haza két és fél hónapos indiai utazásunkról, így utolsó beszámolónkat már itthonról írjuk. A visszaútról annyit, hogy 24 órát tartott, három repülőgépet váltottunk, az utolsóra Prágában szálltunk fel, miután a négyórányi várakozási időt – az Új-Delhibe érkezéskor átélt kultúrsokkhoz hasonló, a tudathasadáshoz közeli érzés hatalmában – a városban tölthettük bámészkodással, sörözéssel.
A zanglai palotában végzett munkánk végét a pudzsára, egy ősrégi szertartásra való készülődés jelezte. A lámák által a tibeti asztrológia szerint időzített pudzsa az aratás végét jelképezi, amikor a palota szelleme visszaköltözik, és ettől kezdve nem szabad többet dolgozni, hogy az ember állandó jelenlétével ne zavarja a szellemvilágot. A Kis Tibetnek is nevezett Ladakhban minden régiónak, falunak saját főpapja, lámája van, ő vezeti le a szertartásokat. A zanglai eseményeknek mi, önkéntesek is részesei lehettünk.
A szertartás fontos szereplője a láma segédje és a zanlgai király, ők a palota szentélyében foglalnak helyet, miközben egy emelettel lennebb a falusiak vajas-sós teát meg rizset főznek. Négy-öt órán át csak imákat mormolnak, tibeti szent könyvekből olvasnak fel, különféle rituálék zajlanak. Amikor a tantrikus éneklést megszakítják, a falusiak mazsolás rizset és teát szolgálnak fel. A pudzsa első, szentélybeli része után – amikor az ott lakó szellemeket egy fémkarikába költöztették – következett a végleges helyükre való visszahelyezés a palota tetején található, latónak nevezett oltárban. Ennél a mozzanatnál igencsak meghatódtunk, hiszen a latót a mi kis sepsiszentgyörgyi csapatunk építette újra.
A palotánál véget értek a munkálatok, nekünk pedig, a „székely kommandónak” – így hívtak minket ott – következett egy hét kemény téglahordás a szolár-iskolánál, melynek felépítését szintén a Csoma Alapítvány vállalta. Nehéz volt, hiszen ekkorra rajtunk kívül nem maradt más önkéntes. Érdekességként meg kell említenünk: csapatunk egyik tagja, Csüdöm Eszter munkáját a helybeliek olyannyira értékelték, hogy becenevet is kapott: woman-misztrinek, kőművesnőnek szólították.
Hazaindulás előtt még ellátogattunk Karsába, a zanskari lámák lakóhelyére, ahol lámaképző iskola is működik. Azt hallottuk ugyanis, hogy ott lakik Kőrösi Csoma Sándor kétszáz évvel ezelőtti tanítómesterének, Szangye Puncognak a leszármazottja, Lumpo láma. Annál is inkább érdekesnek ígérkezett ez a találkozás, mert Csernátoni Loránd csapattársunk Csoma-leszármazott. Egy barlanglakásban, nagyon szerény körülmények között találtunk rá Lumpo lámára. No de örömünk nem tartott soká, hiszen hosszas magyarázkodás után – nem beszél angolul, egyik tanítványát hívta segítségül, mi pedig a mobiltelefont – kiderült, akivel mi szeretnénk találkozni, azt a Thetai kolostorvárosban kellene keresnünk. Sajnos, erről időhiány miatt le kellett mondanunk. No de, ami késik, nem múlik – gondoltuk –, visszatérünk még e tájakra.
Eredeti terveink szerint egy hónapos önkéntesmunkánk fáradalmait a trópusokon, Goa államban szándékoztuk kipihenni. El is indultunk a Kasmír völgye, Srinagar felé. Ez az út sem volt kellemesebb, mint a többi szárazföldi utazásunk, hosszú, halálfélelmekkel teli éjszaka után érkeztünk meg. Kasmírt, Srinagart az Ezeregy éjszaka meséiből ismertük mint a földi paradicsom völgyét, az ókori selyemút egyik fő állomását. Nos, a több évszázados háborúskodás és a környező nagyhatalmak közötti területi konfliktusok erősen megnyirbálták ezt a kis völgyet. Szorongásokkal tele érkeztünk Kasmír ősi fővárosába, Srinagarba, hiszen pár évvel ezelőtt még talibánok pokolgépei robbantak errefelé. A zavargások okozta feszültség ma is érezhető még a Budapest nagyságú városban, szögesdrót kerítéseket, katonai ellenőrző pontokat, homokzsákokkal kirakott géppuskafészkeket és szúrós tekintetű katonákat látni lépten-nyomon.
Mindezek ellenére belekóstolhattunk a mesebeli kasmíri életbe, hiszen a híres Dal-tó hajóházainak egyikében kaptunk szállást, távol a város zord valóságától. Leírhatatlan csend és nyugalom uralkodik: tavirózsák, halászó madarak, csendben tovasikló shikarák. Utóbbiak mindenre, taxinak, úszó üzletnek, postának, minden más szolgáltatásnak használt csónakok. A vendégnek valójában ki sem kell mozdulnia a hajóházból, hiszen a shikarás egy intésre máris oda evez.
Házigazdánk, Nazir sokat mesélt Kasmír történelméről, mai hétköznapjairól: egyszer egy francia fotóriporter lányt hordozott végig a városon biciklijén úgy, hogy az közben a válla mögül, letakart fényképezőgéppel készített felvételeket egy hírügynökségnek az ott történő borzalmakról. Srinagar büszke városalapítójáról, Ashoka királyról is beszélt, akinek birodalomalapító jelvénye máig India egyik legfontosabb szimbóluma. Azt is megtudtuk tőle, a kasmíri embereknek elegük van már a háborúkból és azok borzalmaiból, békére vágynak, és büszkék kultúrájukra, nyelvükre. Ez ugyan nem a reklám helye, de hadd tegyük közzé kedves vendéglátónk, házigazdánk elérhetőségeit, ha netán valaki Srinagarban jár, bizalommal keresheti fel: Nazir Ahmed Nawjhie, Srinagar, Dal Lake, HB Victoria Garden, Gate No. 7., e-mail: gardenvictoria7@ymail.com.
Négy napot töltöttünk a mesés Srinagarban, aztán másfél óra alatt visszarepültünk Új-Delhibe, mely most már egészen otthonosnak tűnt számunkra. Már ismertük a sarki kávéárust, a zenebolt vezetőjét, a legjobb kocsmákat, éttermeket, a magas adókra panaszkodó ruhaárust – a mocskos, zajos káoszban immár felismertük a delhi lakosok mindennapi életének szépségeit és nehézségeit is. Két nap Delhi után irány a trópusok! A Goa Expressz hálókocsijában töltött 35 óra sokkal kellemesebben telt, mint gondoltuk volna: állandó élelmiszer- és italellátás, ráadásul elfogadható áron, a folyton változó táj, a zavartalan, nyugodt éjszakák... A vonat meg, ahhoz képest, hogy Delhit látva mire számítottunk, sokkal tisztább és kényelmesebb volt, mint akár az itthoni Koronánk.
Goa India egyik legkisebb, de egyben leggazdagabb állama harmincezer éves múltra tekint vissza. Vasco da Gamma itt lépett először India földjére. 1961-ig Portugália gyarmata volt, s ennek jelei mai napig nagy számban fellelhetőek. Lakói hindu és katolikus vallásúak, nyelvük a konkani, portugálul csak a tanult felső réteg beszél. Az állam kulturális és gazdasági fellendülése az 1970-es években kezdődött, amikor a Woodstockból szétszéledő hippik egy része itt talált új hazára. A faluban, ahol megszálltunk, Anjunában, olyan világhírű zenészek is megfordultak, mint Bob Dylan, a Beatles, a Rolling Stones tagjai, no meg Jim Morrison, a The Doors frontembere. Ennek az életformának azonban vége szakadt, India egész területén, tehát itt, Goában is szigorúan tiltják a kábítószer-fogyasztást. Goa börtönében számos fehér turistát tartanak fogva ilyen vád miatt.
Goából hazaindulva megfogadtuk, hogy nem utoljára járunk itt. Zanglai munkánk és a két hónap alatt tapasztaltak mindannyiunkban mély nyomot hagytak. Reméljük, beszámolóinkkal sikerült felébresztenünk a háromszékiek érdeklődését e projekt iránt, melynek célja Kőrösi Csoma Sándor emlékének megőrzése a Himalája égbenyúló távoli sziklái között.
A Lármafa Egyesület csapata
