A zivataros századokat maga mögött tudó, balsorssal vert magyar történelemben soha nem valósult meg az a nemzeti egység, amely 1956 októberének néhány, a történetből örök időkre kimeredő napját jellemzi. A forradalom ötvenhatodik évfordulóján világosan látszik, hogy éppen ez a népet, a nemzetet jellemző egység a később levert, vérbe fojtott forradalom máig kihívó és számtalan tanulságot kínáló üzenete.
Ez a ma is csodának számító egység, amely a világ szeme előtt zajlott, a nemzet vágyát fejezte ki, kilépést a fene fátumok és a baljós előjelek ellenére is a rémuralomból és a kommunista zsarnokságból, amely a Rákosi-rendszerben annyi bajt és szenvedést, megaláztatást és bajt okozott.
S kifejeződött ebben a nemzeti egységben a magyarság szabadságvágya is.
Mindennek a magyar irodalom nagyjai, Németh Lászlótól Illyés Gyuláig, Tamási Árontól Szabó Lőrincig, Déry Tibortól Faludy Györgyig, Füst Milántól Kassák Lajosig vallomásokban és verseikben hangot is adtak. A kilencvenes évek elején tisztelgésül megjelentetett Ezerkilencszázötvenhat, te csillag című gyűjtemény, a magyar irodalom hitvallása is a nemzet szabadságvágya, függetlensége mellett.
A történelmi körülmények nem voltak kedvezőek. A világot az éppen kirobbanó szuezi válság izgatta, s a Vörös Hadsereg hamarosan bevonult az országba, és vérbe fojtotta a magyar forradalmat. Albert Camus Nobel-díjas író gyönyörű és megrendítő, s nem véletlenül A magyarok vére címet viselő vallomásában a nyugati világ közömbösségéről is szól, s világosan kifejezi azt az álláspontot, hogy további áldozatokra már nincsen szükség, „...alkalmazkodni kell, ha átmenetileg is, bele kell törődni a rémuralomba. Ez a rémuralom szocialistának nevezi magát, nem több jogon, mint ahogyan az inkvizíció hóhérai keresztényeknek mondták magukat.” Ez világos beszéd, a többit tudjuk, jött a megszállás és a megtorlás. A Vörös Hadsereg bevonulása után visszatérő Kádár János rémuralmának első éveit perek és akasztófák jelzik. Százakat végeznek ki, ezrek és ezrek kerülnek börtönbe, tízezreket internálnak, százezrek hagyják el az országot.
És a Camus által átmeneti megoldásnak javasolt „alkalmazkodás” a Kádár-rendszer harminchárom esztendeje alatt túlságosan is jó sikerül, az akkor néhány napra megvalósuló nemzeti egység azóta is óhaj és ábránd marad. Ötvenhat, Faludy György szép szavával, „csillagként” ragyog a magyar történelem egén. Igazodni lehetne és kellene is hozzá. Az élhető jövő érdekében.
