Csipikében a gyermekolvasók kedvenc figuráját teremtette meg, magát a művet meg meseregényként a gyermekirodalomba soroljuk, habár már rögtön a könyv megjelenése után egyik kiváló kritikusunk és esztétánk határozottan leszögezte: ez a gyermekeknek írt mese felnőtteknek való olvasmány. Észre kellene vennünk tehát, hogy a morális kérdések iránt érzékeny Fodor Sándor könyve által tulajdonképpen tükröt tart a felnőtt olvasónak...
 Hogy mit látni írónk tükrében? Egy jelentéktelen, de magát fontosnak tartó kisembert. Látni, hogy az illető reggel korán kel, s első dolga telerótt előjegyzési naplójának átfutása. Sejthető, hogy még kijelölő ceruzákat is használ, vastagakat, többféle színűt, fontossági sorrendet állítván fel aznapi sűrű teendői között. Minden órája, perce betáblázva. Aztán látni, hogy indul a napja, ráérős reggelizés és minden más könnyelmű, emberre jellemző cselekvés nélkül. Hasonlóképpen, mint a Csipikéé ama mesebeli Erdőben. Pontosan mutatja az író tükre számunkra, hogy ez az ember fáradhatatlan a jövés-menésben, lankadatlan és fontoskodó az ügyintézésben s buzgó a környezetéhez tartozókkal való viszonyban. Egyiket-másikat, ha úgy ítéli meg, fel is ébreszti, s munkába szólítja a nap kezdetén, minthogy késlekedésnek helye nincs. Hogy egyeseken mégis reggel megigazítja a takarót, mint ahogy Csipike teszi Sünékkel, az csak azért, mert azok éjszakai műszakban dolgoztak... Aztán emlékezteti a környezetében lévőket – ha kell, ha nem –, hogy a munkát el kell végezni, a munkaidőt be kell tartani, s ellenőrzi, hogy aki magától végezné amúgy is feladatait, az vajon dolgozik-e. Röviden összefoglalva: legfőbb kötelességének tartja a – tisztesség ne essék, hogy gyomként terjedő szóval szólunk! – a menedzselést. Meggyőződése, hogy e nélkül nem menne a munka, nem tenné senki a maga dolgát, megszűnne – Isten ments! – az élet.
 Csipike is halálosan komolyan gondolja, hogy figyelmeztetése nélkül nem kezdene nótába Madár, hogy Vadméhék csakis parancsára indulnak mézet gyűjteni, hogy Harkály Mester is tőle várja a kopogtatásra alkalmas fák kijelölését, sőt, az alkonyi szúnyogzümmögés is az ő végtelen gondoskodásának köszönhető, azaz nélküle az Erdő ügyei nem mennének előre. Hiszi, hogy a pisztrángok vonulását is neki kell közlekedésrendészetileg dirigálnia, nehogy koccanások történjenek, vagy dugók keletkezzenek a vízi forgalomban, lepkevadászat közben. Dugódíjat is bevezetne talán, ha ez halak esetében anatómiailag indokolt lenne...
 Sajnálatra méltó, de nevetséges, groteszk egy figura a kis törpe, akiben életre is kel – mint szokott általában az ilyenekben – a gonoszság szelleme. Félelmet kell elültetnem a magam környezetében, mondjuk egy titokzatos lényre, Rettenetes Réz Úrra való állandó hivatkozással, a vele való fenyegetőzéssel! Ettől kezdve az Erdő ügyei ugyan továbbra is zajlanak a maguk természetes medrükben, de szorongás, félelem lakozik immár nemcsak az állatokban és növényekben, de még Hegyben és Patakban is... Elkezdődik a maga hatalmának kiépítése.
Tudott dolog, hogy gazdának nevezik valamely közösség ügyintézőjét, vagyonkezelőjét, hasonlóképpen a munkáltatót meg a gazdálkodó parasztot is, s ezekkel összefüggésben nem véletlenül hangsúlyozták egykor, hogy gazda szeme hizlalja a jószágot, vagyis mindenekelőtt szeretet, hozzáértés s tiszta jó lélek kell, hogy az ügyek valóban előre menjenek. Hogy az események ne ellenünkre, hanem javunkra történjenek. Hogy gyarapodjon az egyén és a kisebb-nagyobb közösség. Aki viszont képtelen így megfelelni a feladatoknak, az nem egy esetben menedzselést vállal, mindössze ügyködik, intézkedik, Csipike módjára. Úgy – foglalta össze Fodor Sándor emblematikus művének üzenetét egykori kritikusa –, hogy menjen minden jól. Minden, ami egyébként az ő ügybuzgalma nélkül is jól menne.