Lehangoló kép fogad a mezőföldi síkon. A földet művelő ember, a termelő a végletekig menően elvégezte a maga munkáját, befektette a televénybe a drága magot, kiizzadta a költségeket, s az eléggé hosszúra nyúló szárazság, a kínzó csapadékhiány megviselte a termést. Bebizonyosodott, hogy ilyenkor egyetlen mentség az öntözési lehetőség, ha közel fekszik a bevetett föld egy vízfolyáshoz, ha a patakokat kísérő alacsony és vízben gazdagabb „alantos” területekre került a mag, a palánta.
Ameddig a szem ellát
Szentkatolna és Mátisfalva között teljes az őszi kép: itt-ott hófehér mészporkupacok jelzik, hogy a savas talajt lúgosítani kell. Szekerekkel hordják az aranyat érő istállótrágyát a parcellákra, vége felé jár a mélyszántás, reménykeltő smaragdzöld csíkokban tündöklik a jövő évi kenyérgabona. Van még ki nem csépelt kukorica, a langyos őszi melegben kellemes káposztát vágni, cukorrépát szedni. Akad még tennivalója a kertésznek is, az egy-két gyengébb fagy nem tett nagy kárt a veteményben. Udvarokon nem látni már a krumplihalmokat, fészerek alján, tetők alatt színes zsákokban vevőre vár a sok munkával, anyagi kiadással megtermelt pityóka.
Néhol a szárazság ellenére is elfogadható volt a krumplitermés – újságolták Szentkatolnán –, mert vízben gazdagabb, kötöttebb talajba került már kora tavasszal a vetőmag. Kínozza a székely gazdát a piac. Nem keresik a krumplit, s ha érkezik is egy-egy felvásárló az Ókirályságból, még a kilónkénti 80 banit is sokallja.
– Dâmboviţa megyei kamionosnak adtam el 80 baniért étkezési krumplit – mondja az egyik mátisfalvi kistermelő –, mert szükségem volt a pénzre. Ebben az évben a tavalyi termésemnek csak egyharmadát kellett behordanom. Sajnos, idén csak a befektetett munka, a vetőmag és két permetezés összege térül meg. A viszonteladók fölös áron kínálják a mi pityókánkat a bukaresti piacon. Szerencséjük van, mert mindenki tudja, hogy vidékünkön terem a legjobb, a raktározást álló téli krumpli. Meddig lehet még tűrni, hogy az állam olcsóbban hozza be külföldről a krumplit, és ezzel vannak tele a nagy bevásárlóközpontok, raktárak, s a székely gazdának potomért kell megválnia terményétől, legjobb esetben feleteti állataival az étkezésre alkalmas gumókat? Huszonkét esztendő telt el az új rendszerből, és a székelyföldi krumplitermelő gazdáknak nem sikerült megalakítaniuk egy olyan érdekszervezetet, mely hathatós módszerekkel ellen tudna állni ennek a tarthatatlan konkurenciának!
Mátisfalván feljegyezték, hogy a faluban nyáron három hónap alatt egy csepp eső sem esett.
– A pityóka termesztése a legtöbb munkát igényli. A krumpliföldre legkevesebb három alkalommal géppel ki kell menni, a gázolaj ára állandóan emelkedik, jelenleg 6,20 lej litere, de a pityókáé nem emelkedik! Ez az egyik legköltségesebb termény. Mi az importpityóka miatt a szó szoros értelmében le vagyunk törve! Nem javul a helyzet: az idén öt, a tavaly tizenöt hektáron termeltem. Az sem egyformán tűri a szárazságot. Az idén a piros Desire, friss vásárolt magból való volt, jobban bírta az aszályt. Mi, akik itthon akarunk megélni, ha ráfizetéssel is, de kínozzuk a termőföldet. Az idén rajtam a kukorica segített. Jó talajba vetettem, megkapta a műtrágyát, megkapáltuk rendesen. Kombájnnal csépeltettem. Ennek is van hibája, mert olyan a magja, hogy csak egyszer lehet használni, másodszor nem kel ki.
A katolnai tanácsnál érkezésünk idején készültek el a szárazság okozta veszteségekre állami támogatást igénylő iratcsomók. A községből 280 termelő lesz jogosult a hektáronkénti 100 lejes állami támogatásra – tudtuk meg a gazdaelöljárótól. Sajnos, ez a támogatás csak az 1 és 10 hektár közötti területekre vonatkozik, tehát célja a kisgazdák segítése, az ennél nagyobb területet művelők pedig igazságtalannak tartják. Az állattartók értetlenül állnak a kérdés előtt: miért nem támogatták a kaszálókat is? Hiszen azokat is sújtotta az aszály, s ezek kulcsfontosságúak a tejelőállat-tartás szempontjából. A községben érezhetően esett a tejelő tehenek száma. A 809 szarvasmarhából csupán 499 fejőstehén, ami biztos jövedelemforrást jelent a kistermelő családok számára. Mert készülődik a tél, a katolnai tanácsnál már megkezdték a fűtéstámogatásra szóló iratcsomók összeállítását.
Versenyhelyzetben a zöldségkertész
A mezőföldi utunkon meglátogatott kertészetekben nyilvánvalóvá vált az állítás, hogy nálunk is megterem minden, ha kell, még a szőlő is, csak ki kell lépni a régi borozdából, a klasszikus külterjes módszerekből, alkalmazkodni kell az uniós magokhoz, elvárásokhoz, az egyre ingadozóbb konkurenciához.
– Mi csak azt termeljük, amire a legnagyobb a kereslet, mert annak van valami anyagi hozadéka is – jegyezte meg Finna Sándor katolnai kertész, aki ebben az évben főleg paradicsomtermesztéssel foglalkozott. Látogatásunk idején éppen a kézdivásárhelyi piacra indult paradicsommal és őszi primőrökkel: retekkel meg spenóttal. – Virággal kistermelőnek nem érdemes dolgozni – mondta –, mert nagy a konkurencia. Amikor hely szabadul fel, megkezdjük a spenótpalánták kiültetését. Nálunk most a kertésznek nagyon figyelmesnek kell lennie, mert az unió szigorúan követi a változásokat, és azonnal betart valami olcsóbb áruval, verik le az árakat, ellehetetlenítik a helyi termelők helyzetét. Nagyon meg kell gondolnia az embernek, ha valamibe belekezd, valamibe befektet. Szomorú, amikor azt tapasztaljuk, hogy mi csak dolgozunk, de látatja nincsen! Nehéz az élet és szűkében a pénz, s még napszámos munkást sem lehet találni, többnyire mi, a család végzünk mindent.
Fátyolkáposzta, csokros karfiol
Hatolykán és Kézdimartonfalván figyeltünk a káposztásokra. Általános vélemény, hogy a felső-háromszéki káposztának becsülete van a Cenk alatti városban, mert úgy tartják, itt terem a legtartósabb téli káposzta. Megfordult a világ, hiszen nagyanyáink korában éppen a barcasági szászok termelték a legkiválóbbat. Kiválónak azért mondták, mert levele olyan vékony volt, hogy lehetett látni benne az őrölt húst és a rizsszemeket! Eltűnt a szász közösség, eltűnt a „fátyolkáposzta”. Alanyaim megjegyezték, hogy a nagybani káposztatermelő nem mindig látja-tudja, milyen magot vásárol.
– Én magról ültettem a káposztát – mondta Márton Balázs hatolykai termelő. – Szépen is indult, de amikor megláttam, hogy hiába várom az esőt, és öntözési lehetőségem sincsen, feladtam. Az aszályban kis és kemény fejek lettek, de amikor beállt a két utóbbi eső, „megugrották magukat”, nőni kezdtek, olyannyira, hogy minden negyedik-ötödik kihasadt. Így is meg vagyok elégedve, gondolom, keletje lesz a brassói piacon.
Héjja Alpár, a kézdivásárhelyi mezőgazdasági szaklíceum végzettje nemcsak a traktort, hanem a mezei munkát is szereti. Nem kívánkozott külföldre, itthon maradt, és szüleivel közösen keresi-kutatja a lehetőségét, miként lehetne minél jobbat és minél többet kicsikarni a martonfalvi talajból. Elmondta: interneten rendelte meg a káposztamagot, kora tavasszal melegágyban palántákat neveltek, s azokat ültették ki. Szépen fejlődtek, mert patak csörgedez a föld közelében, és egész nyáron öntözték. Akkora fejek is lettek, mint egy falusi házikenyér. Ugyancsak öntözéssel sikerült ipari mennyiségben zöldpaszulyt termelni, amit a közeli város piaca felemésztett. A káposztával egy időben megkezdték a karfiol termesztését. Az is vízigényes.
– Számomra még most is talány egy érdekes jelenség – folytatta. – Miután levágtuk a karfiolokat és a korai káposztákat, a földben maradt csonkok sarjadni kezdtek, és mindeniken 3–4 új hófehér karfiol és káposzta fejlődött ki! Megajándékozom az olvasót az általam készített fényképekkel, nagyon szeretnék valamilyen magyarázatot kapni erről a jelenségről a Gazdakör rovatban, mert az interneten semmit sem találtam.
Lutri-e a cukorrépa?
Pakó József hatolykai magántermelőt három, cukorrépával bevetett parcellája mellett találtuk, s éppen a répalazító késeinek beállításával foglalkozott. Igaz, nem a legalkalmasabb pillanat a faggatózásra, de azért megkérdeztük tőle: mit szól hozzá, érdemes-e a mai háromszéki gazdáknak cukorrépa-termesztéssel foglalkozni, mert sok háromszéki termelő lemondott róla?
– Sok csínja-bínja van ennek – felelte. – Jövedelemre csak akkor lehet számítani, ha minden sikeresen összejön. Ebben az évben – nálam, de lehet, hogy más termelőknél is megtörtént – két tényező nem jött be: a csapadék és a mag minősége. Az történt, hogy a magot, amit a gyár adott, elvetettem, de mivel nem volt elég, egy adagot kölcsön kértem, nem is sejtve, milyen mag. Nos, ez az utolsó, amiből csupán tizenkét sort vetettünk, a szárazság ellenére is szép termést hozott, a gyári mag foghíjasan kelt, és fejletlen répák termettek! Sok a bizonytalanság a répatermelésben. Az említett két tényező miatt, miként megsaccoltam, nekem csak a befektetett összegek térülnek meg, a nyereség elmarad. Ezzel a gyakran fellépő jelenséggel számoljon mindenki, aki ezt a répafajtát termeszteni akarja.
