A halottkultusz az elhunyt ősök tisztelete, az élet a halál után hitének minden ősi kultúrában való megnyilvánulása. A megalit kultúra alapjában halottkultusz volt. A természetes és a sziklákba vagy mesterséges dombokba vájt barlangok, az aknák, kőkörök, sziklacsúcsokba vágott szentélyek, fölállított kövek és kőátfedések ugyanannak az őskultusznak emlékei. Ahol az éghajlati viszonyok következtében a fa évezredeken át fennmaradt, ott látható, hogy a kőépítmények előtt vagy mellett fából is készítettek hasonló építményeket.
A megalit kultúrán kívül csak Egyiptomban élt erősen a halottakról való gondoskodás. Egyiptomban azonban sok más építmény és kulturális emlék létezik, melynek az őskultuszhoz semmi köze, a halottkultusz viszont gyakorlatilag nem hagyott mást hátra, mint az ősök halál utáni életébe és a halottak nagy hatalmába vetett hitét: a halottak szükségleteit az élőknek kell kielégíteniük, akik remélték, hogy ily módon részesülnek az elődök hatalmas segítségében.
A sírok tájolásában nem állapítható meg rendszer. A sírkamra padozata többnyire égetett kovakődarabokból áll, amelyet tömörré döngöltek, de (később) döngölt agyagpadozat is előfordul. A csontvázak többnyire kinyújtóztatva vagy alvó testhelyzetben, enyhén fölhúzott lábakkal, oldalt fekve, néha háton fekszenek. Ülő helyzet csak a Földközi-tenger térségében, valamint Fehér- és Fekete-Afrika területén bizonyítható. Halottégetés (hamvasztás) csak későbbi időszakban fordul elő, de sírhelyek egész sorozatának közvetlen közelében égetési helyek találhatók, amelyek áldozati tűzre utalnak. A sírokat gyakran befestették, kitapasztották, díszítették vagy vésetekkel látták el; előfordulnak állatképek és szimbólumszerű jelek is.
Az újkőkori emberek házai alig hagytak nyomot maguk után, a halottkultusz azonban túlélte az évezredeket. Ebben a gondoskodásban az a kísérlet fejeződik ki, hogy az élet mulandóságát tapasztalva „meghosszabbítsa”, sőt „megörökítse” azt a kőben. A korai földművelőhöz bizonyára különösen közel állt az emberi élet párhuzama a nagyon mulandó növényi élettel. A mezopotámiaiak, a hettiták, héberek, görögök stb. archaikus magaskultúrájának elképzelésével ellentétben (akik számára a halottak tehetetlen árnyak) itt eleven a hit abban az erőteljes segítségben, amit az élők kapnak a halottaktól, ha megfelelő kultuszban részesítik őket.
(A Magyar Katolikus Lexikon nyomán)
