Traian Băsescu államelnök akár reggeltől estig csárdást és csűrdöngölőt is képes járni, ha ezzel megoszthatja a maradék romániai magyarság maradék erőit.
Énnékem ugyancsak feltűnt székelyudvarhelyi és csíki, majd kovásznai, kommandói viselkedése, ahogyan székely atyámfiaival bratyizott és komáskodott, de adni semmit nem adott a barátság fejében. Nekünk sem katonákkal megrakott hatalmas falovak, sem szép szavakkal bélelt, üres ígéretek nem kellenek. A Băsescuval való nagy barátkozást Szász Jenő udvarhelyi polgármester kezdte el, azóta sincs az anyavárosnak rendezett tanácsa, eligazítja a dolgokat egymagában a bürgermeister, s meg kell adni, nem is mindig rosszul. Csakhogy ez a minimális demokrácia megcsúfolása, ahogyan a demokrácia megcsúfolása az is, hogy máig nem ad választ az Udvarhelyre telepített, ki tudja, honnan jött görög katolikus apácarend ügyében. Azt már unja, és feledni szeretné mindenki, de a Csereháton álló, ,,nagy svájci támogatással" épített büszke épület rusnyább megcsúfolása az önrendelkezésnek, mint az RMDSZ ezer bűne és vétsége.
Olyan könnyű beszélni, olyan könnyű fittyet hányni az ígéreteknek, hogy erdélyi magyar létvalóságunkban mára már megszokottá vált mindez. Az RMDSZ európai parlamenti választási fiaskója után bűnbakokat keres, s mondanak is le szép számmal némely korifeusok, pedig inkább lelkiismereti vizsgálatot kellene tartaniuk, s bevallani, hogy egy popsival nem lehet két-három nyerget megülni. Főleg nem lehet Bukarestből Udvarhelyt vagy Háromszéket vezényelni, mert minden feladat egész embert, de legalább helyben lakást igényel.
Az imént használtam a polgármester német megnevezését: bürgermeister, s nem tettem véletlenül. Szász Jenő akár az Udvarhelyen ugyancsak kicsike számban lévő szászok egyesületének képviseletében is polgármesterré választatta volna magát, ha nem kerül elég magyar támogatója. Mondom, ettől még jól vezetheti a várost, de demokratikusan semmiképpen.
Térjünk vissza Băsescu államfőnk manővereihez! Fogadta Tőkés Lászlót. Nagy dolog! Ki akarta ismerni szándékait, esetleg még meggyőzni is arról, hogy ott, Brüsszelben, Strasbourgban (ez is Strassburg volt eredetileg!) ne nagyon hangoztassa a székelyek autonómigényeit. Lehet, hogy az RMDSZ ,,csúcsát" már meggyőzte erről. Nagyon remélem, és hinni is merem, hogy ezúttal nem járt sikerrel. A szalámi sem vágható millió szeletre.