A kisgyermek még nem tudja, hogy mi a félelem, vakmerően és a felfedezés örömével kezd neki minden feladatnak. A kamasz már tanulja a félelmet, néha szorong, de provokálja a sorsot. A felnőtt már jól megtanulta a leckét, fél és szorong, mintha ezzel megvédené magát a csapásoktól.
Az óvatosság, a megfontolt körültekintés, a visszahúzódás mind megtanult félelemből fakadó, szükséges magatartásforma, mely megóv a buktatóktól. Ha ezekből ,,túlfűszerezzük" életünket, a kockázatok hiányában minden szürke lesz és unalmas, de van a félelemnek egy olyan fokozata is, amely ellehetetleníti az életet, holtvágányra juttat.
A folyamat általában szorongással kezdődik, múltbeli rossz tapasztalatokkal, és a kór alattomosan támad. Szorongunk az iskolában a jegyekért, a megfelelésért, aztán később a munkahelyen, hogy jól teljesítettünk-e, vagy jó időben jót mondtunk-e. Szorongunk az anyagiakért, ,,hogy kijöjjön a lépés", sőt, akár politikai véleménynyilvánításunk miatt is, mint régebb vallási hovatartozásunkért, hiszen minden tekintetben megmérettetünk.
Ez az állapot, ha nem is lendít előre, de még elviselhető azoknak, akik a világot az állandó átalakulás színtereként szemlélik, beleértve önmagukat is. Így a rossz jegy, a szidás, a szegénység, a kegyvesztettség veszít horderejéből.
Más a helyzet azoknál, akiknél a szorongás életérzéssé válik, és félelemmé, rettegéssé fokozódik. Hallani szülőktől, akiket lebénít a tudat, hogy a családjuk számára nem tudják biztosítani a kívánt életszínvonalat. Nem ritka, aki a munkahelyét, pozícióját szeretné biztosítani a feletteseinek bármi áron történő megfeleléssel, miközben retteg, hogy elrontott vagy elront valamit. Van, aki attól fél, hogy elveszíti a szeretett lény érdeklődését, miközben lelki vonatkozásban is alárendeli magát párjának, kiszolgáltatottá válik önszántából. Mások drámai helyzetekben tengetik napjaikat egy erőszakos élettárs, szülő fenyegetése, zsarolása, verése közepette, anélkül hogy változtatni akarnának a sorsukon, elfogadva a félelem hatalmát.
A példákat még hosszasan lehetne sorolni, de ennyiből is észlelhető léleknyomorító, az egyéniséget leromboló hatása.
A szabaduláshoz vezető út a helyzet felismerésével kezdődik, annak tisztázásával — önmagunk előtt —, hogy kitől vagy mitől és miért félünk. Ezután rá kell bíznunk magunkat a sorsunkra, a gondviselésre, az ösztönünkre, a szeretet hatalmára, és már szabadon választhatunk, cselekedhetünk.
,,Az élet csak akkor kezdődik, ha az ember nem tudja, hogy mi lesz" — állítja Hamvas Béla.
