Szakszervezeti tüntetésMost táncra, később elszámoltatásra hívnak

2007. december 13., csütörtök, Közélet

Tegnap még ,,diszkóba" hívták a négy szakszervezeti tömb megyei vezetői és az összegyűlt mintegy száz tüntető a kormány képviselőit, s ehhez megfelelően változatos muzsikát is szolgáltattak a prefektúra előtt.

De jelezték, hogy ha nem teljesítik követeléseiket, akkor a ,,tánc" után az elszámoltatás ideje is eljön. ,,A számlát pedig nem mi fogjuk fizetni" — mondta Joós Ştefan, a Frăţia helyi vezetője. Bong Vilmos, az Alfa Kartell megyei elnöke azt üdvözölte, hogy tizenhét év után végre mind a négy szakszervezeti tömb együtt emeli fel a hangját. Nagy Gábor, a tanügyiek bizalmija két külön elégedetlenségre tért ki, az ajándékjegyek miatti diszkriminációra (a központi dolgozók kapnak, a többség viszont aligha, mert az önkormányzatok hatáskörébe utalták a folyósítást), illetve arra a rendelkezésre, amely a bértárgyalásokról kitiltja az érdekvédelmieket.

A tüntetők képviselői az egyébként országszerte megszervezett egyórás megmozdulás végén négypontos petíciót adtak át a kormánymegbízottnak, amelyben a jövő évi költségvetéshez javasolt módosításaikat foglalták össze. Úgy értékelik, hogy a munkanélküliségi, az egészségbiztosítási, a nyugdíj- és a foglalkozási kockázatok tekintetében a költségvetési tervezet tévesen határozta meg az arányokat. Vagyis miközben a munkavállalók egyéni hozzájárulása növekszik, néhány olyan juttatást veszítenek el, amelyért évek óta fizetnek. A szakszervezetek addig folytatják a most megkezdett tüntetéssorozatot, amíg a kormány és a politikai pártok nem módosítanak a követeléseknek megfelelően a 2008-as költségvetés szerkezetén, hogy végre Romániában is alkalmazzák az európai szociális politikákat — áll a közleményben.

A tüntetésen egyébként annak apropóján, hogy a megyei útügy szakszervezetének a vezetőség nem engedélyezte a részvételt, a szakszervezeti jogokról is szó esett.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 715
szavazógép
2007-12-13: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Alkotmánysértő a választási törvény (Csatát nyert Băsescu)

Alaptörvénybe ütközőnek minősítette tegnap az alkotmánybíróság a kormány felelősségvállalásával elfogadott, vegyes rendszerű választási törvényt.
2007-12-13: Közélet - Farkas Réka:

A polgármesterek felelősök (Akadozik a föld- és erdő-visszaszolgáltatás)

Nem áll túl fényesen Háromszék a 2005/247-es visszaszolgáltatási törvény alkalmazásával. A prefektúra által készített november végi kimutatásokból kiderül, a leadott kérések alig több mint negyedének esetében történt meg a végleges jóváhagyás, és ezeknek a területeknek egyelőre alig kétharmadát adták birtokba. Vannak olyan önkormányzatok, amelyek alig hagytak jóvá visszaszolgáltatási dokumentumot.