Alaptörvénybe ütközőnek minősítette tegnap az alkotmánybíróság a kormány felelősségvállalásával elfogadott, vegyes rendszerű választási törvényt.
A jogszabály ellen Traian Băsescu államfő november 21-én emelt kifogást, aki többszöri felszólításra sem volt hajlandó aláírni a parlamentben októberben megszavazott változatot, amely nem az általa óhajtott tiszta egyéni választókerületes rendszer bevezetését írja elő, hanem az arányosság elvét tiszteletben tartva, a szavazatok országos visszaosztását is biztosítja.
A kormány felelősségvállalásával, azaz módosítás nélkül született törvény értelmében a mandátumok körülbelül felét az egyéni választókerületek első helyezettjei nyerik el, a parlamenti helyek másik fele pedig az országos visszaosztás nyomán a választókerületekben második, esetleg harmadik helyen végzett jelölteket illeti meg. Az államfő — aki éppen a saját elképzeléseinek keresztülvitelére írt ki (az alacsony részvétel miatt elbukott) népszavazást november 25-re — egyebek között az úgynevezett kiegészítő listákat kifogásolta, ezzel ugyanis lehetőséget kapnak a pártok arra, hogy azokról a névsorokról is mandátumokat osszanak ki, amelyekről nem nyomtatnak szavazócédulákat, csak kifüggesztik azokat egy hirdetőtáblára a szavazókörzetekben. Lehetnek ugyanis olyan pártok, amelyek a visszaosztás alapján több mandátumra jogosultak, de nincs elég jelöltjük a választókerületekben, ezért csak a kiegészítő listáról jelölhetik ki törvényhozóikat. Ez az előírás lényeges az RMDSZ számára: így juttathatna a szórványmagyarságból is képviselőket Bukarestbe.
Egy másik cikkely Băsescu meglátása szerint egyenesen a nép szuverenitását sérti, megfosztva azt a ,,szabad, időszakos és korrekt választásokon, illetve referendumokon" gyakorolható jogaitól. Az alkotmánybíróság az államfőnek adott igazat, így a törvény három hibásnak ítélt cikkely miatt visszakerül a parlamentbe. Bogdan Olteanu, a képviselőház elnöke — akinek a választási törvény aláírását sürgető tizenhat levelét tegnap felbontatlanul az újságírókkal küldte volna vissza Traian Băsescu — a taláros testület döntése után úgy nyilatkozott: a törvény módosítható az alkotmánybíróság által megfogalmazott elvárások szerint, és meg is fogják tenni. Hasonlóképpen vélekedik Călin Popescu Tăriceanu kormányfő is, aki tárgyalásokra hívta a pártvezetőket. A Demokrata Liberális Párt elnöke, Emil Boc már kijelentette, hogy bárkivel, így az SZDP-vel is hajlandóak szövetkezni az államfő által szorgalmazott választási rendszerért, Mircea Geoană azonban mindössze annyit mondott, hogy januárban rendkívüli ülésszakon kellene megvitatni a törvényt. Az NRP-re egyik oldalon sem számítanak, ennek vezetői ugyanis mindenféle egyéni választást elleneznek. Az újabb csatát nyert államfő szerint az egész törvényt el kellene dobni — hozzátette azonban, hogy bármilyen alkotmányos változatot hajlandó lesz aláírni, azt is, amellyel a kormány, a parlament és a Pro Democraţia egyesület ,,szembehazudta a románokat".