Nem én vagyok az első, aki a kereskedelmi tévék népbutító hatásáról ír, de nem csupán erről van szó: sajnos, immár az intellektus pusztításáról beszélhetünk. Sokszor az az érzésem, hogy elfeledtünk gondolkodni, saját véleményt formálni. Szajkók lettünk.
Annak idején, amikor bejutottam a kolozsvári egyetem nyelvszakára, az első két évfolyamon fakultatív nyelvként – kötelezően választott nyelv – román nyelvet is tanultunk. Abraham (sic!) az első órán megkérdezte: ki jött Székelyföldről? Jó páran felálltunk, mire professzori nagyságában kijelentette, maguk ötöst kapnak, mert nem tudnak megtanulni románul. Eléggé önfejűnek, szókimondónak neveltek szüleim, rögtön jelentkeztem, és megkérdeztem, honnan tudja. Sosem tudtam meg, hogy értesülése min alapszik, de a tanév végén ötösöket nekünk nem osztogatott. Sajnos viszont, hogy ez a felfogás ki nem áshatóan, évtizedeket áthidalva a mai bukaresti kereskedelmi tévék sokoldalú politikai elemzőiben is gyökeret vert, annyira befolyásolva a nézőket, hogy amikor bukaresti román ajkú ismerősömnek ittlétekor gondja támadt a szemével, megkérdezte tőlem, az orvos vajon megérti-e őt. Nem volt kedvem nevetni. Kőkorszaki mentalitás, mondtam. Miért ne értene meg?
Minap az egyik barátomat kérdezték a bukaresti tévések – miután órákon keresztül társalogtak: igaz, hogy magyar? És a szülei is tudnak románul?
Miért ne tudnánk – ha más szájtartással is – románul, németül, angolul…
Talán nem is nekünk esik nehezünkre idegen nyelveket megtanulni. Mindig is könnyebb azt a bizonyost átdobni a szomszéd kertjébe.
A hatvanas évek hülyesége átjött napjainkig, és él és virágzik. Ennyire nem változik itt semmi. Képtelenek vagyunk a saját eszünkkel gondolkozni, nyitott elmével szétnézni a világban.
Kerekes Mária
