Lejárt a személyazonossági igazolványom, és újat kell kiváltanom, de csak járok ide-oda a hivatalok között, mint egy pingponglabda. Mindenről papír kell, és mindent nekem kell kiváltanom és elszállítanom, mindenütt kérvény és pénz ellenében, és minden esetben többnapos várakozásra ítélnek, az utánajárásról nem is beszélve.
Történik mindez a harmadik évezredben, a legkorszerűbb számítógépekkel felszerelt helyi intézmények között – értek hozzá, számítógépes mérnök vagyok –, amikor egy kártyával a világ másik felén is ki tudom venni az itt betett pénzt. Az én adómból fizetett alkalmazottak azonban kávéznak, dohányoznak, és engem küldözgetnek ide-oda, egyik kávézóból a másikba. Először is elmentem a lakosság-nyilvántartó hivatalba: ott kérik a keresztlevelemet, mert anélkül nem hiszik el nekem, hogy megszülettem, és maguknak sem, hogy az anyakönyvi kivonat alapján állították ki már az előző személyimet is. Kell még a házassági és a válási papír, mind eredetiben, mert a másolat nem jó. Aztán a lakásszerződés, ami nem változott a tíz évvel ezelőttihez képest, mégis kötelező. Kérdés: aki albérletben lakik, és sűrűn költözik, az minden szabad idejét a személyicserével tölti? Nekem ugyanis két hetembe került a lakás papírjainak rendezése. A saját szerződésemet hirtelen nem találtam meg, a kataszteri hivatal pedig nem adott telekkönyvi kivonatot, mert a városi közüzemek – az egykori eladó – nem értesítette arról, hogy az utolsó részletet is kifizettem, a lakás tehát évek óta az én tulajdonom. Oda is elmentem, ott is új a számítógép, és azért is fizetést kap valaki, hogy a szerződéseket őrizzék, rendszerezzék, nyilvántartsák, de az illetékes fiatalember – amúgy kedvesen – elmagyarázta, hogy ő nem tehet semmit, írjak kérvényt a tanácshoz. A közüzemek a város tulajdona, de átmentem, leadtam a kérvényt, kifizettem a kért illetéket, azt mondták, két hét múlva megkapom a lakásszerződést, mehetek vele a kataszteri hivatalhoz, s onnan vissza a lakosság-nyilvántartóhoz. Mindezt percek alatt el lehetett volna intézni számítógépen, levélben, de hát a mi közintézményeink nem kommunikálnak egymással, járjon csak a kisember – akinek az adójából minden papír, adat és szerződés nyilvántartásba van véve, számítógépre téve – a papírokkal, ha személyit akar, hogy tudjon választani december 9-én. De én nem fogok. Mert ha húsz év alatt annyit nem tudtak egyszerűsíteni az ügyintézésen, hogy az én pénzemből fizetett államgépezet intézményei házon belül, gyorsan és hatékonyan adatokat tudjanak továbbítani egymásnak, sőt, még külön fizetek és talpalok, és mégsem megy gördülékenyen az egyik legalapvetőbb szolgáltatás, a személyazonossági igazolvány kiadása, akkor rám se számítsanak.
KÓSA FERENC, Sepsiszentgyörgy
