Amerika után néhány nappal Kínában is eldől, ki lesz a szuperhatalommá váló ország nagyfőnöke a következő évtizedben, és milyen politikával akar az országból Amerikát is lepipáló gazdasági nagyhatalmat faragni. A szerepeket a háttérben már leosztották, így nem lesz meglepetés, ha a csütörtkön megkezdődött pártkongresszus az előző elnökök bizalmasait, Hszi Csin-pinget és Li Ke-csiangot jelöli ki vezetőnek.
Kínában sem a kormány, sem az elnök megválasztására nem írnak ki általános választásokat, az 1,3 milliárd lakosú ország állampolgárainak nincs közvetlen beleszólása a legfelsőbb vezetés kiválasztásába. A legfőbb döntéshozó testületek összetételéről és a vezető pozíciókról, így az elnök és a miniszterelnök személyéről is az országot egypártrendszerben irányító Kínai Kommunista Párton (KKP) belül döntenek. A KKP a világ legnagyobb pártja, 83 millió tagot számlál, több ezer helyi szervezete lefedi az egész országot. A párt ötévente tart országos kongresszust a fővárosban, Pekingben, ahová idén mintegy 2200 delegált érkezett: ezeken a pártkongresszusokon szavaznak tízévente a legfelsőbb vezetők személyéről. A kongresszus választja meg a 350 fős központi pártbizottságot, a központi bizottság pedig a valódi hatalommal rendelkező, 24 tagú politikai bizottságot (politbürót).
A kínai elnök és miniszterelnök nem rendelkezik abszolút hatalommal az országban, a legfontosabb döntéseket a 7–9 tagú állandó bizottság többi tagjával egyetértésben hozza meg. Kína-szakértők ezt egyfajta kollektív döntéshozatali mechanizmusnak tartják, ahol az elnök csak első az egyenlők között. Az állandó bizottság belső működését ugyanakkor hatalmas titkolózás lengi körül, pontos működése és belső hatalmi viszonyai nem ismertek. A kollektív vezetés rendszere nagy váltás volt a korábbi kínai vezetők, Mao Ce-tung és Teng Hsziao-ping által használt egyszemélyű, keménykezű vezetési stílushoz képest.
Bár Kínában egypártrendszer van, a színfalak mögött itt is egymással vetélkedő frakciók versengenek a hatalomért – állítják egyöntetűen a CNN és a BBC által megszólaltatott Kína-szakértők. A kommunista párt kifelé egységesnek mutatott arca mögött két jól elkülönülő érdekcsoport rajzolódik ki. A két frakciót a szakértők a „hercegecskék” és a „populisták” csoportjaként szokták jellemezni. Hercegecskéknek azokat a jómódú, elitista vezetőket nevezik, akik a nemzeti hősnek tartott kommunista forradalmárok, a korábbi generációkban kulcsfontosságú állami pozíciókat betöltő vezetők gyermekei, és így gyakorlatilag beleszülettek a hatalom köreibe. A gazdagabb keleti tartományokban felnőtt, gyakran hatalmas gazdasági érdekeltségekkel is rendelkező vörös hercegek modern üzleti szemléletükkel főleg a nagy kínai cégek és vállalkozók érdekeit képviselik.
A másik frakció, a populisták a jelenlegi elnök, Hu Csin-tao bázisát jelentik, és a Kínai Kommunista Ifjúsági Ligára, a kommunista párt ifjúsági szervezetére épülnek. Ebbe a csoportba főleg szegény sorból, egyszerű munkáscsaládokból felemelkedett pártfunkcionáriusok tartoznak, akik inkább az egyszerű emberek hétköznapi problémáit tartják szem előtt, a földművesek, migránsok, városi szegények ügyét tartják előbbrevalónak. Az eddigi vezetésben az elnök és a miniszterelnök is a populisták közül került ki, a kilenctagú állandó bizottságban pedig 5–4 arányban vezettek a hercegecskék.
Bár semmilyen hivatalos kormányzati kommunikáció nem erősítette meg, a nemzetközi elemzők egyöntetűen arra tippelnek, hogy Kína következő elnöke az ország egyik jelenlegi alelnöke, az 59 éves Hszi Csin-ping (Xi Jinping), az elitista hercegecskék üdvöskéje lesz. Ő egyike annak a két politikusnak, aki eddig is tagja volt a felsővezetésnek, a kilenctagú állandó bizottságnak, de még nem olyan öreg, hogy a kora miatt kiszoruljon a következőből. Így nekik lesz a legnagyobb vezetői tapasztalatuk az új felsővezetésben, ami valószínűleg garantálja nekik az elnöki és miniszterelnöki címet. A mostani hatalomváltás azért rendkívül fontos, mert a most pozícióba kerülő politikusok egy egész évtizedre meghatározhatják Kína és a világ fejlődésének irányát.(origo.hu)
