Kis, de inkább közepes termetűek, a kalap többnyire tapadósan nyálkás (innen a nevük). Több fajuk lemeze ritkásan álló és lefutó (pl. az elefántcsont csigagombáé), másoké viszont (vörös foltos csigagomba) sűrűn álló és nem lefutó. A csigagombák nemzetségének mindegyik faja ehető, ízletes, de nyálkásságuk miatt azt tanácsoljuk, hogy más, száraz felületű gombákkal együtt készítsük meg.
Vidékünkön közönséges előfordulásúnak tekintjük a helyenként (főleg bükkösökben) tömegesen növő lomberdei elefántcsont csigagombát, amely ugyan vékony húsú, de többet gyűjthetünk belőle kosarunkba. Hófehér színe, nyálkássága, ritka, lefutó lemezei összetéveszthetetlenné teszik.
Az olajbarna kalapú, sárgás, ritkán álló, lefutó lemezű fagyálló csigagomba azért kapta a nevét, mert akár decemberben is rátalálunk, sőt tulajdonképpen az első fagyos éjszakák után jelenik meg. Viszonylag kis termetű, de gyakorisága és más gombák hiánya miatt érdemes megismerni és gyűjteni. Fenyvesekben keressük. Nyálkás kalapbőrét le kell húzni, mert ételünket élvezhetetlenné teheti.
Több más, no­vem­ber végéig begyűjthető csigagomba fordul elő lomb- és fenyőerdeinkben, va­lamennyi fehéres, olykor halvány rózsaszínes vagy olíva­zöld, barnás árnya­latú. Mérgező gombákkal nem téveszthetők össze.