A himlő elleni védekezés
A pestisjárvány elleni védekezés ismertetésénél említettem, hogy Erdély lakosságát évszázadokon át a himlő is tizedeli, a tehetősebb családok védekezési eszköze a fertőzött települések elhagyása, elkerülése. Mivel ez nem hatékony, érthető, hogy Erdélyben korán rátérnek a védőoltásokra. Spielmann József kutatásainak köszönhetően jól ismerjük a himlő elleni védőoltások elterjedését, idejét. E téren Erdély az európai élvonalban foglal helyet.
A himlő elleni védekezésben az 1798-as év mérföldkő, Edward Jenner (1749–1823) angol orvos ekkor publikálja a védőoltás szerepével kapcsolatos, korszakos jelentőségű könyvét. Európában az első védőoltásokra 1800 májusában kerül sor. Egy évvel később Erdélyben is alkalmazzák, az erdélyi orvosokat a bécsi nagykórházban készítik fel.
A himlőoltások hasznáról, az oltás módszeréről, valamint az első erdélyi védőoltásokról Váradi Sámuel (1773–1857) – bécsi orvostanhallgató, a későbbi nagyenyedi orvos – számol be. A Tehén Himlő, avagy a Vaktzina című könyvében (Bécs, 1802) azt állítja, e módszer annyira eredményes, hogy a himlőt „kevés esztendők múlva tökéletesen” ki lehet irtani.
Hogy ki volt, aki Erdélyben legelsőként alkalmaz védőoltást, nem tudjuk, mert az adatok ellentmondóak. Szotyori József (1767–1833) azt állítja, hogy ő, de az általa megadott időpontok különbözőek (néha 1801. szeptember 14-ét, máskor október 14-ét emleget). Tény: az elsők közt részesíti védőoltásban a marosvásárhelyi református kollégium diákjait. Spielmann József úgy véli, hogy Szotyorival egy időben mások is – köztük két brassói orvos, Joseph B. Barbenius, valamint Georg Tartler, 1801. szeptember 26-án (talán október 26-án) – több mint száz személyt részesítenek védőoltásban. Szebenben ennél jóval korábban, már augusztus 12-én három gyermeket olt be Joseph Endlicher katonai kirurgus. Kolozsváron az országos főorvos, Nyulas Ferenc (1758–1808) elsőként alkalmaz védőoltást 1801. október 8-án.
A Főkormányszék szerepe a védőoltások elterjesztésében vitathatatlan. Több alkalommal szólítják fel a lelkészeket, hogy híveiknek magyarázzák meg a védőoltás betegségmegelőző szerepét. Nyulas Ferenc országos főorvos egyike azoknak, akik alapos népszerűsítő munkát fejtenek ki. 1802-ben másodszor jelenteti meg a Kolozsvári tehénhimlő című könyvét, melyet Erdély vármegyéibe ingyen küldenek szét. Az oltások jelentőségéről tudományos igénnyel, de népszerűsítő formában szerkeszti és írja meg 1808-ban az Utasítás a tehénhimlő oltásának kormányzására és folytatására Erdélyben című munkáját. Egy másik jeles szerző a szász Michael Neustädter a himlőoltásról írt ismertetőjét 1804-ben magyar és román nyelvre is lefordítják, s szintén széles körben terjesztik.
A himlőoltással szembeni ellenszenv felszámolására az államhatalom adminisztrációs eszközöket is igénybe vesz. 1808 táján utasításba adják, hogy a céhekbe, a különböző hivatalokba csak olyan ember vehető fel, aki be van oltva. Arról is rendelkeznek, hogy csak a beoltott, azaz „vakcinált” párokat szabad összeesketni. Az iskolai oltásokat 1809-ben Nyulas utóda, Szőts András (1760–1812) országos főorvos teszi kötelezővé. A legifjabb Pataki Sámuel (1765–1824) – ugyancsak országos főorvosi beosztásban – 1812-ben kiadott rendeletében az orvosok és a tisztviselők feladatává teszi a házak végigjárását, és mindazok megbüntetését, akik nem oltatják be magukat.
Az oltással szembeni ellenállás az elmaradottabb régiókban jelentősebb. A bizalmatlanság 1825 után fokozódik, mivel a himlőjárvány idején sokan megbetegedtek, akik korábban védőoltásban részesültek. Szotyori József főorvos az elsők közt figyel fel a himlő-újraoltások szükségességére. 1826-ban írt cikkében, melyet az Orvosi Tár jelentet meg, rámutat: a himlőoltás után is előfordulhat az enyhébb lefolyású megbetegedés. Talán Európában az elsők közt javasolja a kétszeri védőoltás alkalmazását, mert a csecsemőkori nem mindig nyújt életre szóló védettséget. A Dietétikai katekhézis című munkájában már háromszori oltást javasol: az elsőt a fogazás előtti korban, a másodikat a fogazás körüli időben, míg a harmadikat 21 éves korban, mert a védettség csak így válhat teljessé. A többszöri védőoltás szükségességének a felismerésében Szotyorit csak Harder Davis, egy Oroszországban tevékenykedő orvos előzi meg 1823-ban.
A himlőjárvány elleni küzdelem eredménye látványos. Ezt elősegíti a kötelező himlőoltások rendszeressé válása. Pataki Dániel (1804–1871) országos főorvos 1864-es beszámolójában írja, hogy a nevezett évben Erdély-szerte 60 ezer gyermek kapott védőoltást.
Háromszéki kezdetek
A himlőjárvány megfékezésében érdekelt a székely határőrség parancsnoksága is. A XIX. század első harmadában kiadott több katonai parancsban olvashatunk erről. A tisztiorvosok Sepsiszentgyörgyön, Háromszék központjában laknak, de a szükségnek megfelelően kijárnak a szék városaiba és falvaiba. Nem ritka az sem, hogy a háromszékiek a közeli Brassó orvosainak szolgáltatását veszik igénybe.
A védőoltásokról csaknem minden székely település jegyzőkönyvében találunk bejegyzést. Eszerint alkalmazásuk már az 1800-as évek elején általános. Példának a sepsiszéki Illyefalva mezőváros jegyzőkönyveiből tallózunk. Illyefalván 1811 májusában „Himlő oltatott be” 14 apró, néhány hónapos gyermekbe. 1814-ben Lutz doktor közel 50 gyermeket részesít kezelésben. 1816-ban és 1817-ben Madáts, 1818-ban és 1822-ben pedig Uhán „chyrurgus” olt be kisebb gyermekeket. 1826. június 6-án tehénhimlő elleni védőoltást Winkler „Chyrurgus Úr” alkalmaz. 1834-ben Miller doktor által „vaccinaltattak” 20-an. A másik határszéli székely mezővárosban, Kézdivásárhelyen a tehénhimlőoltás 1802-ben „elkezdődött” – írja krónikájában id. Jancsó Mózes.
