„Miért nem lóg a falon ez a költő bácsi?” A kérdést egy kisiskolás tette fel valamikor a hetvenes évek vége felé a tanító néninek. Nyilván tetszett neki az ünnepélyre kiosztott, szavalásra kapott költemény, és képtelen volt felfogni, hogy az osztályterem vagy a folyosók falain függő képek között miért nem szerepel az ő versének a szerzője is.
Lehetőleg nagy szakállal, kackiás bajusszal, oldalán karddal, de legalább egy könyvvel a bal kezében, miközben révülten nézi az őszi tájat, a borongó felhőket, s jobbjában egy pennát tart, készen arra, hogy mindjárt papírra is vesse a látottakat. „Miért nem lóg a falon?” – ismétlődött meg a kérdés. A tanító néni már készen volt a válasszal: „Mert él, fiacskám.” „Igen?” – hangzott a csodálkozó hang, mert a válasz nem elégítette ki, hiszen élőnek is volt ott képe, és nem is akármilyen helyen. Az igaz, hogy az az illető nem volt költő bácsi.
Kányádi Sándor él, hála Istennek, a szó konkrét értelmében, és él verseiben, az olvasók tudatában is. Nem ismerek még egy „ennyire élő”, a köztudatban ennyire jelen levő költőt, mint Kányádi Sándor. Talán Petőfi az, akinek ennyi versét, ennyi sorát ismerik, szeretik az óvodától az egyetemig – és vissza. A költőknek pedig mi lehet nagyobb örömük, elégtételük, mint amikor verseikben, verssoraikban tovább élnek a gyerekek, felnőttek, fiatalok és idősek, kicsik és nagyok, elemisták és gimnazisták, munkások és földművesek tudatában, emlékezetében.
Bátran kimondhatjuk: Kányádi Sándor, a középkori énekmondók, igricek jelenkori utóda, a legélőbb mai magyar költő. És ha van egyáltalán valaki napjainkban, aki mostani, ingergazdag, de versszegény világunkban a verssel, magával a költészettel ennyire magával tudja ragadni a közönségét, ő az. Olvasók százai hallgatják szájtátva, figyelmesen templomban, iskolában, kultúrházban, klubhelyiségben stb. őt, az énekmondót, az előadó Költőt. Nincs az a terem Erdélyben, és talán másutt sincs, amelyet ne tudna megtölteni olvasóival, közönségével egy-egy találkozója alkalmával.
A hetvenes-nyolcvanas évek Romániájában erőt adott, megmaradni segített. Ma sem kevesebb, amit értünk, olvasóiért tesz: a nyelvben, a szép magyar nyelvben segít megmaradnunk.
Megjelent a százkötetesre tervezett Székely Könyvtár sorozat újabb öt kötete. A Székelyföldről szóló vagy székely szerzők által írt kötetekből álló sorozat száz kiadványát tíz év alatt jelenteti meg a Székelyföld folyóiratot kiadó Hargita Kiadóhivatal Hargita Megye Tanácsának támogatásával. Olyan, a székelység múltjával és jelenével foglalkozó kötetek kiadását tervezik, amelyek nemcsak székelymagyar öntudatunk megerősödését segítik elő, hanem élvezetes olvasmányul is szolgálnak.
Az eddig megjelent kötetek:
Székely népballadák
Mikes Kelemen: Törökországi levelek
Tamási Áron: Ábel a rengetegben
Bözödi György: Székely bánja
Kányádi Sándor: Válogatott versek
Apor Péter: Metamorphosis Transylvaniae
Benedek Elek: Székely népmesék
Farkas Árpád: Válogatott versek
Tamási Áron: Ábel az országban
Zsögödi Nagy Imre: Följegyzések
A kötetek egységára 35 lej (2500 Ft), előfizetőknek 25 lej (2000 Ft).
Előfizetési szándékát, kérjük, jelezze a 0040 266 311 775-ös telefonon vagy a szekelyfold@hargitamegye.ro e-mail címen.
