Azt, hogy olvasó emberré váltam, elsősorban nagymamámnak köszönhetem. Ma is szívesen emlékszem vissza a nála töltött vakációkra, főleg az esti rituálékra, amikor a meleg dunyha alá bebújva türelmetlenül vártam az esti mesét. Legtöbbször könyv nélkül szőtte csodás történeteit, amelyekben észrevétlenül váltam főszereplővé, s minden este királylányként vagy szegény ember okos lányaként aludhattam el.
A mesék aztán hű kísérőim lettek, hallgatóból olvasó lettem, olvasóból édesanyaként ismét mesélő.
Nem szégyellem bevallani, gimnazista koromig rendszeresen olvastam meséket, legszívesebben két kedvencemet hordoztam magammal, egy Arany László- és egy Benedek Elek-kötetet, s hangulatomtól függően vettem sorra a meséket: szép Cerceruskát, a pásztorlegény botját, a vörös tehenet.
Öt-hat éves lehettem, amikor ráeszméltem arra, hogy a mindenki Elek apója közülünk való, itt született, nem messze tőlünk, s gyermeki büszkeséggel töltött el, hogy kisdiákként ellátogathattunk szülőfalujába, Kisbaconba, a mesék földjére, ahol minden mesél, „s csuda-e, ha szép csendesen mesemondóvá nő a gyermek”? Aztán évek múlva ugyanabba a székelyudvarhelyi kollégiumba kerültem, ahol ő is járt, s iskolánk névadó ünnepségén megnézhettük a levéltárban őrzött díjnyertes pályamunkáját, amely, amint később megtudtam, elindította őt a mesegyűjtés útján, s eljegyezte őt a mesemondás tündérasszonyával.
Meséit gyermekként szívembe zártam, s a jóságos, ősz szakállú Elek apóról alkotott képem akkor sem csorbult, amikor néprajzosként az egyetemen külön kellett választanunk a mesegyűjtőt a mesemondótól, az irodalmat a tudománytól, a szakszerű mesegyűjtést az Arany János-i emlékező gyűjtéstől.
A rongyossá olvasott, csak néhány ceruzarajzzal illusztrált Benedek Elek-mesekönyvemet édesanyaként ismét naponta forgatom. Nem volt szívem lecserélni őt, pedig több száz válogatás jelent meg azóta. A rendszerváltás után rövid ideig úgy tűnt, hogy Cerceruska és Sárkányölő Sebestyén helyét végképp átveszik a rózsaszínű unikornisok, a szupermenek, hogy Andersen Pöttöm Pannája csak Barbie-ként adható el, hogy Hamupipőkét és Holle anyót csak Disney-rajzfilmből ismerhetjük meg, s hogy csupán lerövidített, lebutított meseváltozatokat olvashatunk a sok igénytelenül illusztrált, helyesírási hibákkal teli mesekönyvből. De aztán fellélegezhettünk: tanúi lehettünk annak, hogyan született újjá a magyar gyermekirodalom, hogyan kerültek vissza a könyvesboltok polcaira a klasszikusok.
Erre a polcra kívánjuk elhelyezni ezt a kötetet, melybe Benedek Elek első három gyűjteményéből válogattunk 22 mesét.
Mirk Szidónia Kata
