A szó hatalom, a szavak erejével építkezhetünk vagy rombolhatunk, a közéleti szereplőknek, de az őket hallgatóknak is tudatában kell lenniük az ebből fakadó, rájuk nehezedő felelősségnek. Zelenák József esperes lelkész, házigazda ezekkel a gondolatokkal vezette fel csütörtök este a Bartalis János Kulturális Egyesület Közéleti Kávéházának meghívottjával, Markó Attila államtitkárral, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi képviselőjelöltjével zajló beszélgetést az evangélikus templom gyülekezeti termében.
Egyházi javak – sikerek és perek között volt a beszélgetés témája, melyben Markó Attila röviden összefoglalta a restitúciós folyamat eddigi állomásait, majd részletesen beszélt a Mikó-ügyről, bemutatva néhányat azokból a dokumentumokból, amelyekkel igazukat bizonyítják majd a táblabíróságon. Ha az elején, 12–14 éve, csomagonkénti alkudozás során lehetett visszaszolgáltatni az egyházi ingatlanokat, több kormányrendelet és törvény révén végül kialakult a jogi háttér, melynek alapján 1100 ingatlan került vissza az erdélyi magyar egyházakhoz – Háromszéken mintegy 60 –, ami mintegy 60 százalékos arányt jelent, hiszen 1800-at igényeltek vissza. A maradék 600–700-at – többnyire a státus, illetve a különböző rendek vagyonáról van szó – nagyon nehéz lesz visszaadni, meg kell találni a kapcsolatot az igénylő egyház és a tulajdonos civil alapítvány között – magyarázta.
A Mikó-ügyre térve Markó Attila koncepciós pernek minősítette azt, hosszan ecsetelte azokat a „véletlen egybeeséseket” – a bírócsere, az egyik tanú beidézésének késleltetése, a visszaszolgáltatási folyamat leállása –, amelyek alapján felmerül a gyanú: valakiknek érdekében áll, hogy olyan ítélet szülessék, amelyben a restitúciós bizottság tagjait szabadságvesztéssel sújtják, a Mikót pedig elveszik az egyháztól. Markó Attila bemutatott néhány olyan levéltárakból előkeresett dokumentumot is, amellyel a ploieşti-i táblabíróságon is igazukat kívánják bizonyítani. Ilyen Dósa Elek 1863-as református kánonjoga, az 1900-as évek elején Magyarország Igazságügyi minisztere által kiadott rendelet az egyházi javak sajátos telekkönyvezésről, valamint a Román Nemzeti Bank és a kollégium közötti levelezés 1947-ből – közvetlenül az államosítás előtt –, amely bizonyíték arra, hogy a kollégiumnak nem volt soha önálló jogi személyisége, maga az iskola vezetősége közli: az egyház a tulajdonos.
Markó Attila értékelte a közösségi reakciót a Mikó-ügyben, mellyel szerinte a román hatalom a magyarság tűrőképességét teszteli, majd – utalva a Kovászna megyei prefektus „hecceléseire” is – azt hangsúlyozta: sokszor próbálják a magyarságot padlóra küldeni, néha sikerül is, de az a legfontosabb, hogy ne maradjunk a padlón. Kitért arra, hogyan alakulhat a visszaszolgáltatás folyamata a Mikó-ügy után – Romániának jövőre kell kidolgoznia az új törvényes keretet az Emberi Jogok Európai Bírósága felszólítására –, s hangsúlyozta: minden bennünket érintő kérdésnek a gyökere az alkotmányban található, ezért is fontos a bukaresti parlamenti képviselet, hogy az alaptörvényt ne lehessen a magyarság megkérdezése nélkül módosítani.
