Tizenhárman maradtunk az osztályunkban (bukfencek stb.), ráadásul három év után elveszítettük régi oszinkat, nyolcadik osztálytól új osztályfőnökünk jött. Négy faluból kerültünk mi egybe, mindennap visz bennünket Zsiga bácsi sárga buszával.
Van itt aztán minden: sértődés, bánat, depresszió, hiszti, hanyagság, egymásra mutogatás, képmutatás, gyúródás, könyöklés. Az a legfőbb gondunk, hogy a tanulás rovására megy a sok összevissza kalimpálás. Nagyon jól jönne így a nyolcadikos vizsgák előtt jó fél évvel egy osztályösszerázó, így talán összetartóbbak lennénk, koncentrálni is jobban tudnánk.
No, de nem hagyjuk magunkat amúgy sem: igyekszünk egymásra figyelni, éppen most lett egyikünk a suli diáktanácsának elnöke, ettől is sokat remélünk.
Utolsó évünk így együtt. Utána tovább szeretnénk menni, ami azt jelenti, hogy szétszéledünk. De jó volna előtte egy igazi egymásra figyelős hétvége…
A csatolt kép iskolánk előtt készült utolsó pillanatban, azaz november 2-án (jellemző!). Az oszink keres bennünket. Amúgy is mindig keres bennünket, valamelyikünket, és keres bennünk, keresi a kérdésekre a választ.
