Ahogy araszolgatunk egyre beljebb a kampányba, mind nyilvánvalóbb, mekkora veszélyt jelenthet a romániai magyarság számára a Szociál-Liberális Szövetség hatalomra kerülése. S bár az ilyenkor elhangzottaknak legfeljebb felét kell komolyan venni, mára már nyilvánvaló: a beígért lépések negyedének megvalósulása is sok volna a számában és gazdasági erejében megrendült közösségünknek.
Minap Victor Ponta osztotta meg a közvéleménnyel alkotmánymódosítási vágyait, s ismét kitetszett: sok jót nem remélhetünk. Ők találták ki egykor, még Năstase kormányzása alatt a nyolc nagyrégiót, így hát ragaszkodnak hozzá, még akkor is, ha közben nyilvánvalóvá vált, nem ésszerű, nem hatékony ez a megoldás. S már csak azért sem kacérkodnak más változattal, mert akkor nyakukba szakadna az önálló székelyföldi régióról szóló javaslat, s ettől bizony jobban félnek, mint ördög a tömjénfüsttől. A szociáldemokraták miniszterré előléptetett új megmondófiúja, Mircea Duşa teszi is gyorsan a pontot az i-re, s ha lenne valaki, aki nem értette volna főnöke bejelentését, most hallhatja: a regionális átszervezés csakis gazdasági alapon történhet, szó sem lehet etnikai szempontokról. S ha már kampány van, rátesz még egy lapáttal, a sepsiszentgyörgyi autonómiatüntetést nem hagyhatja szó nélkül, így elsírja, mennyire sértő volt a Kovászna és Hargita megyében élő románok számára, hogy a magyarok világgá kiáltották: ragaszkodnak az önrendelkezéshez. S mondja, amit már oly sokszor hangsúlyoztak a tájainkon regnáló román politikusok, 2012-ben nincs helye az ilyen követeléseknek, jelszavaknak, s megereszt egy kisebb fenyegetést is: ügyeljünk, mert még a végén a felháborodott románok is utcára vonulnak.
Ugyanaz a lemez pereg már évek óta a székelyföldi régió, a területi autonómia kapcsán, ám most mégis veszélyesebb, mert változást, döntést tervez a baloldali pártszövetség, s ígért intézkedéseik közül ez csak az egyik, ami számunkra kedvezőtlen. Sokkal fontosabb volna tehát az erdélyi magyarságnak, hogy ne érjék el az 50 százalék fölötti többséget, vélhetően ennek még annál is nagyobb a tétje, mint hogy hány képviselője, szenátora lesz majd a magyar közösségnek. Annál is inkább, mert lám, kiderült: most is néggyel kevesebb magyar honatya ül a parlamentben, mint ahány bejutott 2008-ban, s észre sem vette senki hiányukat.
Érdemes lenne hát a kampánystratégiák, jövőtervezés közben erre is egy kis figyelmet fordítani, jó volna, ha nem csak riogatásról vagy a kormányra kerülés fontosságáról szólna a még hátralevő másfél hét. A választások után, jövő tavasszal, ha akcióba lendül az új kormány, késő lesz siránkozni.