Üzleteinkben szépen csomagolva, de termelőktől a piacon is, akár válogatva, akár anélkül hozzájuthatunk ehhez a finom gombacsemegéhez, megismerése így nem okoz különösebb nehézséget.
Mégis megéri, hogy kirándulni menjünk érte a közeli vegyes erdőbe, a kereskedelmi forgalomba kerülő kései laskagombák (Pleurotus ostreatus var. florida) ugyanis a termelésbe vont vad faj hibridjei. Egyébként neve – „ostreatus”, azaz osztrigaszerű, kagyló alakú – utal a gomba megjelenési formájára, ahogyan fél kagylóként egymás felett több-kevesebb kalap és a rövid tönkre lefutó lemezek kínálják magukat. A kalap színe életkorával változó. Kezdetben szürkéskék, majd világosbarnára érik, és egyre szívósabb, taplószerűen már fogyaszthatatlanná válik.
A késői laskagomba (vagy „lasa” Székelyföld több helységében) változóan parazita (élő lombhullató fákon) vagy szaprobionta (már elhalt fatönkökön). Pincei termesztése is bomló szerves anyaghoz kötött, megyénkben többen is vállalkoznak termesztésére, bár ugyanannyian a vele való foglalkozás szükségszerű folyamatossága miatt fel is hagynak vele. A kései laskagombát sokféleképpen készítik el, erre most nem térnék ki, viszont tápértékére és gyógyító hatására igen.
Gombánk B-vitaminokban gazdag, de nincs A-, illetve C-vitaminja. Mivel a friss gomba kb. 90 százaléknyi vizet tartalmaz, szárazanyaga csak 10 százalék. Ennek nagyobb része szénhidrát (57–81 százalék), illetve hasznos fehérje (10–30 százalék), hasonló az állati fehérjéhez, e tekintetben jobb, mint más növényi fehérje. Rostban is gazdag (7,5 százalék), ezért emésztőrendszerünk hálás érte. Ha üzletben, termelőnél van lehetőségünk válogatni, ne a nagyobb kalapúakat, hanem az 5–8 cm szélességűeket vegyük, mert ezeknek magasabb az említett értékük. A természetben szeptember és december között (majd kora tavasszal) az első deres éjszakák után keressük inkább bükkfákon. Némely szakkönyvek szerint az emlő- és vastagbélrák megelőzésében vagy kezelésében is bevált.
