Farcádi Botond
Hogy Romániában bő fél éve gyakorlatilag más sem folyik, csak a hatalomért viaskodnak ádázul a politikai pártok, az aligha számít újdonságnak. Az Ungureanu-kormány megbuktatása óta eltelt időszakban Pontáék egyebet nem tettek, csak kampányoltak: előbb az önkormányzati voksolás előtt, majd az államfő menesztéséért, most pedig a parlamenti választásokra készülnek gőzerővel, s bizonyára belátták: nekik áll a zászló, ha nem akarnak újabb pontokat veszíteni, legjobb, ha semmit sem tesznek.
E taktika pedig a jelek szerint be is jön nekik: a legújabb közvélemény-kutatások 60 százalék fölöttire becsülik a Szociál-Liberális Szövetség várható eredményét, míg a demokrata-liberálisok köré csoportosuló jobboldali szövetség a voksok kevesebb mint egyötödére számíthat. De alighanem téved, aki azt hiszi, hogy december 9-e után sok minden változik majd a romániai közéletben: a szociálliberálisok és a Traian Băsescu közötti harc újabb fejezetéhez érkezik, a végkimenetelt megjósolni pedig lehetetlen. Erre utal legalábbis az államfő legújabb nyilatkozata, miszerint nem mond le kormányfő-jelölési jogáról, bármilyen arányban győznének is a szocialisták, és bármekkora nyomás nehezedne is rá, hogy Victor Pontát bízza meg kormányátalakítással. Mindezek tükrében bármi lehetséges, a paloták háborúja pedig újabb politikai válsággal fenyeget. Merthogy, természetesen, Antonescuék sem hagyják magukat: többször is felröppentették, ha Băsescu nem Pontát jelöli miniszterelnöknek, ismét felfüggeszthetik tisztségéből. És akkor a szociál-liberális táboron belüli szakadástól kezdve a népszavazáson át az előrehozott választásokig szinte bármely forgatókönyv valóra válhat – s fölöttébb viharos környezetben kell majd helyét keresnie a magyar parlamenti képviseletnek.
Ezért is lenne jó, hogy a versengésen túl néhány olyan alapvető célkitűzést rögzítenének a magyar pártok, amelyek fogódzóként szolgálhatnak az állandó konfliktusok uralta belpolitikai helyzetben. Az első látásra hátrányosnak tetsző politikai instabilitásból ugyanis végül sikerülhet előnyt kovácsolni, amennyiben az ultraközpontosított államforma helyett a regionális berendezkedés nyújtotta előnyökre irányítanák például az erdélyi románság figyelmét. Persze, csak akkor, ha keressük is a szövetségeseket köreikben, és nem huppanunk azonnal bele a kormánypalota csábító bársonyszékeibe.
