A több mint tízezer évvel ezelőtt élő kőkorszaki ember pontosabban ábrázolta a négylábú állatok mozgását, mint a modern kor művészei – állapították meg magyar kutatók, akiknek a tanulmánya a nyílt hozzáférésű PLoS ONE című tudományos folyóiratban jelent meg.
Horváth Gábor, az ELTE Természettudományi Kara biológiai fizika tanszékének kutatója és csapata ezer őskori és modern kori műalkotást elemezve jutott arra a következtetésre, hogy a felső paleolit kor „barlanglakói”, akik 10–50 ezer évvel ezelőtt éltek, jobban ábrázolták a négylábú állatok járását. Míg a modern kor művészei 57,9 százalékban tévesen örökítették meg az ilyen mozgást, addig a prehisztorikus barlangfestők csak az esetek 46,2 százalékában hibáztak.
A négylábú állatok járása meghatározott mintát követ: először a bal hátsó láb érinti a talajt, majd a bal első, ezt követi a jobb hátsó láb, végül a jobb első lábuk ér a talajhoz. A sorrend azonos marad, csak a mozgás sebessége változik. Ez az egyszerű mintázat azonban sok esetben elkerülte a művészek figyelmét. Horváth és csoportja úgy találta, hogy az anatómiakönyvekben lévő ábrázolások közel kétharmada (63,6 százaléka) lehetetlen járásmódot mutat be. A játéknak készült lovak, oroszlánok, tigrisek és más négylábú állatok felét találták hibásnak, de még a természettudományi múzeumokban lévő ábrázolások mintegy 41 százaléka is tévesnek bizonyult.
Az 1880-as években Eadweard Muybridge fotográfus volt az első, aki mozgó képeken mutatta be, hogyan járnak a lovak és más négylábúak. Horváth és munkatársai ezért három időszakaszra bontották vizsgálódásukat: a prehisztorikus művészetre, a Muybridge előtti történelmi korok művészetére és a Muybridge munkája utáni időszakaszra. Az ezer példát online gyűjteményekből, képzőművészeti könyvekből és magyar múzeumokból szedték össze, de bélyegeken és érméken található ábrázolásokat is bevontak vizsgálódásukba. Még az anatómiában jártasnak tartott Leonardo da Vinci lóábrázolása is téves, mert az állat jobb hátsó és bal első lába a talajon van, miközben a másik két lábát felemeli. Ez instabil pozíció lenne, hiszen a négylábú állatoknak valójában három lába van egyidejűleg a talajon. Elképzelhető, hogy a történelmi korok művészei inkább egymást másolták, mint a természetet. A kőkorszaki ember azonban, úgy tűnik, inkább saját megfigyelésére alapozta az ábrázolást.
