Most, hogy túl vagyunk a „nagy és egetrázó” eseményen, a választáson, megpihenhetünk. Tennénk is, de megyénk sportéletében, ezen belül a sportolást meghatározó sportlétesítmények körül kialakult helyzetben újra és újra felvetődik az utóbbi években megfogalmazásra kényszerült kérdés: mi lesz velünk? Így aztán nem tudunk békésen lazítani, nem tudunk, mert zavar a körülöttünk kialakult látvány.
Kézdivásárhelyen változatlanul ott áll a megye legkorszerűbb sportcsarnoka szomszédságában a rendszerváltáskor örökölt oszlopsor (megálmodói korszerű lelátónak építették), a befejezetlen műjégpálya (látványa isten bizony az athéni Akropoliszt juttatja eszünkbe), a félbehagyott úszómedence. Szép, nemes álmok dédelgették ezen létesítmények megszületését... Már hallani is a visszhangot: Ne csak álmodjunk, dolgozzunk is azért, hogy ezek az álmok valóra váljanak... RMDSZ-es polgármester álmodta meg, az őt váltó MPP-s sem álmodni, sem tenni valamit a sportbázisok érdekében nem tudott, most újra RMDSZ-es polgármesterünk van, hát tegyen valamit...
Sepsiszentgyörgyön végre megkezdték a Kisstadion „átépítését”. Merjük hinni, remélni, hogy ez a munkálat nem jut a kézdivásárhelyiek sorsára... Az MSC-stadionban viszont akadna tennivaló bőven. A futballpálya erdő felőli lelátójáról eltűnt az ülőkék deszkaborítása, az egykori edzőpálya „lőfalát” körberakták épülethulladékkal, gondoljuk, nem azért, hogy a város sportpályára épített parkolóját „mérgesítsék”... A klub egykori igazgatója – azért írjuk, hogy egykori, mert közben úgy eltűnt, mint a szamár a ködben, vagy elpárolgott, mint a kámfor – birkózó- és tornaterem építését ígérte... Az ígéret szép szó, s ha betartják, úgy jó – tartja a közmondás. Erre viszont aligha kerül sor. Tény, hogy a klub körül kialakult síri csend nem zavarja ugyan az MSC székháza előtt alvó babát, viszont nem használ sportéletünknek.
Kovászna sem dicsekedhet. Labdarúgó-stadionja megbúvik a falusi létesítmények mögé, a sportterem (mondanók, sportcsarnok, de nem az) körüli terület igencsak takarékos, szorgos gazdát igényel. Erre a gazdára vár a terület, na meg egy sportszerető, a sportért tényleg tenni akaró városvezetésre.
Na szóval, mindhárom város mindent felölelő sportbázishálózata hangosan kiálthatja, s naponta sokszor, hogy: mi lesz velünk!? Városaink sportmozgalma szebb napokat is megélt, s a ma embereinek az lenne a hivatásuk, hogy ezt a hagyományt ápolják, megerősítsék, természetesen a a sportpályákon elért jobb eredményekkel. Túl vagyunk a választáson, elérkezett a munka ideje. S ez a munka ne kerülje el sportbázisainkat. Ne feledjék politikusaink az örök igazságot: egészséges nemzetnek van csak jövője! S ha ez az igazság nem eléggé meggyőző, itt a latinok megfogalmazta mondás: mens sana in corpore sano, magyarul: ép testben ép lélek.
A sportbázisok teret biztosítanak a nemzetközösséget alkotók ép testének és ép lelkének ápolásához, egészségük megőrzéséhez.
