Derűlátó lélekkel kell belépni az idősek otthonába, különösen advent idején, ahol mint a gyerekek, úgy várják a látogatót. Egymással alig beszélgetnek, mert nagyon ismerik már egymást: egyik már a másik életét is el tudja mesélni, volt rá bőségesen elég idő, hogy mindent megbeszéljenek. Gondozott, szép, világos és fűtött otthon, árnyasabbnak csak az gondolja, aki menháznak nevezi.
Hidvégi intézményünk a Megyei Szociális Gondozási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság fennhatósága alá tartozik. Működését fele-fele arányban megyei költségvetésből és saját bevételekből finanszírozzák, és csak a megyéből fogadnak időseket. A beutalásért nem kell fizetni, az időseknek nyugdíjuk 60 százalékát kell befizetniük, de nem többet, mint havi 515 lejt. Vannak, akik csak a hideg és a megnövekedett kiadások elől szeretnének ide menekülni, csak a téli hónapokra, mert nincs elég pénzük, hogy megfelelően kifűtsék a lakást, fizessék a közköltséget. Megyénk öregotthonában télvíz idején az is megtörténik, hogy nincs üres hely, ilyenkor a jelentkezők várólistára kerülnek.
– Maga ki, kit keres, én idehívom, jó-e? – ajánlja magát egy idős asszony.
– Keresem a főnök asszonyt.
– Fenn van az irodában, de én felkísérem, jó-e?
Ezzel a párbeszéddel kezdődött látogatásunk. Ahányszor esztendő vége felé erre vezet utunk, mindig arra gondolunk: azok közül, akik ide bekerülnek, az a nyertes, akinek rendben a lelkivilága, aki felül tud emelkedni az emberi hangulatot földre teperő hétköznapi gondolatokon – mert ha ez rendben, a többi Hidvégen adott. Aki sírni és búsulni jön ide, annak keserű a sorsa, s annak talán az sem segít, ha mélyen hívő lélek. Nos, a megtartó derűlátáshoz tiszta észjárás, szellemi tökéletesség szükséges. Ennek voltunk szemtanúi Mikulás előestéjén is.
Az irodában Bernád főkönyvelő és Angéla gondozó – mint mindig – szeretettel fogad. 110 férőhelyes ez az „átmeneti rezidencia” – olvastuk a román nyelvű szórólapon az újabban használatos megnevezést. Nagyon is azt jelzi, hogy csak időleges otthon ez, mert sorban az örök otthon követi. A kifejezés emlékezetünkbe idézte az egyik apácai ház homlokáról leolvasott négysorost: „Megálló az ember, amíg él, / Por és hamu, hulló levél, / S nagy büszkén mégis azt hiszi, / Éltét tudja, meddig viszi!”
– Jelenleg 107 lakója van otthonunknak – jegyeztük a főkönyvelő adatait –, ez majdnem telt házat jelent. Tizennégyen meghaltak ebben az évben, nyolcan elhagyták az otthont, tizenhat új személy érkezett.
A garzon típusú, 16,4 négyzetméteres szobákban két-két személy lakik, minden szobának külön illemhelye van. Ide olyan idős személyeket vesznek fel, akik orvosi kezelésre szorulnak, de azt otthonukban valamilyen oknál fogva nem tudják megoldani, saját maguk ellátására alig képesek, nincs olyan rokon vagy hozzátartozó, aki esetleg gondozni tudná őket. Az otthon biztosítja a beutalt személyi biztonságát, nem érzi magát a társdalom kiszorítottjának, s volt rá eset, amikor újra elfoglalta helyét a társadalomban. Orvosi és gyógyszeres ellátásban részesül mindenki, és a szükségletek arányában geriátriai és ergoterápiás programokban.
Régi ismerősünk, a 75. éves Antal Albert hét éve lakik az otthonban, s mint mondja: kitűnően érzi magát, mindene megvan, és gond nélkül él.
– Ócfalvi az én famíliám, anyám felső-boldogfalvi volt. 1971-től mezőgazdasági technikusként dolgoztam a megyei tanácsnál. Három fiam van, de abból kettő Új-Zélandon él, egy Sepsiszentgyörgyön, néha-néha meglátogat. A könyvtár történelmi jellegű köteteit kiolvastam, évek óta jár a Háromszék is, tisztában vagyok, hogy mi történik a megyében, kinn a nagyvilágban.
Bemutatta az otthon kertjét, a Nemes-kastélyban az ebédlőt-konyhát. Itt is van néhány szoba – részletezte –, de itt azok laknak, akik tehetetlenek, nem tudnak mozogni.
Angéla újabb beszélgetőpartnerről gondoskodott, bemutatta a 70 éves Székely Sándor berecki származású, brassói illetőségű nyugalmazott építészmestert.
– Én szomorúbb helyzetben vagyok – mesélte –, mert agyvérzést kaptam, félig lebénultam, nehezebben mozgok, látásom is sérült, így nem tudok olvasni, ráadásul cukorbeteg is vagyok. Egyedüli szórakozásom a tévé. De az elegendő is. Lett volna, aki gondozzon, de magam döntöttem így: jobb itt, állandó felügyelet alatt vagyok, az orvosságom megvan, ha engedi az idő, sétálni is tudok még a kertben, van úgy, hogy elballagok a postáig dolgaimat intézni. Aktív ember voltam, Egyiptomban, Németországban is dolgoztam, szép volt, jó volt, eltelt, elég volt! Nekem csak egy édes fiam volt, aki autóbalesetben meghalt. Két nevelt gyermekem nem látogat meg, mert édesanyjuktól elváltam. Néhanapján öcsém jön ide Brassóból.
Az idősek otthonában éppen úgy várják karácsony ünnepét, mint másutt. Ilyenkor sok csomagot, édességeket, süteményeket adományoznak az egyházak, nőszövetségi csoportok. Lesz nagy karácsonyfa is, s miként Nagy János hidvégi református lelkész elmondta, első ünnep reggelén ebben az otthonban tartja az első ünnepi ökumenikus istentiszteletet.
