Tanár, folklórgyűjtő volt, Nagybaconban született 125 évvel ezelőtt (1887–1971). Igazi, régi vágású, tanítványai iránti szeretetét kinyilvánító tanár volt. Vigyázz, jön Samu bácsi, sapkákat le! – figyelmeztettük egymást az utcán.
Én már öregedő, törpe kis emberként emlékszem rá, az internátus, de főleg a menza igazgatójaként, amikor a fagyos telek idején parancsot adott: a szünetben a forró köménymaglevesből vagy tejportejből pótlást lehet tölteni a diáknak! Azon meg mindig csodálkoztam, ha Nagybaconban járt iskolába, most miért nem az ő nevét viseli az iskola, hiszen Elek apó a kisbaconi iskola névadója?! Sepsiszentgyörgyön hunyt el 84 éves korában, szülőfalujában kísértük utolsó útjára, ott alussza örök álmát. Udvarhelyi református kollégista volt, magyar–latin szakos tanári oklevelét Budapesten szerezte (1913). Pályáját a neves szászvárosi Kun Kollégiumban kezdte, 1925-től a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollé-gium tanára, a kicsi magyar világban rövid ideig igazgatója, 1948 után pedig nyugdíjas tanára, könyvtárosa volt. Több nyelvjárási tanulmányt írt, 1927-től diákjaival háromszéki néprajzi gyűjtőmozgalmat indított. A Marosvásárhelyen 1957-ben megjelent Háromszéki magyar népköltészet című munkája a hazai magyar folklór gazdag gyűjteménye. Munkásságát a legjelesebb hazai folkloristák méltatták.
