A 80-as évek valamelyikében esti szürkületben hazafelé siettem az állomás mellett lakó barátnőmtől. Sosem felejtem el a döbbenetet, amikor belebotlottam a járdát borító kövekbe: a Rozinka-sarok, édesapám üzlete lebontva.
Azóta tömbházak, üzletsorok kísérnek a sepsiszentgyörgyi vasútállomás felé vezető úton. Sokat jártam arra gyermekkoromban, ezért talán minden lebontott házra emlékszem, valamikor minden szentgyörgyi tudta, hol a Rozinka-sarok, de a gyermekeim, unokáim már tudni sem fognak róla.
Édesapám, Rozinka István 1907. december 17-én született.
A Rozinka család a kárpátaljai Ugocsa megyéből származik. Nemrég tudtam meg, hogy dédapám, Rozinka János és nagyapám, Rozinka István szülőhelyét, Érkávást és Domahidát, annak idején Romániához csatolták.
Nagyapám postatisztként Erdélybe került, Tordán ismerkedett meg felvinci születésű nagymamámmal, Kolozsvári Katával. Édesapám Brassóban született, amikor nagyapám éppen itt teljesített szolgálatot. Innen Csíkszeredába költöztek, ahol iskolába adták. A következő áthelyezés Tordára szólította a családot. Itt került édesapám közelebbi kapcsolatba a kereskedői pályával, ugyanis anyai nagybátyja Felvincen üzleti ügyvezető volt. A Hangya Szövetkezetnél helyezkedett el, így került Szentgyörgyre. Itt alapított családot, feleségül véve Nagy Ilonát. Ugyanekkor fűszer- és csemegekereskedést nyitott az állomás felé vezető úton. A kis téren még két üzlet működött. A köztudatban a Rozinka-sarok elnevezés maradt meg, túlélve az üzlet kényszerű bezárását. 1947-ben államosították, és édesapámat kitették mint kizsákmányolót. Ezután raktárosként dolgozott az építkezési vállalatnál, majd miután onnan is menesztették, már csak gépkocsivezetőnek alkalmazták.
Nyugdíjas korában valaki éppen tőle érdeklődött, hogy hol a Rozinka-sarok, tréfás kedvében lévén nevetve mutatott cipője sarkára.
Rozinka István 1981. december 9-én halt meg Sepsiszentgyörgyön, a vártemplomi temetőben nyugszik feleségével együtt.
Fórisné Rozinka Márta
