Páva Sajó volt az egyik, a másik Balog. Sok, sok éven át, kisiskolás koruk óta ők voltak a karácsonyesti kántálók. Olyan hangjuk volt, mint az érc-síp, s náluk nélkül nem is volt karácsony este a kis kálvinista faluban. Még aratáskor is emlegették, hogy az a karácsony, amikor Páva Sajó, meg a Balog rázendít, hogy: Mennyből az angyal.
Az idén nehezen is várták, mert ez az év nemcsak a gazdagokra rossz, hanem a szegényekre is. Ha a gazdának nincs, a munkás koplalja meg. Csizmát akartak fejeltetni a kántálási pénzből, mert most csak úgy szortyogott a hólé a lábukon. Meg egy üveg bort is vinnének haza az édesnek, hogy legalább hadd érezzék, hogy itt jár az Isten angyala.
De ahogy elindultak az énekes útra, már néhány házzal előttük erős hangok fújták a karácsonyi zsolozsmát.
– Ki lehet az – döbbent a két legény. Mikor az első ház eresze alá beállítottak s rázendítették, hogy Mennyből az angyal... – kijött a gazda ingujjban a tornácra, s azt mondta:
– Nohát, ti is itt vagytok? Itt jártak már a cigányok, megvolt a karácsony. Elvitték a kenyeret.
– Milyen kenyeret?
– Nem kértek pénzt, csak egy kis kenyeret.
A két fiatal legény elvörösödött a sötétben, s úgy kullogtak ki az udvarról, mint a megvert kutyák.
A cigányok már megint egy házzal tovább énekeltek.
Hallgattak sötéten, szédülve.
– Mék lehet az?
– A Buga...
– Jól van. A nyáron is elvállalt előlem egy fairtást egy kis kenyérért. Csak voníts.
Azért még bementek a következő házba. Ott is rákezdték.
Kijött a gazdasszony.
– Ki az?... Tik vagytok, Páva Sajó... Ej, ej... Jó van na.
Nem híjta be mint tavaly őket, hogy megkínálja mézes borral és fonott ka­láccsal. És nem adott pengőt, csak egy-egy tízfillérest nyomott a markukba.
– Jaj, fiaim, szegények vagyunk az idén. Szegény a világ.
Nagyon le voltak törve, nagyon szégyellették magukat: Hogy ezek a cigányok...
Már látszott, hogy itt az idén nincs aratás. Nincs most karácsony. Meghalt a Krisztus.
Lassan kullogva mentek előre a hóban. Szédült a fejük, és most elkezdték érezni, hogy a hólé hidegedik a lábukon. Már a kapca fagyni kezdett. Ha nincs meleg az ember szívében, a fagy is kifog rajta.
A cigányok meg csak vonítottak valahol, hogy: mennyből az angyal.
Bementek a kocsmába s egy-egy pohár pálinkát ittak a harminc fillérjükön, amit ma kerestek. Ez egy kicsit felfrissítette a vérüket s megokosította a fejüket.
– Na, próbáljuk meg mégeccer.
Nagy portára mentek. Nagy tölgyfakaput nyitottak be. S a kutyák majd lehúzták őket.
Mennybül az angyal...Eljött hozzátok...
– Már megint itt vannak ezek a cigányok? – nyitott ki a gazda. – Vagy tik vagytok Páva Sajó?
– Mink vagyunk, gazduram.
A gazdasszony azonban kiszólt.
– Hogy nem szégyellik ilyen nagy legények. Nem való a mán csak a cigányoknak.
A két legény meg volt halva. Bir­tok­háborítás történt. A vérük kigyúlt.
Utána a cigányoknak.
Éppen jöttek ki sustorogva egy udvarból, mikor elérték őket.
Marakodva számolták a kapott alamizsnát.
– Hé – kiáltotta Sajó Pista.
A vezető cigánylegény, a Buga, hetvenkedve mondta:
– Nekünk is eljött az angyal!
– Nohát, ha eljött, el is visz! – ragadta torkon Páva Sajó.
– Én is ember vagyok, értem is meghalt a Krisztus.
– Hát akkor te is meghalsz érte, büdös cigány. Te eszed el a faluba a mi kenyerünket!
Volt ott egy sövénykerítés, abból egy karó törött a Páva Sajó kezébe.
– Én is tudok énekelni karácsony éccakáján – rikácsolt a cigány.
– Meg is fogsz dögleni karácsony éccakáján.
S a két legény agyonverte a két cigányt, s azok ott maradtak a szép, fehér hóban, a csillagok ragyogó koronája alatt, karácsony éjszakáján.