Telefonhívás érkezett: 88. éves nyáraspataki bácsi azzal a személlyel akar találkozni, aki a Háromszék oldalain csak a falvakról ír. Nyissunk be a 161. házszámnál, mindig otthon van.
Veterán-kálvária
Köszönöm, hogy elfogadta meghívásomat – nyitott ajtót. Bölöni születésű unitárius ember vagyok Kisgyörgy Imre a nevem. Családi bajok miatt itt, nyáraspataki lányomnál élek, töltöm azokat az éveket, amennyit még ad az Isten. Nem panaszkodom, csak az fáj, hogy én parancsszóra, fiatal katonaként kezdtem az életemet a háborúban, s mint veteránt itthon semmibe sem vettek! Tudom, hogy most már eső után köpenyeg... A brassói ócskavasasoknál dolgoztam, és onnan 700 lejes öregségi nyugdíjam van, de fájdalmamat a lap olvasóinak el akartam mondani.
Imre bátyánk édesapját e sorok írója ismerte, kovácsmesterként élt a bölöni Tana utca térségében. Feleségét Oroszországból hozta Bölönbe az első világháború idején, szép családot alapítottak. A pap jelzőt azért viseli a család, mert egyik felmenőjük, Simon, az ürmösi unitáriusok papja volt, ő kezdte meg az egyházközség első anyakönyveinek vezetését.
Imre bátyánk hosszasan mesélte világháborús kalandjait, ahonnan mint amerikai fogoly csak 1945 októberében érkezett haza az apácai állomásra. Észjárása és emlékezőtehetsége kitűnő, arcán mély forradás és bemélyedés jelzi, hogy fejsebesülést kapott a háborúban. Ezért a kálváriáért most 120 kemény román lejt visz neki havonta a postás!
1943 augusztusában sorozták be Baróton, onnan került a Székely Határőrség árkosi táborába, majd az Úz völgyébe, a csobánosi Sándor-tetőre. Az oroszok és románok ellen harcoltak sikertelenül. A visszavonulás során került Marosvécsre, és onnan bedobták a rajvonalban, Idecspatakon sebesült meg: két aknaszilánk behatolt az arccsontjába, onnan a szájüregébe, másik hét darab a lábszárizmába. A Beszterce-Naszód megyei Tekén került orvosi kezelésre, de egy szilánkdarab még akkor is benne maradt az arcizmában, ő volt a 247. sebesült.
Félholtak között a Margit-szigeten
Német parancsra a budapesti Margit-szigeti nehéz hadi kórházba került, olyan sérültek közé, akiknek sem keze, sem lába nem volt, etetni kellett őket. A németek a bölöni Tamási Gézával együtt Miskolcra szállították. Ott találkozott a bölöni Sikó Endrével és annak nővérével, a jelenlegi bölöni polgármester édesapjával, aki elmondta, hogy elmenekült, mert a románok bejöttek Bölönbe, s még Horthy-pénzzel is megajándékozta őket. Tőle tudták meg, hogy gyorsan halad nyugat felé a szovjet hadsereg. A németek magukkal hurcolták. Komáromban újra hadikórházba került, akkor volt alkalma megtekinteni Jókai szülőházát. A révkomáromi várerődbe irányították, s mint fiatalabb, félig gyógyultat hajóba akarták tenni és Budapestre küldeni, hogy részt vegyenek a szovjetek elleni újabb támadásban. Néhányan „félreléptek”, mert jobbnak találták tovább menni a németekkel, mint harcolni a szovjetek ellen. Komáromból mint magyar hadi sebesültet a németek 1944 karácsony nagyszombatján az alsó-bajorországi (Németország) Passauba szállították, és egy Inn folyó melletti kolostorban helyezték el. Honnan gondolhatták volna székely sebesültjeink, hogy ott is egyféleképpen otthon vannak, hiszen ott nyugszanak Boldog Gizella, az első magyar királyné földi maradványai. A németek rohantak tovább Berlin felé. Két nap múlva megérkeztek az amerikaiak, Imre bácsiék amerikai fogságba estek. A kolostor-kórház lakójaként (sebe nem gyógyult, gennyezett) karácsonyi csomagokat kaptak az amerikaiaktól. A várost megbombázták. Fekete karácsony volt Passauban.
Az amerikaiak Biharpüspökiig kísérték, átadták a románoknak. Ott levetkeztették, csomagjait elvették, egy szál ruhában maradt. Sokadmagával, környékbeli székely hadifogolybarátokkal érkezett meg 1945. október 2-án az apácai vasútállomásra.
