Több éven keresztül, részletekben kárpótolná Románia a kommunizmus idején államosított ingatlanok tulajdonosait – nyilatkozta Victor Ponta miniszterelnök egy televíziós interjúban.
Ponta szerint diszkrimináció lenne, ha Románia a piaci érték 15 százalékára korlátozná az államosított ingatlanokért fizetendő kárpótlást, hiszen 2005-től mostanáig természetben adták vissza az elkobzott ingatlanokat, vagy teljes kárpótlást fizettek a volt tulajdonosoknak.
„Nagy hazugság lenne, ha azt állítanám, hogy ki tudunk fizetni idén nyolcmilliárd euró kárpótlást, mert nincs erre fedezet. Nincs más lehetőség, mint az, hogy jó néhány évre elosztva részletekben fizessük ki a kárpótlást, s hogy sok dossziét újra megvizsgáljunk, mert rengeteg visszaélés történt” – ismertette kormánya terveit a miniszterelnök, hozzátéve: Románia négymilliárd eurónyi értékű részvénnyel kárpótolta eddig az államosított ingatlanok tulajdonosait. A kárpótlást a stratégiai állami vállalatok részvénycsomagjaiból létrehozott Proprietatea Alap értékpapírjaival valósították meg. Ponta ezt a 2005-ös restitúciós törvény által előírt kárpótlási módszert a legnagyobb rossznak nevezte, amit Romániával tehettek, de elismerte, hogy nincs visszaút: intelligens alkalmazási módszert kell találni. Románia 2013 április közepéig kapott újabb haladékot az Emberi Jogok Európai Bíróságától arra, hogy működőképessé tegye a kommunizmus idején elkobzott ingatlanokkal kapcsolatos jogorvoslati rendszert.