A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban néhány éve problematikus a szilveszteri előadás, A szabin nők elrablása után mostanáig az évad leggyengébb láncszemét jelentette.
Színpadra állítva Molière egyik klasszikus darabját, A fösvényt, Bocsárdi László most változtat az eddigi, felemás és némiképp bizonytalanságot sugalló helyzeten. Kiindulópontként azt is rögzíti, hogy egy szilveszteri előadásnak humorosnak kell lennie, de az is fontos, hogy legyen olyan tartalmi mélysége, amitől az új évet „felelősebben tudjuk elindítani”. Ebből a megközelítésből A fösvény kétségtelenül jó, ám rendezőt, társulatot egyaránt próbára tevő választás: a minőségi nevettetés, a groteszk, az irónia, önirónia hiteles megteremtése az egyik legnehezebb színházi feladat.
Bocsárdi 2009-ben Molière másik klasszikusát, A mizantrópot rendezte Sepsiszentgyörgyön, melynek főszereplője, akárcsak most, Pálffy Tibor. Emlékezetes előadás, mely kapcsán tájolóként érdemes Szerb Antal sorait idézni. „Ebben a darabban (A mizantróp – szerk. megj.) a legerősebb ugyanis az, ami Molière magasrendű vígjátékait általában oly problematikussá teszi: oly nagyszerűek, hogy már nem is igazán mulatságosak. Nevetni csak azon lehet bennük, amit szereplőik mellesleg, a vígjátéki hatás kedvéért mondanak vagy tesznek – lényegük maga sosem mulatságos. Sőt, inkább a tragikus lejtő felé közelít.”
A fösvény itt és most lecsupaszított, sivár, egymásba nyíló, a végén hatalmas tükörrel lezárt terekben játszódik, a történet viszonylagos bonyolultsága ellenére jól követhető, igaz, elnyújtott, olykor kissé vontatott. Harpagon szerepe kétségtelenül a tréninges, tolószekeres Pálffy Tiborra szabott, alakítása erőteljes, zsugorisága, uzsorás, haszonleső jellege mellett önmagát betegesen féltő, perfúziózó, gyógykezelő karakter, akit mindenekfölött csak a pénz, a jó kamatra kölcsönadott vagyonrész érdekel, „becsület, haza, tisztesség” nem. Ő az előadás húzóereje, aki a végén magára marad élete kizárólagos értelmével, féltett pénzes ládikójával. Szintén meggyőző a házasságközvetítő Fruzsina szerepében Gajzágó Zsuzsa, agyafúrt, modoros kerítőnőt teremt, aki, ha kell, hízeleg, ha kell, szitkozódik. Bocsárdi fiatalos szereposztás mellett döntött, s miközben ezúttal a látványelemeket visszafogottabban használja, korszerű, dinamikus zenei háttérre épít. Az első két felvonás után a közönség közé lépő színészek – mintegy ellensúlyozva a darab filléres vacsoráját – konyakkal, harapnivalóval kínálják a nézőket, a koccintás folytatódhat az előcsarnokban is. Ott vagy bárhol máshol aztán eldönthető, kinek mit jelent a szereplők által is hajszolt boldogság, s hogy a kamatos kamaton kívül még mi s mily mértékben tekinthető értéknek.
