Sorozatunk fordulóponthoz érkezett, a sok egyéni példa, gazdaportré és egyéni gazdaság bemutatása után – másodszor látogattuk sorra az uniós csatlakozás előtt, 2006-ban egyszer már bemutatott portákat, felmérendő a változásokat –, most átfogóbb pillantást kívánunk nyújtani az egész megyéről, mintegy madártávlatból láttatva ehhez értő és adatokkal rendelkező tisztségviselők segítségével azt az alaptevékenységet, melynek okvetlen húzóágazatnak kell lennie a jövőben is – miként Könczei Csaba, a megyei szakigazgatóság vezetője fogalmaz.
2012 végén
– Szociálisan az általam leírt gazdaságokat a maguk géppel való ellátottsága és a megművelt területek nagysága szerint a középréteghez tartozónak ítéltem. Úgy gondoltam, e kiemelkedő, felívelő pályára lépett réteg tagjaiban tudom megragadni leginkább a jövő folyamatok lényegét, kellő megvilágításba helyezni az előremutató és hátrahúzó tényezők harcát. Romániában a kollektivizálás előtti állapotokhoz való visszatérést kényszerítette ki a helyzet, ezt ítélték meg legigazságosabbnak a téeszvilág széthullása, illetve szétverése közben. A kisparcellás tulajdonmegoszlás persze rendkívüli kérdéseket vetett fel. Külön sorozatot szenteltem a földkoncentráció beindultának, majd a nagyobb gazdák eredményes küszködését próbáltam felvázolni, s arra jutottam, falvanként megvan az a tucatnyi-kéttucatnyi ember, aki már tőkés üzem módjára működteti gazdaságát. Szerkezetileg hogyan áll a megye, ha kitágítjuk a képet az ágazat egészére?
– A csatlakozás elsősorban polarizációt hozott a kis és a nagyobb gazdaságok között. 1991-ben jelent meg a 18-as törvény, mely visszaszolgáltatta tíz hektárig a földbirtokokat, ezt követték a többiek. Mindenki jogos tulajdonát vissza kellett adni, a probléma abból fakadt, hogy a törvény megengedte: a meglévő korszerűbb infrastruktúrát szétrúgják, széthordják. Emiatt ez a földtörvény legalább száz évvel vetette vissza a megye mezőgazdaságát. Nem lett volna szabad megengedni, hogy a meglévő nagyüzemi téesz-struktúrák elenyésszenek. Emiatt infrastruktúra nélkül gyakorlatilag mindenkinek a nulláról kellett indulnia. Na most, volt, aki fel tudta fejleszteni a maga gazdaságát az elmúlt két évtized alatt, volt, aki nem, megmaradt a kilencvenes évek szintjén, bekövetkezett a polarizáció, s emiatt nem tudott egységes szervezetbe rendeződni a megye és a Székelyföld mezőgazdasága.
– Nyilván, a Székelyföld egészére jellemző, ami nálunk történt.
– Így van. Nehéz ilyen körülmények közt egyenletes piacra termelésről beszélni, minden gazdaságot jövedelmezővé tenni. Kialakultak az ön- vagy félig önfenntartó gazdaságok, a kisgazdák rétege, amely nagy lélekszámú. Kovászna megyében tizennégyezer olyan gazdaságot tart nyilván a Mezőgazdasági Kifizetési Ügynökség, az APIA, amely egy hektárnál több földet birtokol, amely tehát jogosult az uniós támogatásra.
– Korábbi statisztikákban harmincezres szám fordul elő, nyilván a falusi porták, udvarok, kertek számát összesítették akkor, még a kétezres évek elején, e számban.
A szétforgácsoltság közelképe 2004-ből
Legyen szabad az összehasonlítás és jobb megértés kedvéért visszapillantani a nyolc évvel korábbi időkbe. Idézném a Szénacsinálás két zivatar közt című kötetből az idevágó passzust a korábbi kimutatásról. A csatlakozáskor létezett már egy állami támogatási rendszer, annak a számára készült el a gazdaságok számbavétele, ezt a Háromszékben ismertettem, a gazdaságok csoportosításából indulva ki:
„Riasztó számadatként röppentette fel a sajtó, hogy megyénkben 40 ezer lenne a mezőgazdasági egységek száma, nos, a szakigazgatóság kb. harmincezer gazdaságnak nyújtja idén a legátfogóbb kuponos támogatást, melyet minden földtulajdonos megkap – s ez még mindig ijesztően nagy szám. Ijesztő, ha arra gondolunk, hogy nem egy európai államban, ahol a földkoncentráció végbement, és az optimális gazdaságnagyság már kialakult, összesen nincs ennyi. No, de a 30 ezer – bár lehet, hogy a beltelektulajdonosok száma felmegy 40 ezerre – mezőgazdaságinak minősíthető egység nem részesül a támogatásokból egyformán, ami érthető, az állampolitika által előnyben részesített szempontok is kiviláglanak abból, ahogy a támogatásra szánt pénzeket odaítélik. Létezik a 30 ezres kereten belül 2580 bejegyzett, ún. családi vállalkozás (exploataţie familială) és 256 ún. üzemgazdaság (exploataţie comercială), ezek, mint kitűnik az alábbiakból, kiemelt fejlesztésben részesülnek. Kiválasztásuk úgy történt, hogy egy adott kritériumrendszernek kellett megfelelniük. Az üzemgazdaságot, melyet tehát teljes értékű kereskedelmi társaságnak fogadnak el, általában közép- vagy felsőfokú szakképzettséggel rendelkező szakember vezeti, és 100 ponton felüli osztályozást kell elérnie. A mi vidékünkön ez legalább 50 hektáros területet, vagy 300 hízóállatot, vagy 15 fejőstehenet, vagy 100 disznót, vagy 2000 tyúkot, vagy 5000 hízótyúkot, vagy 50 család méhet stb. jelent, a 100-as pontszám a vegyes gazdaságok esetében más képlet szerint áll össze. E kritériumokra még visszatérünk. Aki főiskolát vagy technikumot, középiskolát nem végzett, az is igényelheti gazdasága felvételét e listára, ha a szakigazgatóság által kiírt vizsgákat leteszi, ezekről bizonyítványt kaphat. A fennmaradó 26 ezer gazdaságot külön nem illetik semmilyen névvel a hivatalos okmányok, ezeket nyilván olyan, jórészt önfenntartó, de a feleslegből piacra is termelő földművesek vezetik, akiket lehet mezőgazdasági termelőknek, családilag gazdálkodóknak is nevezni, magát a portát családi gazdaságnak, de itt is megvan a különbségtétel a vállalatként kezelhető üzemgazdaság, illetve családi vállalkozás és a csak hagyományosan is gazdaságnak minősülő többi között. Hogy ma ezek még a többséget jelentik, de már nem sokáig – ebben áll jelenünk kiforratlansága és kilátásaink kulcsa.
– Mire folyósított hát pénzt a tavaly (2004-ben) – és lej százmilliárdokról van szó –, és hányaknak a háromszéki szakigazgatóság? Előrebocsátjuk, hogy ezek háromfélék lehetnek: segélyek (szubvenciók), termelési prémiumok (a tejtámogatás pl.) és ún. átutalások, melyeket az állami költségvetésből osztanak le a mezőgazdasági minisztériumnak, és az továbbadja azokat. Íme a sajtóhoz eljuttatott közlemény pár adata:
– traktorvásárlásra, egyéb gépbeszerzésre kamattámogatásban részesült 18 igénylő összesen 692 millió lej értékben (1999/36-os kormányrendelet)
– vetőmagtermesztő 21 gazdaságnak kifizettek 8,3 milliárd lejt (2002/1588-as kormányhatározat)
– tejprémiumban részesült 8800 igénylő 84,146 milliárd lej értékben
– hústermelők és állattenyésztők 93-an kaptak 10,47 milliárd lejt (2002/1556-os kormányhatározat)
– szarvasmarha-istálló építésre, üszővásárlásra kapott 1,3 milliárd lejt egy gazda (2003/865-ös kormányhatározat)
– 1649 állattenyésztőnek odaítéltek 15,31 milliárd lejt a 2003/1593-as kormányhatározat alapján
– traktorvásárlásra, gépbeszerzésre 38 gazdának adtak 4,989 milliárd lejt (2003/1399-es határozat)
– 488 növénytermesztő gazdának folyósítottak 89 millió lejt a megítélt 9,049 milliárd lejből (2003/1594-es határozat)
– egy személy kérte és kapott 121 milliót, hogy gabonáját tárolhassa (2004/1046-os határozat)
– 95 gazdának előirányoztak – 2004 decemberében még nem fizették volt ki – 1,647 milliárd lejt kárpótlásképpen kényszervágásért
– 41-nek hagytak jóvá traktorvásárlásra 5,116 milliárd lejt, ebből 3,083-at ki is fizettek (2004/918-as határozat)
– 7-en kaptak 529 millió lej kárpótlást természeti katasztrófák okozta károkért (2002/381-es törvény)
– 23 081 gazda nyújtott be összesen 90,985 milliárd lejre igénylést a birtokolt 36,394 hektár alapján – ebből az őszi kultúrákért folyósítottak 16,393 milliárdot (2004/61-es sürgősségi rendelet)
– 23 240 kérelmezőnek kifizettek 54,58 milliárdot (2003/72-es sürgősségi rendelet). Az utóbbi kettő tehát mindenkinek járt.
– 1420 állattenyésztő kapott végül összesen 6,935 milliárdot termelésnövelésre és a minőségi mutatók javítására (2003/187-es határozat).
Ezeket az összegeket osztotta hát ki a megyei szakigazgatás, jól látható, hogy a mindenkinek jutó és a végtelenségig elaprózódó kisebb juttatások kivételével a többi nagyon kisszámú tétel nemcsak hogy jól meghatározott, célzott támogatást jelent, hanem összegszerűen is számottevőbb, tehát termelőtőkeként kelthető életre.”
Nos, e hozománnyal lépett házasságra az unióval a megye gazdatársadalma, lássuk, mi maradt mára e vagyonból.
Rétegszerkezet
Ma tehát tizennégyezer gazdát tudunk mezőgazdasági termelőnek nevezni, a kilencvenes években nyilván minden porta az volt bizonyos értelemben, ma is több a házak, udvarok száma falun, mint amit a mai statisztika az egy hektár fölöttieket összesítő kimutatásaiban felölel, a kimaradtak egy részében pedig valamelyes gazdálkodás is folyik. No de e tizennégyezer megoszlásáról Könczei Csaba a következőket mondja:
– A jobb anyagi háttérrel vagy a jobb felkészültséggel rendelkezők már az előcsatlakozás alatt fejlődtek, bizonyos pályázati lehetőségeket kihasználtak. Az APIA kimutatásában szereplő gazdaságokat három csoportra oszthatjuk, tíz hektárig kicsi, tíz és száz hektár között közepes, afölött pedig nagy gazdaságoknak nevezném őket. Az első a földterületek 36,07 százalékát dolgozza meg és használja ki, a második 34,88 százalékon gazdálkodik, a harmadiknak kb. 30 százalék jut.
– Ez azt jelenti, hogy a földkoncentráció a művelés szempontjából nem is áll olyan rosszul, eléggé előrehaladott folyamat már ahhoz képest, hogy 1991-ben a lehető legvészesebb szétforgácsoltság jellemezte. Tulajdon dolgában persze a szétaprózottság még nagyobb, ami a parcellák megoszlását illeti, ennél is fokozottabb, de a művelés alá vont területek gazdaságok közti megoszlása valamivel jobb. Egészében véve azonban még mindig korszerűtlennek nevezhető. Nézzük, a gazdálkodók szerinti csoportosítás dolgában hogyan állunk.
– Nos, a tizennégyezerből még részletesebb bontásban egy és három hektárt művel 6599 földműves, három és öt hektár közti területet 2872 gazda, öt és tíz hektár közöttit 2290, tíz és ötven közöttit 1228, ötven és száz hektár közöttit 119, illetve száz és ötszáz közöttit 51 gazda. Valójában ezerhektáros gazdaságaink is vannak, a legnagyobbak közül ugyanis páran két céget is működtetnek, annak fele gyerekükre van írva a pályázati lehetőségek kiaknázása végett is, de egységesen vezetik a kettőt. Egy zabolai vállalkozó pedig itteni több száz hektárja mellett Moldvában ennél nagyobb területeken is termeszt (főleg krumplit).
Romulus Oprea nagyüzeméről lapunkban beszámoltunk már.
Nos, e három csoport életét más-más szükségletek és célok vezérlik, a hatóságoknak is differenciáltan kell kezelniük őket – állítja Könczei Csaba, ezt fogja kifejteni a következő részben.
